A pillanat, amikor elkapod kedvesed pillantását, amint egy másik nőre néz ő, az iszonyatos. Abban a pillanatban, abban a pillantásban benne van az élet minden tragédiája és a világ összes szenvedése.
Ott ülsz vagy állsz, vagy mész mellette, és ő hirtelen felkapja és elkapja a fejét, és másra néz. Az a másik pedig bíztatóan visszanéz rá, és egyszerre csillan fel a szemük a váratlanul jött örömtől és rácsodálkozástól. Na, abba a pillantásba bele lehet halni szerintem. Szép halál végül is, de talán mégsem kellene. Ilyenkor meghal veled együtt a józanész, és minden racionális érvelés, és érverés, és kész vagy. Dőljön össze a világ! – talán az lenne a legjobb, ami történhetne, mert hogy innentől hogyan s miként tovább, azt nem lehet még csak elgondolni sem.
Tegyél úgy, mintha nem történt volna semmi, vagy kezdj el üvölteni, mint akit valami kínzószerszámba ültettek bele, vagy kezdj mosolyogni, és megértő lenni, nagyon felnőtt és nagyon bölcs, akkor is, ha a mélyben legszívesebben széttépnéd mindkettőjüket? Jó kérdések, igaz?
Na, és ha ez olyan helyzetben történik, amikor te kicsit, vagy nagyon idősebb vagy, mint az illető fér-fiú, akkor ezt duplán megalázónak élheted meg. Szuper! Így legalább rájössz, hogy merre hányj…
Hazamentek, és kezdődik a szurka-piszka, hogy ki, kire nézett, meg hogy nagyon szépen kéred, ha Te ott vagy vele egy társaságban, ugyan tegyen már meg annyit, hogy időnként arra néz, amerre te vagy, rád mosolyog, mintegy jelezve, hogy összetartoztok, nem pedig más csajokkal szemez, amikor te is ott vagy vele. Hát milyen ez?
Később, de sokkal és jóval később jöttem csak rá, hogy Áron valóban olyan volt ezekben a helyzetekben, mintha a gyermekem, a fiam lett volna, aki biztonsággal megül az anyukája mellett, és onnan néz ki szerteszét egy majdani, jövendőbeli új partnert keresve a tekintetével.
Közben persze még nem akar elveszíteni téged sem, és millió okból ragaszkodik hozzád, és hiszi, hogy ti egy pár vagytok, bár tudja, hogy ez annyira nem tart örökké, hogy talán nemsokára már vége is lesz.
De akkor is. Ez az érzés a nő számára elviselhetetlen. Viszont az már igaz, hogy mindenki másképp reagál az élet kihívásaira, s hogy lám-lám, már megint csak ettől, azaz a hozzáállástól és a reagálástól függ minden, így a folytatás is. Mert ha véletlenül én néztem rá egy másik férfira, aki tetszett nekem, aki veszélyes lehetett volna rá nézve is, akkor ő még közelebb jött hozzám. Nem bántott, nem sértődött meg, nem féltékenykedett, hanem egyszerűen megfogott, átölelt, és minden gesztusával, mozdulatával, mimikájával és szavával azt üzente a másik hímnek, hogy én az övé vagyok, és jobb lesz, ha mielőbb lelép a színről vagy a sínről.
A minap láttam egy francia filmet, melyben a 16 éves fiú főszerepelő egy olyan negyedben lakott, ahol prostik álldogáltak az utcán vagy alkudoztak a klienseikkel.
Természetesen ő is kipróbálta majd mindegyiküket, ha már így hozta a sors.
A házukban viszont lakott egy korosztályabeli helyes lány. A kamaszkori zavarodottságból kifolyóan többnyire csak lezúdított egy-egy vödör vizet az udvarra, amikor a lány ott táncolt a földszinti lakásukból kijőve, kihívóan. De aztán később bevallotta neki, hogy nem azért locsolja le mindig, mert hogy nem tetszik, sőt ellenkezőleg. A leányzó erre azt mondta, hogy tudta. Na, ebben a másodpercben úgy néztek egymásra, hogy azonnal beledobbant a szívem a mellkasomba. Magam előtt láttam minden olyan eseményt és esetet, ahol a kis kedvesemmel is ez történt.
Még velem volt, de már látni lehetett az útirányt annak, aki nem volt vak, vagy aki nem akart vakot játszani. Azt gondolom, hogy a szerelemben nem leszünk vakok, csak éppen nem akarjuk meglátni azt, ami majd később eltaszít elszakít bennünket egymástól; az orrunk előtt zajló folyamatokat. S hogy miért nem? Hát azért csak azért nem, mert ha látnánk és be is vallanánk önmagunknak, képtelenek lennék tovább folytatni a kapcsolatunkat a másikkal úgy és azon a szinten, ahogy és amin gondoljuk, hogy van.
És bár van, de azért igen sokszor csak vetített képes, színes-szélesvásznú illúzió ez az egész szerelem, semmi egyéb.
Az igazság és a valóság ezekben a pillantásokban rejlik.
S ha fáj is, de legalább szembesít bennünket a helyzetünkkel, ha ugyan meg akarjuk látni azt. Ha pedig nem akarjuk, akkor akár vakok is lehetnénk a szó minden értelmében, akkor sem számítana semmi.
A játékainkhoz úgyis csak addig ragaszkodhatunk, amíg anyuka ki nem dobja őket, s el nem viszi másnap reggel életünk összes önáltató hazugságát egy kukás autó.
Bors Mari
(Figyelem, az itt megjelent írás NEM olvasható a szerző könyveiben. Ha ehhez hasonló olvasnivalót keres, akkor vásárolja meg a Bors Mari könyveit!
Bors Mari: Micsoda Különbség!
Bors Mari: Fiatalabb férfit szeretni )



