Kedves Olvasó, szeretném előrebocsátani, hogy a legkevésbé sem vagyok prűd, sem pedig feminista. Pszichológus tanácsadóként azonban egyre többször találkozom a következő problémával:Házasságban, párkapcsolatban élő hölgyek arra panaszkodnak, hogy több-kevesebb idővel a ’mézes hetek’ után azzal szembesülnek, hogy párjuk az internet (vagy tv, video, magazinok) által kínált szexuális szolgáltatások rendszeres fogyasztója. Persze, az első, második rajtakapást még többnyire sikeresen kimagyarázzák, de az újabb és újabb hasonló helyzeteket már egyre kevésbé hihetően, főleg, ha ezzel párhuzamosan csökkenő érdeklődést mutatnak kedvesük iránt. A hölgyek női önértékelésükben megrendülve és a megaláztatás érzésével küzködve próbálnak magyarázatot kapni. Készek arra, hogy megbeszéljék a problémát és maguk is változtassanak a jó testi-lelki kapcsolat helyreállítása (kialakítása?) érdekében, ám merev falakba ütköznek.
Kudarcuk oka: párjuk azonnali elhárító magatartása a probléma tagadása, vagy bagatellizálása által.
Tudjuk, a régebbi korok asszonyainak meg esetleg azt kellett elviselniük, hogy férjük időnként (vagy rendszeresen) ellátogatott a nyilvánosházba. Az akkori társadalmi viszonyok között, amikor a házasság elsősorban egy gazdasági szerződés volt, ez nem redítette meg a kapcsolatot. Ma azonban más a helyzet. A párválasztás többnyire érzelmi vonzalom alapján történik, bár sok tudatalatti tényező befolyása alatt. Ezért majdminden párkapcsolat válságokkal, hullámvölgyekkel tarkított közös fejlődési folyamat. Ebbe a folyamatba még valamelyik fél külső kapcsolatba bonyolódása is beleférhet, ha a közös alap a kölcsönös bizalom, őszinteség, megbocsátási képesség, és nem a birtoklási vágy.
Az viszont, hogy egyes férfiak a házasságot, vagy együttélést, tehát egy másik embert arra használjanak, hogy saját éretlen, ill. torz szexualitásukat elleplezzék a világ, s talán önmaguk elől is, az egyszerre beteges és erkölcstelen.
Az intimitásra vonatkozó vágyak és félelmek kettőssége és belső harca többé-kevésbé mindannyiunkra jellemző. Sajnos a szexuális média-ipar olyan olcsó ’megoldásaokat’ kínál az embereknek (saját tetemes hasznára), amely a félelmekkel való szembenézés és a fejlődéshez szükséges elszántság és felelősségvállalás alól ad látszólagos kibúvót. Mindez különösen azokra a kamaszokra és fiatalokra káros, akik gátlásaik és bizonytalanságaik miatt, ezekhez az eszközökhöz nyúlván, fixálják (rögzítik) magukat a mesterséges élményekhez, s így egyre alkalmatlanabbá válhatnak a valódi, élő, intim kapcsolatra.
Felmerül a kérdés, mit lehet tenni e nemkívánatos jelenség ellen? Ha társadalmi oldalról vizsgáljuk a dolgot, sajnos meg kell állapítanunk, hogy a bóvli szexipar visszaszorítására valószínűleg nem sokat tehetünk. A lehetséges védekezési-megelőzési módnak a lélektani - ezen belül a szexuálpszichológiai - ismeretek és magasabb kultúra szélesebb körű és hatékonyabb terjesztését tartom. A potenciális, általában női áldozatoknak pedig csak azt javasolhatom, ne ugorjanak fejest a kapcsolat(ok)ba. Hagyjanak elegendő időt, szerezzenek elegendő tapasztalatot a másik alapos megismerésére. Eközben önmagukat is egyre jobban megismerik, és elkerülhetik a komolyabb csapdákat.
Balajthy Flóra
pszichológus
Te+Én+Szex fórum
Kedves Olvasó, szeretném előrebocsátani, hogy a legkevésbé sem vagyok prűd, sem pedig feminista. Pszichológus tanácsadóként azonban egyre többször találkozom a következő problémával
Tetszett a cikk?



