A pop-rokzene egyik legragyogóbb, új csillaga Michelle Branch július 2-án ünnepli 20. születésnapját. Érdekes módon éppen a kora zavarja leginkább a gitáros-énekesnőt, már mint az, hogy az újságírók egy része muzsikájának értékelése helyett folyton ezzel van elfoglalva. Így mi is foglakozzunk inkább eddigi teljesítményével, ami egyszerűen csodálatra méltó.

14 évesen kezdett gitározni és 2000-ben már saját maga jelentetett meg egy akusztikus alapú lemezt Broken Bracelet címmel. Azóta Michelle Branch egyetlen percet sem pihent. A 2001 augusztusában piacra dobott The Spirit Room, mely Michelle Branch első nagy lemeztársaság által megjelentetett albuma, egy teljesen új irányvonalat indított el a popzenében. Szélesre tárta az ajtót az énekesnők egy új generációja előtt, akik saját maguk írják és játsszák el dalaikat. Hiszen valljuk be, nagyon kevés olyan énekesnő volt a színen, aki egymaga írta volna a dalokat melyeket előadott és akinek a dalaiban a gitár szólam és a szöveg dominált a loopok és a tánc központú videoklip helyett.
Az eredmények önmagukért beszélnek: több mint 2,5 millió példányban kelt el a lemez, Grammy-díjat, MTV nézői különdíjat kapott mivel a lemezről négy dal a tízes listára került. Branch teltházas koncertet adott Sheryl Crow-val, duettet énekelt Carlos Santanával, mely fergeteges sikert aratott és meghívást kapott a Dixie Chickstől hogy turnézzon velük ezen a nyáron.
Tehetségétől elbűvölten a sajtó ilyen jelzőkkel illette az énekesnőt: megállapodott lélek, bölcsebb mint azt az éveinek száma sugallná. Soha nem vágytam a fiatal művésznő címre, én mindig csak egyszerűn úgy tekintettem magamra, mint egy nő-re, aki művész. Más előadóművészek meglátták benne azt, amiről Michelle beszélt. Amikor Sheryl Crow-val és Carlos Santanával dolgoztam, akkor olyan dolgot mondtak nekem, amit sohasem fogok elfelejteni: Te igazán hiteles vagy. Amikor ilyen kaliberű művészek mondanak nekem ilyeneket, akkor az segít, hogy a korom helyett a dalokra fordítsam a figyelmemet.
Branch július 7-én megjelenő új albuma a Hotel Paper kétség kívül újabb véleménynyilvánításra serkenti és még mélyebb elismerést fog kiváltani mind a kritikusokból mind pedig a rajongókból. Sohasem vártam el, hogy más előadókhoz hasonlítsanak vagy hogy áradozó kritikákat írjanak rólam. De mindig megköveteltem, hogy a munkámat tisztességesen és őszintén véleményezzék, de ez sohasem történt így. A Hotel Paper garancia arra, hogy művészi fejlődésem el kell hogy homályosítsa azokat a kérdéseket, amelyek nem helyénvalóak, melyek egészen idáig kísértettek engem. Ne kérdezze meg többé senki, mert igen, 20 éves vagyok.
Mivel az elmúlt 18 hónap rekordere a Top 100-as listán a The Spirit Room volt a maga 82 hetével, Branch szünet nélkül kezdett dolgozni Carlos Santanával még legújabb albumának megjelenése előtt. Együttműködésük gyümölcse egy Grammy díj lett. Az utóbbi két évet folyamatos utazással töltöttem, így amikor arra került a sor, hogy új lemezt kellene készíteni rájöttem, hogy tulajdonképpen már megírtam az összes dalt a világ különböző pontjain található hotelszobákban. Ezért a név: Hotel Paper. Ez a kétévnyi utazás pedig érettséggel, tapasztalatokkal és önbizalommal ajándékozták meg a dalszerzőt, akinek a zenéhez való eredendő tehetségét számos top 10-es dal bizonyítja.
Az első kislemez, az Are You Happy Now? egy agresszív állítás egy olyan személyes kapcsolatról, melyben egy meglepő fordulat következett be. Bárki, akinek tiportak már bele a lelkébe, magáénak fogja érezni a dalt. meséli Branch fájdalmasan. Ami rögtön feltűnik, hogy mennyire jól mutatja meg a dal hangzása azt az erős érzelmet amely a fájdalmat okozó férfi váltott ki. A rádióadók is egyetértenek: a dal mindenkihez szól, éljen bárhol a világban. A Billboard Hot 100-as listáján jelnleg a 31. helyen található.
A lemezen hallható többi dal, melyeknek producere John Shanks volt, árnyaltabbak és összetettebbek. Jó példa erre az Empty Handed, melyet David Campbell (Beck édesapja) 22 vonósra hangszerelt. Szintén Shanks közreműködésével készült ütős dal a Breathe, a Find Your Way Back és a Sheryl Crowal közösen előadott Love Me Like That. Talán hihetetlennek tűnik, de amikor elkészítettük a dalt Johnnal, akkor azt mondtam neki, hogy szerintem kellene bele még egy hang. Felvettük a telefont, rácsörögtünk Sherylre, és egy óra múlva már ott is volt a stúdióban.
Branch erős késztetést érzett, hogy újra felfedezze a gyökereket, hogy visszanyúljon az akusztikus hangzáshoz, melyben a Grammy-díjas Jon Levinthal (Shawn Colvin, Roseanne Cash) segítségére támaszkodott, így született meg a lemez címadó dala, a Hotel Paper. Sőt, a biztos utat feladva Josh Abrahamot (Staind, Korn), a leginkább rock együttesekkel dolgozó producert választotta, hogy elkészítsenek egy balladád. A munka mindkettőjük számára nagy kihívást jelentett. Nem úgy indultunk neki a munkának, hogy egy balladát kell felvennünk. A kreativitás része az is, hogy nyitottan tudod fogadni az ötleteket amelyek hirtelen találnak rád. Ez is egy ilyen pillanat volt.
A lemez rengeteg ilyen pillanat nyomait viseli magán: időtlen és bátor dallamok melyek a hallgatóban tiszteletet ébresztenek a zene iránt; nem csábítanak arra, hogy Branchet skatulyába helyezzük életkora alapján ahelyett, hogy tehetségét értékelnénk. Személyisége is ezt a képet erősíti. Michelle Branch története és sikere kiemelkedő, hiszen úgy jutott el idáig, hogy nem hódolt be az előre gyártott popzenének. Kihívásokra pedig továbbra is számítani lehet.
Mindig is lesznek összehasonlítgatások, ezt senki sem tudja megváltoztatni. Csak azért, mert más nők is kiadnak lemezeket miután az enyém megjelent, ez még nem indít el egy új irányvonalat. Bár nem bánnám, ha egy irányzat része lennék. Legyen benne Stevie Nicks és Sheryl Crow, és én is ott leszek valahol közöttük.
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.