Biztosan ismersz olyan nőt, vagy akár már magad is voltál ilyen helyzetben, hogy tudtad az igazságot, vagy a választ a kérdésre, és mégis naivnak mutattad magad. A burkolt, leplezett célod az volt ezzel, hogy a játszmában szereplő férfi önérzetét erősítsd. Ez ugyan hamis önbizalom, hiszen nem azért érzi jól magát egy férfi Cilike társaságában, mert becsüli őt, hanem azért, mert nálánál magasabb rendűnek tarthatják magukat. A durcáskodás játszmája
A duzzogás – akár akkor is, amikor nem vagy igazán dühös – tipikusan Cilike játszmája. Sokszor Cilike el is sírja magát, mérgelődik, nem mondja el, ha baja van, inkább csak duzzog. Nem hagyja faképnél a partnerét, ha elégedetlen vele, vagy ha az idiótán viselkedik. Ennek az az oka, hogy nem illik mérgelődnie, mivel a jó kislányok nem haragszanak. Ezzel próbálnak szeretetre méltóvá válni a férfiak számára.
A zavarodottság játszmája
Nekünk, nőknek ez a legrosszabb szokásunk. Úgy csinálunk, mintha fogalmunk sem lenne … pedig van. Nagyon is van. Tehetetlennek, elveszettnek láttatjuk magunkat. Aztán jön a teremtés koronája, és megoldja a problémát. Ügyetlenségünkkel palástoljuk, hogy a felnőttesebb, önállóságot igénylő, vagy kellemetlen érzéseinket- például a haragot, dühöt - és feladatainkat, viselkedéseinket. Az értetlenkedés nem más, mint ürügy arra, hogy ne kényszerüljünk döntést hozni, vagy felelősséget vállalni az élet alakulása miatt.
Majd a papa!
Ismertem egy családot, ahol a nő papának, a férfi mamának hívta párját. A nő folyton durcáskodott, és folyton a férfi ölébe ült. A legtipikusabb játszma megnyilvánulása így hangzott: - Jaj papa, ma rossz kislány voltam, mert vettem egy édi kis pulcsikát!
Az a nő, aki a vele élő férfire vetíti ki az apa figurát és küzd szerető atyai kegyeiért, ugyanúgy nem önmaga, mint a férfi, aki feleséget fogad örökbe, még egy gyermeknek.
Nyafka macska játszma
Amikor félünk kimondani, amit gondolunk, ha tartunk a férfi reagálásától, vagy ha a veszekedés szele lóg a levegőben, akkor választjuk Cilikével a nyafogás stratégiáját. Ezzel azt próbáljuk mutatni, hogy kislányok vagyunk, akikre nem szabad haragudni. A gond csak az, hogy meglett, harmincas, negyvenes anyák is használják ezt a stratégiát. Ez pedig „öröklődik”, mint minden magatartás minta, anyáról lányára.
Akik Cilikéset játszanak hétköznapjaik során, a következőket tapasztalják:
A férfiak nem tisztelik őket, bár bedőlnek – de még mennyire bedőlnek! – a Cilike trükknek. Ráharapnak és élvezik, de nem szenvedélyből és érzelemből teszik ezt. Ahogy Ady írja, „Én nem a nőt, magamat imádtam!” ebben a kapcsolatban. Aztán egy idő után kezd teherré válni ez a tehetetlen kislány, aki nem tudja vállalni saját élete alakításának a felelősségét. Teher lesz számára a szakadatlan törődés, amit Cilike gondozása igényel.

Vesd le a Cilike jelmezt!
Jó, de hogyan? Kérdezed, jó Cilikéhez méltóan! Kezd talán azzal, hogy a fenti stratégiák és játszmák alapján készíts egy cilikés listát. Nem baj, ha közben szégyelled majd magad, ki fogsz gyógyulni belőle. Amikor legközelebb azon kapod magad, hogy lesütöd a szemed és gyűrögeted a szoknyácskád szegélyét, jusson eszedbe, hogy küldd el Cilikét oda, ahová való. Vissza, a gyerekkorodba. Ha kislányos trükkökhöz folyamodsz észbe fogsz majd kapni. Aztán a lista alapján kérdezd meg magad: - Ha nem lennék ilyen Cilike, akkor meg tudnám csinálni?
A legtöbb nőhöz hasonlóan én is megpróbáltam ezzel a hibás módszerrel szerelemre bírni a férfiakat, és nehezen tudtam leszokni ezekről a viselkedési mintákról. Azt volt a legnehezebb felismerni, hogy az első lépés után ne ijedjek meg, hanem megmaradjak a változás útján és felismerjem saját játszmáimat, hibáimat.
Harangozó Barbara



