Azzal fejeztük be az elmúlt héten Peter Green pályafutását a Fleetwood Mac zenekarban, hogy 1970 nyarán még egyszer kisegítette bandáját annak amerikai turnéján, de aztán végleg otthagyta őket. Martin Celmins életrajzából tudjuk, ami hét évvel ezelőtt került a boltokba, hogy Green rövidebb-hosszabb időre szinte teljesen eltűnt a rockzene világából, a mendemondák szerint volt sírásó, csapos Cornwallban, kórházi betegszállító, sőt rövid időt egy izraeli kibucban is eltöltött.

A 70-es években azért feltűnt a játéka néhány blues-albumon is vendégként (Memphis Slim, Bobby Tench's Gass és B.B. King lemezén). Mindössze egy éjszaka rögzítették tőle a The End of the Game című albumot 1970-ben, majd ezt követően kilenc évig semmi nem jelent meg tőle. Az 1979-es In the Skies című lemeze után jónéhány korongot megjelentetett 1988-ig, melyeken olyan ismert zenészek is a társai között voltak, mint Robin Trower, a Procol Harum gitárosa és Dave Mattacks, a Fairport Convention dobosa.
Ismét évekre eltűnt rajongóinak szeme elől, ujjain hatalmasra növesztette körmeit, hogy még véletlenül se kapja el a vágy gitárja iránt. Az egyik alkalommal elborult elmével, egy fegyverrel (igaz nem volt töltve) a royaltyt kézbesítő fiúra is rátámadt. Ekkor már sokan azt hitték, hogy az őrültek házából nem lesz visszaút - az LSD megtette a hatását.
Ebből az állapotból hozta vissza egy régi barát Nigel Watson 1995 nyarán, aki rávette, hogy kezdjen el gitározni. Az első közös sessionra Nigel konyhájában került sor, olyan dalokat játszottak - visszaemlékezéseik szerint -, mint a Steady Rollin Man. Őrá hallgatott, mert már a 60-as években is jó barátok voltak, amikor Peter Green a John Mayall's Bluesbreakers-ben gitározott. Watson kongásként részt vett a Fleetwood Mac 1971-es és 73-as turnéján, de hallhatjuk őt Green első szólóalbumán is.
1998-ban a Splinter Group tagjaként Peter Green visszatért a koncertpódiumokra. Az első formációban olyan zenészek voltak mellette, mint a Whitesnake basszusgitárosa Neil Murray, Spike Edney billentyűs, ő korábban Bob Geldofnál, a Queennél és a Dexy's Midnight Runners-nél dolgozott. Rövid ideig Cozy Powell a legendás dobos is a csapathoz tartozott. Később a zenészek változtak, de szerencsére Peter Green maradt. 1997-ben a Peter Green Splinter Group LP-t, majd egy évvel később a Robert Johnson Songbook albumot jelentették meg.
1996-ban a Mojo magazin szavazásán Jimi Hendrix és Steve Cropper mögött a "lassúkezűt" is megelőzve a világ harmadik legjobb gitárosának választották. Két évvel később első brit gitárosként megkapta a W.C. Handy Blues Award kitüntető címet is a Rhythm And Blues Alapítványtól.
2000-ben jelent meg a Hot Foot Powder című nagylemezük, mellyel Anglia után Amerikai turnéra indultak, de a meglepetést nem ez jelentette, hanem az, hogy a koncertkörúton John Mayall Bluesbreakers-e volt a társzenekar. Azóta több korongja is a boltokba került, így a jó öreg Green újabb generációkat hódít meg csodálatos gitárjátékával. (Géczi László)
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.