
Olasz. Ez éppen elég. Évekig ezt hittem. Tizennégy évesen Riminiben azonnal beleszerettem a panziótulajdonos húszéves lányába. Olasz volt, élettel teli tekintete volt, fekete haja és úgy mosolygott rám, hogy eszembe sem jutott, hogy tizennégy vagyok, pattanásos, fogszabályzós. Férfinak éreztem magam.
Aztán persze hazajöttem. A lány eltűnt valahol az emlékek útvesztőjében. Tipikus.
Ahogyan kicsit Victoria Cosford könyve is az. De kit érdekel? A történet szerint Vicky Toszkánába utazik, hogy elsajátítsa az olasz nyelvet és megmerítkezzen az olasz kultúrában. Ám nem sokat időzik a nyelviskolában, inkább szerelmével, Gianfrancóval tölti az idejét, aki mellett megtanulja az olasz élet derűs és árnyas oldalait. Szórakoztató, nyári olvasmány.
A többi nem fontos. A lényeg, hogy a könyv elérje célját. Az pedig sikerült: ezt olvasva magunk mögött hagyhatjuk a szakadt ruhájú kéregetőt, a nyáron képtelen képregénnyé váló nagyvárosi közlekedés bonyodalmait és mindent ami kicsit is emlékeztet szomorú valóságunkra.
Victoria Cosford: Szerelemről és egyéb finomságokról
Tericum



