Bár gyülekezetek már a felhők, Ági nem tágított András mellől. Amikor eldöntötte, hogy András mögött ül a motoron, számolt vele, hogy május elején szelek és viharok válthatják a napfényesnek ígérkező majálist.
Az intézeti kollektíva szervezte a túrát Erdélybe. A szállások nagy részét rokoni környezetben, kolozsvári, marosvásárhelyi ismerősöknél kötötték le, de számítottak arra, hogy esetleg panzióban kell néhány éjszakát tölteni. Négy autó indult, András ragaszkodott a motorjához.
És akkor Ági nagy merészen megkérte, hogy hadd ülhessen a motor hátsó ülésén. Nem a motorhoz kellett bátorság, Ági maga is motorozott elég sokat, hanem elképzelni a hetet, amelyet András közvetlen közelében fog eltölteni. A motorozás már ölelkezés, majdnem szeretkezés. Legfőképpen a szerelem hónapjában, májusban.
A szervezők csodás útvonalat és időjárást szerveztek, reggelenként megkérdezték társaink, nem akarom-e autóban folytatni az utat, de én ragaszkodtam a friss levegőhöz, szélhez, naphoz és András derekához, melyhez hozzásimultam. Úgy gondoltam, a többi nőtársak is szívesebben ülnének egy csinos lovag mögött, mint kényelemben a kocsiban, de hát az asszonyok már nem válogathatnak.
Nagyvárad, Bánfihunyad, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Csíkszereda, Békás-szoros, Korond, Fogaras, sós tavak, Parajd… és föl, föl a Hargitára, egyre följebb, egyre hidegebb volt, egyre több felhő jött, sötét felhő, fekete felhők, szél és vihar. Húztak el mellettünk a kocsik, és újra kérdezték, nem akarok-e átülni hozzájuk.
És András?
Egyedül maradna a motorján? Hiszen így is őt éri jobban szél, eső, villám, mennydörgés, én megbújok mögötte, nekem figyelnem se kell az útra, neki pedig ismeretlen világban meg kell találni az utat, és ráadásul rám is kell vigyáznia. Istenem! Most ő vigyáz rám, én csak kapaszkodom a derekába, s a vihar ellenére is nagyon boldog vagyok. Május elseje van, és együtt ver minket a vihar, ha baj történne, akkor is közösen, együtt mennénk a bajba, kórházba, akár a halálba is, most érzem csak igazán, hogy mennyire szerettem mindig. Két éve dolgozunk közös munkahelyen, figyeltük egymást, de nem kerültünk közelebb egymáshoz. Én már befejeztem az egyetemet, ő munka mellett tanul. Kevés ideje van, nem láttam még mással, ha a többiek rákérdeznek, csak elmosolyodik, nem tartja fontosnak, hogy beszámoljon a magánéletéről, bár nem titkolódzós, a közös játékokban, kirándulásokban vidéki továbbképzéseken mindig részt vesz. Valójában ő a cég esze. Nehéz kérdésekben mindig hozzá fordulnak.
A szálloda
- Szállást kellene szerezni. – Villámlás, mennydörgés. – Legjobb lenne háznál megszállni, biztosan tudunk szerezni két ágyat. Leérünk a városba, megkérdezünk valakit, befogadna-e egy éjszakára.
Út közben meg-megálltunk, mindenkit megkérdeztünk, de a közeli Napoka Szállót ajánlották. Már ragyogott, fénylett, hívogatott a nagy sötétségben a szálló, bejelentkeztünk hát közös szobába. Illetve a szobát már én vettem ki, anélkül, hogy egy szót is beszéltünk volna erről: ikerágyas, zuhanyozós és meleg, hiszen didergünk a széltől és esőtől.
Ledobálom a ruhámat, be a zuhany alá, most nem törődöm azzal, hogy megkérdezzem, nem akar-e ő fürödni előbb. Ahogy a hallban benéztem a tükörbe, egy szörnyű boszorkányt láttam ázva, fázva, dideregve. Ezen gyorsan segíteni kell, mert nem akarom, hogy így emlékezzen rám, és erre az éjszakára. Már nem fázom, belülről melegszem, gyorsan fürdök, és csak bugyit és kombinét veszek. (Milyen jó, hogy a legszebb fehérneműimet hoztam erre a túrára! Csak nem előrelátás volt?)
Aztán elfoglalom a fürdőszobához közelebb eső ágyat – valószínűleg néhány óra múlva újra használni fogom a fürdőszobát -, amíg ő mosdik, megkeresem a legkisebb világítást, beállítom, és melegítem az ágyat. Ne tévedjen el a sötétben, de ne is gyújtsa meg a nagy villanyt, ha akarja, ezt a kicsit is elolthatja. Újra didergek, de már láztól didergek: ez a legszebb majálisom. Az ágyban már nincs rajtam semmi ruha, szépen, jól láthatóan a szék szélére akasztottam mindent. Vajon észreveszi-e?
Aztán bejön, lefekszik, kinyújtja a kezét, érzem a mozdulatot, én is felé nyúlok. Nem beszélünk továbbra sem, csak a kezünk kapaszkodik egyre közelebb, simogat, simogat, és lassú mozdulattal magára emel. Én könnyű madárnak érzem magam a karjai közt, erős karját, mellét combjait érzékelem, és mindent elborít az egyetlen test tudata.
Az embert az Isten férfinak és asszonynak teremtette, egy test és egy lélek lettek.
Dobosy Ildikó
Te+Én+Szex fórum
Bár gyülekezetek már a felhők, Ági nem tágított András mellől. Amikor eldöntötte, hogy András mögött ül a motoron, számolt vele, hogy május elején szelek és viharok válthatják a napfényesnek ígérkező majálist.
Tetszett a cikk?



