Leggyakrabban egy bántalmazott kapcsolatban túl későn jön rá a bántalmazott fél arra, hogy megfőtt... Lépésről-lépésre lett melegítve, így észre sem vette, amikor felforrt alatta a víz, így eszébe sem jutott kiugrani belőle. A leggyakrabban hallott mondat az szokott lenni: „hiszen annyira szeret, biztosan nem akar bántani”... és az ehhez hasonlók.
Most nem szeretném a bántalmazás dinamikáját elemezni, csupán pár útjelzőt szeretnék adni, gondolatébresztőként.
Szerintem az egyik legnagyobb aggodalomra okot adó jel, amikor új partner a nap 24 óráját szerelmével akarja tölteni... persze, az jó, ha élvezi az együtt töltött időt, de az nem, ha ezen kívül semmi mást nem szeretne. Hiszen a kapcsolat előtt is volt élete, akkor mi volt a fő tevékenysége? Meg akármennyire is szeretnénk rózsaszín szerelembe burkolva ezt, mégiscsak az az igazság, hogy, ha egyedül nem tud létezni, akkor társsal sem... A szerelem, a szeretet szabadságot ad, nem megkötéseket, felszabadít, nem leláncol. És, ha egy kicsit is korlátozva érezzük a szabadságot, és ez fáj, akkor az nem szerelem, a legjobb esetben is birtoklás...
A másik vészjelző, amikor egyik napról a másikra, a nap 24 órája a másikról, a párkapcsolatról szól... nincs semmilyen felfutás, nincs fokozatosság, nincs átmenet. Ritka az az eset, amikor a 2 fél első pillanatban tudja, hogy Ő az. Főleg azért, mert szerintem mindig pillanatnyi Ő van. Ha a másik valami miatt él a szabad döntési és visszalépési jogával, akkor az élet már küldi is a következő Ő-t...

Jó lenne kitörölni a fejünkből azokat az idjétmúlt gondolatokat, hogy egy családnak így vagy úgy, egy kapcsolatnak így vagy amúgy kellene kinéznie. Az a fontos, hogy mindenki saját szájízének megfelelően alakítsa a saját magánéletét.
Azért javasolt állandóan a saját szerepünket vizsgálni a kapcsolatban, hogy a saját tükrünkben lássuk meg, hogy épp hol vagyunk és van-e hely számunkra benne.
Gyakran látok életerős, ambiciózus nőket pillanatok alatt minden társasági életet lezárni, a selyemszoknyát zsákruhára és garbóra cserélni, a vidámságot komolyabb dolgokra váltani és az életerőt valaki másba tölteni...
Kapcsolódó cikkek
Egy ilyen jellegű kapcsolatból nagyon nehéz a le és elszakadás... hiszen kettős érzések és rengeteg erő van benne... Csak nem biztos, hogy ez előbbre visz, mert az a kérdés, mi lesz hosszú távon? Hogyan tudjuk megélni önmagunkat? Mert a másik bármikor eltűnhet mellőlünk... akkor mi lesz? Az önbizalom, önmagunk szeretete az első lépés, és ennek semmi köze sem az egóhoz sem az önzőséghez, csak az élethez...



