Rock-körökben úgy tartják, hogy egy bandában a legtöbb konfliktus az énekesek és a szólógitárosok között robban ki, a dobosok született elmebetegek, és többnyire a basszusgitáros az, aki a józan észt, a kiegyensúlyozottságot képviseli. Így volt ez Bill Wyman, John Paul Jones, John Entwhistle, John Deacon esetében, és erre példa a nov. 30-án 57. születésnapját ünneplő Roger Glover is, a Deep Purple-ből.

A "Kesztyűs" (a glove jelentése kesztyű) Dél-Wales-ben született, szüleinek kocsmája volt, ahová gyakran hívtak meg korabeli zenekarokat. A vöröshajú, kissé bandzsa Roger természetesen a rock and rollon nőtt fel, megtanult zongorázni, egy barátja szerint képes volt Elvis Presley Jailhouse Rockját naponta harmincszor is élvezettel(!) lejátszani. A 60-as évek elején maga is zenekart alakított, majd 1964-ben megteremtette az Episode Sixet barátjával, Ian Gillannel.
Kisebb-nagyobb sikerek után 1969 elején mosolygott rá a szerencse: az énekessel és a basszusgitárossal elégedetlen Ritchie Blackmore gitáros és Jon Lord orgonista új tagokat kerestek feltörekvő bandájukba, a Deep Purple-be. Glover ekkor aligha sejtette, hogy döntésével milyen keresztet vesz magára, igaz, ma már sem a Mélybíbor, sem az ő helyét nem kérdőjelezi meg senki a hard-rock legendáriumában. Az ugyanis hamar kiderült, hogy a már akkor elviselhetetlen természetű Blackmore és a lágyszívű - és -hangú - Gillan között Roger lesz a villámhárító, és nevéhez hűen, ugyancsak kesztyűs kézzel kellett bánnia a hisztivirtuózzal, meg a mimózával, hogy a világsiker kellős közepén ne falják fel egymást. És persze közben dalokat írt, tanári módon brummogtatta négy húrját, és produceri munkákat is vállalt olyan lemezeken, mint a Concerto For Group And Orchestra, az In Rock, a Fireball, a Machine Head.
"Idomári képességeit" különösen a turnékon kamatoztathatta. Mai füllel is szenzációsak az olyan Purple-koncertlemezek, mint a Made In Japan, vagy a Scandinavian Nights, de azért a közönség is tapasztalhatta, hogy micsoda háborúságok folynak nyílt színen az egyes tagok között. Persze csodát Glover sem tudott tenni: 1973-ban Blackmore előbb Gillant utálta ki, egy évvel később pedig őt.
Roger nem esett kétségbe, komponálni kezdett saját szakállára és egy sikeres gyerekdarabot írt The Butterfly Ball címmel, amelynek előadására számos kiváló muzsikust meghívott. 1978-ban aztán - hogy, hogy nem - éppen a rémes Ritchie-nek kezdett hiányozni a komoly basszusgitáros, aki valami furcsa mazochizmustól vezérelve igent mondott neki: először csak a stúdióban segítette ki a Rainbow-t, majd egészen 1984-ig turnéztak is együtt.
1984 azonban már a Deep Purple újjáalakulásának és nagy visszatérésének éve volt. A sikersorozat azóta is tart - ezt a hazai publikum is átélhette néhányszor - és most Gloveren volt a sor, hogy megmentse a bandát: valóságos csoda, hogy 1994 óta, amikor Blackmore végleg bedobta a törülközőt, nem voltak személyi változások, az öreg rock-veteránok járják a világot, és új lemezeikben sem ismétlik önmagukat. Roger eddigi nem kevés funkciója mellett immár a csapat szóvivőjének szerepét is magára vállalta. Fekete kalapja, amely jótékonyan rejti fürtjeinek ritkulását, URH-gitárja fogalommá vált. Hogy bírta ki eddig? Talán úgy, hogy soha nem szállt fejébe a dicsőség, a legragyogóbb pillanatokban is képes volt a földön járni. No és talán úgy, hogy a kisszerű irigykedések, nagy balhék sem tudták elvenni a kedvét életcéljától, a rockzenétől.
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.