Amikor kisgyerekes párok jönnek el a tréningjeimre, a leggyakoribb panaszok egyike a nincs egyáltalán időm magamra, nem tudok egy percet sem egyedül tölteni, nincs időm a testemre, a barátaimra stb. A sok kötelezettség és tennivalók mellett elfeledkeznek a párok feltöltődni, nem csak együtt töltött minőségi idővel, hanem saját maguknak sem adnak időd. A leggyakoribb hogy az anyáknak nem marad idejük saját magukra, míg gyakori konfliktust okoz, hogy eközben a férjek ügyesen megoldják a saját magukra szánt időt.

A „saját idő” vagy „én idő” nem más, mint az az időtöltés amit a párunk és gyerekeink nélkül töltünk el. Ez lehet passzív és aktív időtöltés is, vagyis a „fekszem csak a kanapén és nem csinálok semmit”, keresztül a barátnőkkel való találkozáson át a testedzésig bármi. A lényege nem az, hogy teljesen magányos, és elszigeteltek legyünk, amikor az „én időnket” töltjük (mert sokszor a másik fél így értelmezi és rosszul esik neki, hogy vele nem akarunk lenni, de mással igen), hanem az, hogy azt tesszük amit szeretnénk, amire régóta vágyunk, amire hosszú ideje nem szakítottunk időt. Kényeztetés ez valójában, amiben feltöltődünk, megpihenünk, ellazulunk, befelé figyelünk vagyis bármi, ami az adott pillanatban számunkra a legjobb.
Azt szoktam tanácsolni, hogy írjanak egy listát a párok, mi az amire már régóta vágynak, amit szeretnének saját magukért megtenni, megcsinálni, de valahogy eddig még nem volt rá idejük. Ami nagyon hiányzik az életükből pl.: heti testmozgás, mozi, barátokkal való kapcsolattartás, hobbi , bármi. Ha megvan akkor , egyeztessenek egy fix napot, időpontot amikor saját időt kapnak , megteremtve ezzel az „én idő” lehetőségét mindkét félnek. Aztán csak egyszerűen kezdjék el csinálni és heteken belül beépül a hétköznapokba, ezáltal egyszerűen visszahozhatják az egyensúlyt és a harmóniát a kapcsolatukba is.



