Oldfield története mesébe illő, bár ma már esetét tanítják bizonyos marketing-iskolákban. Egy tizenéves ír származású fiatalember, aki kamaszként nővérével, Sallyvel folkdalokat játszott duóban, egyre több és több hangszerrel ismerkedett meg, és olyannyira beleszeretett a különböző hangzásokba, hogy egy 50 perces darabot komponált rock- és kelta népzenei motívumokkal 24 különböző hangszerre, köztük gitárokra, mandolinokra, zongorára, orgonára, furulyákra, és csőharangokra.
Éppen ez a különleges ütőhangszer adta a darab nevét: Tubular Bells. A házi stúdióban készült felvétellel Mike egy ideig hiába házalt: őrültségnek tűnt vállalkozása, holott akkor még virágkorát élte a progresszív rock. Egy hasonlóan fiatal, de anyagilag jobban eleresztett laptulajdonos azonban, aki éppen lemezcéget akart indítani, fantáziát talált ebben az "egyemberes" bravúrdarabban, és vállalta a kockázatot. A cég a Virgin volt, a kiadó pedig (azóta Sir) Richard Branson. A Tubular Bells mindkettőjüknek bejött, - elkészítették nagyzenekari változatát, a szerző játszotta koncerten, rockbandával, egy részletét még az Ördögűző 2 című horrorfilmhez is felhasználták - és Oldfield innentől kezdve készíthette további, nem slágerlistára való, ám elmélkedésre, ellazulásra kiválóan alkalmas darabjait.(Érdekes párhuzam, hogy nővére egy ideje kifejezetten gyógyterápiás, "alfahullámos" lemezeket készít). Védjegye lett az "egész estés darabokon" belül egy éles, szinte "sírós" elektromos gitárhang is.
A 80-as évek hozták meg Mike Oldfield számára a legnagyobb kereskedelmi sikert, igaz, ehhez némileg "kommerszebb" hangokat kellett megütnie. A Five Miles Out, a Crises és a Discovery továbbra is szép dallamokat tartalmaznak, de már rövidebb, a rádiók számára is emészthetőbb felvételekből állnak. A sikerben nem kis része volt a gyönyörű hangú skót énekesnőnek, Maggie Riellynek - az ő hangján szólal meg a Moonlight Shadow, Oldfield legnagyobb slágere, vagy az In France -, de emlékezetes volt a Shadows On The Wall, Roger Chapman hideglelősen fojtott hangján. 1985-ben a vörös khmer Pol Pot-rendszer hatalomra jutásáról szóló Gyilkos mezők zenéjét is ő írta.
A következő évtized nemigen kedvezett Oldfield zenéjének, igaz, ő is mintha kiürült volna. Az 1995-ben kiadott Tubular Bells 2 például fáradt önismétlésnek tűnt, igaz, a Voyager egy évvel később már ismét a régi Oldfieldra emlékeztetett. Csőharangjait megkondította a nagy-britanniai kolosszális millenniumi ünnepségeken is.
Mike Oldfield továbbra is dolgozik, megőrizte függetlenségét, és talán még megajándékozza a világot egy-két hasonló szép művel, mint 30 évvel ezelőtt.
Kettős születésnapon köszönti a rockvilág Mike Oldfieldet. Az angol "multinstrumentalista" május 25-én töltötte be 50. életévét, és harminc esztendeje jelent meg korszakalkotó első lemeze, a Tubular Bells.
Tetszett a cikk?



