Crosby, egy Oscar-díjas operatőr fia, a 60-as évek elején ismerkedett meg Roger McGuinn-nel és Gene Clark-kal. A legenda szerint ez utóbbiak a Los Angeles-i Troubadour folk-klubban játszottak, és zenéjük annyira megragadta Crosbyt, hogy énekükhöz egy harmadik szólamot rögtönzött, majd megkérdezte: "Beléphetek a zenekarunkba?" Beléphetett.
1965-ben - Michael Clarke-kal és Chris Hillmannel kiegészülve - alakították meg a folk, a country, és a pszichedelikus zene szép és izgalmas keverékét játszó Byrdsöt, amelyet úgy emlegettek, mint az egyetlen olyan amerikai bandát, amely vokálokban fel tudja venni a versenyt a Beatlesszel. A dalok szerzője többnyire McGuinn volt, de Crosbynak jutott a többszólamú énekek hangszerelése, és ő vitte be a zenekarba, mint Ravi Shankar és John Coltrane nagy rajongója, a keleti hangzásokat és a dzsesszes elemeket. Leghíresebb, ma is gyakran felcsendülő daluk az Eight Miles High volt.
1968-ban David kiszállt az együttesből, és új szupercsapatot hozott létre Stephen Stillsszel, a Buffalo Springfield gitáros-énekesével, és az angol Hollies-ból kivált Graham Nash-sel. Ez a trió, majd rövid időre Neil Younggal kvartetté bővülve, vitte végleg diadalra Amerikában a vokálokra, a különleges gitárhangokra, az akusztikus és elektromos húrok párviadalára épített rockzenét. Ők lettek az 1969-es woodstocki fesztivál egyik sztárbandája, dalaik adták a diáklázadásokról szóló híres film, az Eper és vér zenéjének gerincét, a Crosby, Stills and Nash, valamint a Déjá Vu című lemez ma is etalonnak számít. Crosby szerzőként jegyezte egyebek között a Guinevere, a Wooden Ships, a Long Time Gone és az Almost Cut My Hair című dalokat.
A trió története kisebb-nagyobb kihagyásokkal folytatódott a 70-es években, a következő évtized azonban rémálommá vált Crosby számára. Súlyosbodtak alkohol és kábítószer-problémái, 1985 decemberében hatósággal szembeni ellenállás és tiltott fegyverviselés miatt héthónapi börtönre, valamint kényszer-elvonókúrára ítélték. Ha lehet ilyet mondani, a szabadságvesztés jót tett Crosby-nak. Megírta Yes, I Can (Igen, képes vagyok) címmel önéletrajzát, újra dolgozni kezdett, az 1988-ban készített kvartettlemez, az American Dream ismét remekmű lett.
Az elmúlt tíz évben Crosby mind a régi Byrds-tagokkal, mind Stillsékkel rendszeresen fellépett és lemezeket is készített, 1993-ban pedig felvette pályája egyik legjobb lemezét, a Thousand Roadsot. 1994-ben ismét komolyan kellett aggódni az egészségéért, májátültetést hajtottak rajta végre, de ezt is sikerült túlélnie. Azóta újra játszik, 1997-ben a trióval bekerült a Rock Dicsőségcsarnokába.
Manapság egy másik együttessel is muzsikál, Jeff Pevar és James Raymond kíséri őt. Utóbbi Crosby fia, aki még egy kamaszkori kapcsolatból származik, de évtizedekig nem is találkoztak. A nagybajuszú, testes muzsikus mellesleg nem panaszkodhat, hogy nincsenek utódai: Jamesen kívül további három gyermeke van, sőt, ő az apja a leszbikusságát nyíltan vállaló énekesnő, Melissa Etheridge két csemetéjének is. (Kovács Miklós)
Alapítója volt minden idők két legjobb amerikai énekegyüttesének. Megjárta a poklokat, átesett súlyos betegségeken, mégis itt van közöttünk. David Crosbyt augusztus 13-án 62. születésnapján köszöntjük.
Tetszett a cikk?



