Riley B. King néven anyakönyvezték 1925-ben a Mississippi állambeli Itta Bena városka közelében, a feketék háború utáni blueszenéjének egyik legismertebb és legnépszerűbb művészét.
Őrá valóban illik a közhely, nehéz gyermekkora volt. Szülei elváltak négyéves korában, ezután édesanyjával szülőhelyétől távolabbi vidékre költözött. Kilencéves, amikor édesanyja Nora Ella King váratlanul meghalt, ezután a nagyanyjával élt Kilmichealben. Ettől kezdve - iskola helyett - kegyetlenül nehéz, lélekölő munkát végzett az ültetvényen, vasárnaponként vigaszul a gyülekezet énekkarában énekelhetett. Tizennégy éves volt, mikor az apja rátalált és visszavitte a fiát az indianolai ültetvényre. Továbbra is keményen kellett dolgoznia a gyapotültetvényen, de újra volt családja és iskolába is járhatott. Mindössze két évet élt együtt az apjával, 1942-ben a honvágy visszavitte Kilmichealba.
Unokabátyja, Archie Fair prédikátor tanítgatta őt gitározni, tizenöt éves volt, amikor nyolc dollárért megvette első gitárját. Egy gospel/spirituálé quartettben kezdett játszani. A blues iránt csak később, a hadseregben töltött időszak alatt ébredt fel az érdeklődése, Charlie Christian és Django Reinhardt felvételeit hallgatva.
1945-ben hazatért, s a traktoros munkája utáni hétvégeken a közeli városok utcáin énekelt és gitározott. 1946 májusának egyik estéjén egyszer csak úgy döntött, (még a traktor motorját is elfelejtette leállítani a nagy sietségben), hogy Memphisbe költözik, pénzhíján (2,5 dollárja volt), természetesen autóstoppal. Unokatestvére, a híres country blues-gitáros, Bukka White osztotta meg vele a lakását. Ettől kezdve figyelme alapvetően a blues felé fordult, s vagy tíz hónapon keresztül csak tanult. Robert Johnson mostohafia, Robert Lockwood is foglalkozott King zenei képzésével. Miután a következő évben kifizette tartozását az indianolai ültetvény gazdájának, Johnson Barrettnek visszatért Memphisbe és elhatározta, hogy zenész lesz!
1948-tól disc-jockey egy feketék részére műsort sugárzó rádiónál, a Sepia Swing Clubban. Itt keresztelték el Beale Street Blues Boy-nak, aminek a rövidítéséből született a B.B. King név. A rádiózás mellett színpadon is fellépett a Bobby Blue Bland-del, Johnny Ace-szel és szólóban. A disc-jockey állás segített neki abban, hogy kapcsolatba kerüljön a lemeztársaságok képviselőivel, így jutott szerződéshez a Modern Recordsnál, melynél tíz évig maradt.
Egyre több fellépése volt. Egyik alkalommal - 1949-ben, egy arkansasi koncertjén - egy Lucille nevű lány miatt verekedés tört ki, majd tűz keletkezett a teremben. Mindenki fejvesztve menekült a helyszínről, de King a bennhagyott, gyöngyház-berakásos Gibson 335-ös gitárjáért visszarohant a lángok közé. Azóta imádott hangszerét gyöngéden csak Lucille-nek nevezi.
Első lemezfelvételei közül legnagyobb sikere a Three O'Clock Blues-nak volt, mely tizenöt hétig vezette a Billboard R&B listáját. Ezt később olyan, ma már klasszikusnak számító dalai követték, mint az Everyday I Have The Blues, a Sweet Little Angel és a Sweet Sixteen, ennek ellenére mégsem találta meg az utat a legszélesebb lemezvásárló réteghez.
Stílusa túl polírozott volt a klasszikus blues kedvelőinek, a pop slágerlistákhoz pedig nem volt elég "nyálas", ezért a legsötétebb gettók szakadt, kis klubjaiban is fel kellett lépnie a megélhetésért. Nem tudott és talán nem is akart olyan hajlékonyan alkalmazkodni a zenei divathoz, mint Chuck Berry vagy Little Richard. Az 1960-as évek elején valahogy így összegezte addigi pályát: "Túl jó ember voltam, mégis szegény maradtam".
Az 50-es évek második felétől szerte Amerikában tizenhárom tagú bandájával turnézott, melyben a zenészeket jóságos apaként fogta össze. A B.B. King-sound, melyet évek alatt formált, szintézise a Delta-blues üvegnyak-technikájának, Bukka White stílusának, T-Bone Walker jazzes gitárhangzásának és a védjegyének számító sajátos balkézjátékának. Nehezen futott be az Államokban, míg végre 1956-os chicagói koncertalbumát, a Live At The Regalt a kritika elismeréssel méltatta.
A hazai közönség meghódításához neki is az angol, fehér blueszenészek rajongása, szeretete kellett, B.B. Kinget állva ünnepelték a San Franciscó-i Fillmore Westben tartott koncertjén, 1966 végén. A lelkes, fehér közönség felfedezte, hogy a rock and roll mögött a blues sötétlik, mint ahogy szüleik évekkel korábban rájöttek arra, hogy a swing zenekarok hangzása mögött a fekete jazz rejlik. Az 1966-os év ezzel együtt nem mondható túl szerencsésnek számára. Ellopták koncertező buszát, második felesége elhagyta (bár ezt csak ő tudja, hogy ez szerencsétlenség-e) és az adóhatóság is zaklatta, de Kinget keményfából faragták, nem adta fel könnyen. Évente legalább 300 fellépést vállalt, sőt 1956-ban 342 koncertet adott - döbbenetes szám! S ha már a számoknál tartunk, 1951 és 1968 között 31 slágere szerepelt a R&B listákon, főleg a Modern Music kiadásában, ebből 15 felvétele benn volt az első tíz között.
Az 1960-as évekből még egy szenzációs szereplését említeném meg, a 68-as Fillmore West-i koncertjét, ahol Johnny Winterrel és Mike Bloomfielddel lépett fel, az utóbbi úgy mutatta be őt a közönségnek, mint a legnagyobb élő bluesgitárost. Első európai koncertkörútjára is ugyanebben az évben, - tehát viszonylag későn - került sor, ahol a turnéját Eric Clapton egyengette. Ettől kezdve állandóan a reflektorfényben szerepelt. 1969-ben fellépett a Newport-i Jazz Fesztiválon, tévé showk-ban, majd a Rolling Stonesszal turnézott.
A Completely Well című lemezéről kimásolt felvétel, (a) The Thrill Is Gone, nagyon előkelő helyre került listákon, az 1970-es évek elején. Újabb európai és ausztráliai koncerteket vállalt, a Guitar Player magazin az év legjobb bluesgitárosának címét adományozta neki.
1971 nyarán londoni jam sessionjén kiváló brit zenészekkel játszott együtt. A billentyűs hangszerek mögött Gary Wright volt a Spooky Tooth-ból, a doboknál Ringo Starr ült, rajtuk kívül a csapat tagja volt még Steve Winwood, Alexis Korner és Steve Marriott (ex-Small Faces). A zenei anyagot B.B. King In London címmel adták ki.
Több mint 80 nagylemeze jelent meg eddig, melyek közül több Grammy-díjas lett. Nagyon szívesen lép fel vendégként is művészkollégáit segítve. Egyszer így foglalt állást az időről időre fellángoló, ki a hiteles(!) blueszenész vitáról: Nem kell feltétlenül ültetvényen robotolnod ahhoz, hogy bluest játsszál, de nem hátrány. A U2 frontemberével, Bonóval előadott When Love Comes To Town című számmal nagy sikert arattak az ír zenekar fiatal rajongóinál is.
Mindig vállalta a kihívásokat. Az 1970-es évek végén, ő volt az első a blueszenészek között, aki a Szovjetunióban koncertezett. A sok utazás, a rengeteg fellépés nem volt mindig zökkenőmentes. Ezt jelzi 18 autóbalesete, amit szerencsésen túlélt.
Az 1993-ban megjelent Blues Summit című albumán csodálatos duetteket adott elő az amerikai fekete blueszenészek krémjével, köztük volt: John Lee Hooker, Robert Cray, Albert Collins és Buddy Guy. Nálunk három alkalommal járt, 1996-ban és 97-ben a Budapest Kongresszusi Központban, és az itt állomásozó amerikai katonáknak egy zártkörű bulin játszott. Amikor látta a Kongresszusi Központ előtt rá váró óriási tömeget, úgy döntött inkább ad még egy koncertet, nem okozhat csalódást ennyi kinnrekedt fanatikusának hát ilyen ember a mi Kingünk.
Az ezredfordulót B.B. igazán emlékezetessé tette számunkra, ugyanis közös lemezt készített a fehérek gitárkirályával, Eric Claptonnal: Riding With The King címmel. A következő évben egy karácsonyi lemezzel örvendeztette meg rajongótáborát. 2003-ban ismét Grammy-díjjal jutalmazták a nagy örömünkre még ma is ereje teljében lévő, "munkamániás" B.B. Kinget.
Ajánlott albumok: Live At The Regal (1965), Blues Is King (1967), The Thrill Is Gone (1969), Indianola Mississippi Seeds (1970), Live In Cook County Jail (1971), B.B. King In London (1971), There Must Be A Better World Somewhere (1981), Blues Summit
Ki ne ismerné és szeretné a mindig mosolygós, elnyűhetetlen blueskirályt, aki amikor hatalmas pocakján elhelyezi Lucille-t (a félreértés elkerülése végett fekete, gyöngyház-berakásos Gibson gitárját), s bárhol a nagyvilágban megpengeti a hangszert, elindul a varázslat. B.B. King szeptember 16-án ünnepli 78. születésnapját.
Tetszett a cikk?



