- Vasárnap reggel. Ébredezünk. Kedvesem igen aktívan közeledik felém. Hát nem tudja, hogy a nők tesztoszteron szintje ébredéskor a legalacsonyabb??? Nem, úgy látszik nem... Na jó, magamhoz térek, és akkor megjön az én kedvem is, a kényeztetés mindig jól esik. De nem így! Ez így nem vezet célra! Két éve vagyunk együtt, és még mindig nem tudja, hogy mi jó nekem? Nahát, hogy lehet ilyen önző? Egyre idegesebb leszek... Nem hiszem el, hogy nem érti az apró, finom jelzéseimet. Nem lehet ennyire-ENNYIRE férfi!!!
Vagy talán TÉNYLEG nem tudja, és szólnom kellene...hmmm .....Már nem is értem miért lettem ideges, csak ki kéne nyitnom a számat és szólnom. Miért olyan nehéz erről beszélni?
- Felkelünk.
-Kedvesem, ma mit csinálunk, hova megyünk?
Néma csönd.
A férfiak vajon miért nem válaszolnak? Pedig mi nők nem is kérdezünk olyan sokat, csak a legszükségesebbeket…
-Elfelejtettél válaszolni!
-Egyszer te is adhatnál ötletet, hogy mit csináljunk.
-De hát ez a férfiak dolga.... (Vagy mégsem?) Na jó, lássuk csak: szívesen sétálnék a Margit-szigeten, az Állatkertben, a Várban, a budai rakparton, Szentendrén. Szívesen kirándulnék erdőben, libegőzhetnénk is vagy...
-De kicsim, tudod, hogy egész héten rohangálok, állok, hétvégén nyugalomra és pihenésre vágyom.
-Jó akkor elmegyek futni – mondom megadóan.

kép forrása
- Aztán kicsit azért mégis hajlandó csavarogni. Készülődünk.
-Kedvesem, nem reggelizel?
-Nem vagyok éhes.
-Elindulunk és fél óra múlva éhes leszel.
-Meglehet.
Útközben:
-Nagyon éhes vagyok!
-Mert nem reggeliztél!
-Huhh, én ezt már nem előztem volna meg.
-Kétszer is befértem volna.
-Na ja, a Te vizuális központoddal könnyű.
- -Képzeld mi történt! ...
Néma csönd.
A férfiak vajon miért nem válaszolnak?
-Halló kedvesem, figyelsz?
-(Elmélázva) I-i-igen.
-Szóval majdnem összeverekedtek egy ülőhely miatt a buszon!
Várakozó csend.
- Meg sem lepődsz?
-Neem.
-De hát veszekedéstől visszhangzott az egész busz a fejem fölött, majdnem belekevertek engem is.
-Legközelebb menj arrébb. Vagy - mondtam már - miért nem jársz kocsival?
-Jó, jó, nem azért mondtam, csak nem furcsa, hogy milyen idegesek az emberek?
-Neem.
-Hmmm.
Pedig már tudhatnám: a férfi rögtön adja a megoldást, hogy mit tegyek, hogyan tegyem, de én csak beszélgetnék, annyi apró-cseprő dolog történik velem napközben. Lehet, hogy náluk az apró-cseprő dolgok elleni szűrő szériafelszereltség...
- -Miért nem szeretnek a férfiak pletykálni, csacsogni, csak úgy, cél nélkül?
-Nem tudom kicsim.
-És te miért nem beszélsz soha, még annyit sem mint más?
-Nem tudom.
Lehet, hogy mégsem csak a legszükségesebbeket kérdezem?
...
- Kedvesem TV-t néz. Pakolás közben odapillantok:
-Nahát! Erről a futóversenyről már hallottam napközben a rádióban! Lezárták az egész utat, mekkora dugó lett! Pedig vasárnap van.
-Ööö, tessék kicsim?
-Nem nézed a tévét? Pedig kívülről egészen úgy tűnt...
-Elgondolkoztam a hétfői munkán. Húzós lesz az egész hét. Hétfőn kezdünk a bankban, elirányítom a fiúkat, aztán át kell mennem a város másik végébe, majd vissza, hogy minden simán megy-e. A tulajjal is beszélni kell.
-Lebuktál – (tényszerűen) – tudsz te beszélni. Ha akarsz. (Munka, munka, munka, a nők réme).
Ha van hasonló történetetek, párbeszédetek, írjátok meg!




