Olyan erősen gyengéd, hogy arra semmilyen szó se jó - mondja a dal. Mert vannak ilyenek. Nagyon nehéz felismerni és ugyanilyen nehéz megszabadulni tőlük. A párkapcsolat elejétől fogva művelik nők - férfiak egyaránt. Tudom, hogy nincs is olyan magyar szó, hogy gyengédkedés. De talán ez fejezi ki a legjobban ezt a viselkedést.

Olyan erősen gyengéd, hogy arra semmilyen szó se jó  - ezt a címet egy dalból vettem – (Anna and the Barbies – mert galléron ragadja és nem ereszti a lényeget. Főleg ezoterikus népek közt járva-kelve figyeltem fel erre a jelenségre. Alattomos, mint a termeszek. Észre sem veszed, hogy ott vannak, míg be nem szakad a padló a talpad alatt. Akkor pedig már beszorult a lábad, leestél, késő minden. Ezek a párkapcsolatok is ilyenek. Csodálatos érzéseket fakasztanak. Főleg a legelején.


Társfüggőséget okozó kedves játszma
Az ilyen kapcsolatok kívülről nagyon jónak tűnnek. Az egyik szereplő belead apait-anyait, hatalmas erőket fektet bele. A másik azonnal úgy érzi, hogy nagyon nagy szeretettel akarják (a nyomaték az akarják-on van!) körülvenni őket és ezért lekötelezve, sőt megtisztelve érzik magukat. Nagyon könnyen tűnik az ilyesmi szerelemnek. Nagyon sok benne a mély érzelem. Akkor szólalhat meg a vészharang, ha az egyik mindig csak ad, de egyszerűen semmit nem fogad el. Nem lehet neki viszonzást adni, nem lehet neki viszont kedveskedni, mert olyankor érezteti, hogy te soha az életben nem tudhatod ezt a kedvesség és odaadás, szeretet és odafigyelés nevű ipart olyan mértékben tökéletesen űzni, ahogy azt ő csinálja. Ilyenkor két dolog történhet. Az egyik fél átmegy despotába, és kényúrként eltehénkedik az őt körbevevő javak tetején. Ám ekkor a csoda megszűnik.
A másik lehetőség, hogy – mivel soha nem ér célba az ajándék, a viszonzás, a segítés – egyszerűen megkíséreljük megszakítani ezt a gyengéd, de mégis elnyomó, egyoldalú kapcsolatot. A csoda ekkor is megszűnik.


Kezdetét veszi a hisztéria
Ennek a csodálatos párkapcsolati játéknak az az egyetlen hozama, hogy az egyik fél a kedvesség álcájában  folyton megnyeri a csatát. Ő a jobb. Mindig csak ő. A másik ebben csak vesztes lehet. Ha beletunyul, ha nem próbál meg viszonozni, akkor ez lesz a sérelmes. Ha megpróbálja viszonozni – és míg próbálja, addig általában béke van – minduntalan azzal szembesül, hogy amit adna, tenne, kínálna az úgy nem jó. Nem úgy jó. Soha nem elég. Sosem kielégítő. Minden látszólagos elismerés mögött húzódik egy rejtetten, burkoltan ellenséges viszony. „- Ó látom, hogy igyekszel! Milyen kedves ez tőled, de lássuk be, ez neked nem megy! Hagyd meg inkább nekem, megcsinálom én!” (Utána pedig burkoltan, nonverbálisan és céltudatosan ott a szemrehányás, hogy még ezt a marha egyszerű kis dolgot se tudtad végrehajtani nélkülem, te szerencsétlen lúzer!) Ha pedig a másik megpróbálja feltárni érzéseit, akkor érzelmi zsarolás, hiszti és a hálátlanság felemlegetése mellett olyan professzionálisan alázza porig a másikat, hogy az inkább becsukja a száját. A szeretet jegyében. Lelkileg összeomolva – hogy aztán legyen aki gyengéden ölbe veszi és bebizonyítja újra: gondoskodásra szorul.


A gyengédkedő nincs tudatában annak, hogy mit művel!
A legtöbb esetben tökéletesen elhiszi, hogy ő tényleg, valóban gyöngéd, kedves, áldozatkész és odaadó. Sőt, a többiek is ilyennek látják. Mindig ezt a visszacsatolást kapja. (Mernék csak kétségbe vonni, azonnal olyan hiszti - rohammal és lelki terrorral találkoznának, hogy csuda!)
A kedvesség álcája mögött a végtelen önzés húzódik meg. Erre azonban nagyon rossz volna rádöbbenni. (Láttam ennek felismerésétől teljesen összeomlani embert – aki végül nem csak hogy felállt, de okos stratégiát dolgozott ki arra, hogyan lehet tényleg odaadó és gyengéd, a játszmája nélkül.) Nagyon-nagyon nehéz megérteni, felismerni, s még sokkal de sokkal nehezebb abbahagyni!

A gyengédkedő saját maga is szenved!

A gyengédkedő sokszor számol be arról, hogy őneki senki nem segít. Sikeresen adja a mártírt, akinek mindent egyedül kell csinálnia. Szereti magát sajnáltatni ezért, barátnőivel, vagy barátaival csöndes megegyezésre jutnak abban, hogy társa sajnos nem hozza az elvárt mércét, de a jóság nevében nem lehet vele szakítani mégsem. A gyengédkedő sajnos képtelen elfogadni a gondoskodást. Az egyetlen dolog pedig amit meg kell tanulnia, hogy engedje, hogy mások gondoskodjanak néha róla. Meg kell tanulnia, hogy pontosan felismerje saját valódi igényeit (általában maga sem ismeri ezeket, mert mindig a másik igényei mögé bújt, az ő vágyai szerint próbálta berendezni végtelenül boldogtalan életét!). és ezen igények felismerése alapján azokat kimondja, s azokkal kapcsolatban segítséget fogadjon el.


A gyengélkedő gyengédkedő

Amikor egy ilyen személyiségű ember felismeri és megérti saját boldogtalansága forrását, vagyis azt, hogy a mások igényeit soha nem fogja tudni megvalósítani, pláne a saját igényei rovására, szükségszerűen párkapcsolati krízisbe kerül. Eddigre már legtöbbször olyan tesze-tosza és kudarcos társ él mellette, akivel nagyon nehezen tud csak együtt maradni. Társa gyakran fél attól, hogy – emlékezve a régi hisztikre – valóban kifejezze, tisztán kommunikálja érzéseit. A kapcsolat a legtöbbször végleg megromlik itt, a felek szakítanak. Akkor tudnak talán mégis együtt maradni, ha az elnyomott fél újra képessé tud válni önérvényesítésre és le tudja küzdeni a társától való félelmet. 

Gyakori, hogy az ilyen kapcsolatokban nagy a korkülönbség, hogy súlyos családi krízis van a múltjában annak, aki egy ennyire ragaszkodó társat fog ki magának. A gyengédkedő igen gyakran harsog ezoterikus szólamokat a feltétlen szeretetről, az önfeladásról, melyek semmi mást nem mondanak társuknak, mint azt: Add fel magad, nem győzhetsz, szeress vagy beledöglesz!

A kapcsolat legelején a nagyon alázatos, nagyon odaadó, ugyanakkor a bókokat, apróbb ajándékokat, gondoskodást fogadni nem képes embert érdemes idejében felismerni. Ebből bizony nem lesz egyenrangú, tudatos párkapcsolat!

Ha már benne élünk, érzelmileg annyira megterhelő egy ilyen kapcsolat, hogy különleges lelkierőre van szükség ahhoz, hogy belőle kitörjünk. S itt biztos nem a „még több elfogadás” a megoldás, hanem ellenkezőleg: annak elfogadása, hogy ez a viszony egyenlőtlen, elnyomó és így káros. Még akkor is az, ha  a kívülállók szerint ezt a „szent embert / szent asszonyt” aki „ennyi mindent tett érted” aljasság elhagyni.

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.