Dick Taylor 1943. január 28-án született Dartfordban. Középiskolás korától zenélt Mick Jaggerrel, akivel sihederkorukban jó barátok voltak, középiskolába is együtt jártak. Első közös együttesük a Little Boy Blue, majd a Blue Boys. Dick a még amatőr Rolling Stonesszal 1962-ben ott lehetett a gyerekcipőben járó banda koncertjén a legendás Marquee klubban, Alexis Korner blueskirály törzshelyén. A Rolling Stonestól Dick eredetileg azért ment el, hogy művészetekkel foglalkozzék a Royal College of Art nevű intézményben. (Korábban ezt tette a Sidcup Art Schoolban, ahová Keith Richardsszal járt.)
Taylor nem bírta sokáig zene nélkül, ezért a szintén művészeti iskolás Phil May énekessel és szájharmonikással együtt megalakította a Pretty Things együttest, amely az első időkben erősen hasonlított a Rolling Stonesra, de volt benne valami a Themből és talán a korai Animalsből is. Magyarul nevük csinos lányokat("árut", "bőrt") jelent, de a vad külső mást mutatott. Náluk szakadtabb rockereket nehezen találni a hatvanas évek első felében. Ráadásul elkötelezettebben játszották a rock and rollt és a rhythm and bluest, mint Jaggerék, nem tettek engedményeket a slágerek felé.
Taylor és May mellett az állandóan változó együttesben John Stax basszusgitáros számított viszonylag ismert zenésznek. Miközben 1964-ben végig turnéztak, megjelentek első kislemezeik az angol lista élmezőnyében szereplő Rosalyn, a Honey I Need, az I Can Never Say, a listán a 10. helyig kapaszkodó Don't Bring Me Down című karakteres dalaikkal. Az első nagylemez 1965 elején jelent meg, és szokás szerint a banda nevét viselte címként. A lemezen a példaképként tisztelt Bo Diddley és Chuck Berry dalai és más feldolgozások voltak túlsúlyban. Az ugyancsak 1965-ben megjelent, Get The Picture? című második albumon több volt a Taylor-May szerzemény, de maradt feldolgozás is. Taylor és May közös dalai közül az I Can Never Say, a Buzz The Jerk, a Midnight To Six Man és az L. S. D volt emlékezetes.
A második nagylemez után megtört a Pretty Things lendülete. Többeknek tetszett az új, pszichedelikus vonal, de sokan visszasírták a rhythm and blues-korszakot. Az 1968-as S. F. Sorrow ezzel együtt nem volt rossz, sőt a kritika szerint az egyik legjobb angol "hippilemez" - még a Who Tommyjára is hatással volt. Jó sajtója volt az 1970-es Parachute-nak is, de a közönségnek nem kellett.
Dick Taylor 1969-ben angolosan elhagyta a Csinos Csajokat. Ezt tette néhány évvel később Phil May is, és 1980-ban feloszlott az együttes. Taylor nem töltötte tétlenül az időt, több együttesnél is feltűnt zenészként vagy producerként. Olykor összejött a Pretty Things is: történetének kiemelkedő eseménye az S. F. Sorrow 1998-as újrafelvétele volt.
Ha a Pretty Things korai éveiben kissé fegyelmezettebb és összefogottabb, - és lett volna egy "Mick Jaggerük" - a rhythm and bluest folytatva többre vihette volna.
(Kovács Miklós)
A rock történetét az ünnepelt hősök mellett a vesztesek teszik teljessé, akik tehetségük ellenére nem tudtak elég erős hatást gyakorolni a kor ifjúságára. Ez volt a sorsa a negyven évvel ezelőtt alakult angol Pretty Things együttesnek is, amelynek basszus-, majd szólógitárosa és zeneszerzője, Dick Taylor hatvan esztendős.
Tetszett a cikk?



