Scott Kelly ezt a mélyen, az emberi lélek legsötétebb szegleteiben gyökerező, zsigeri erőt az amerikai folk/country műfajában is kiválóan alkalmazza. Bár sokakat hirtelen meglephet a két projekt közötti látszólagos eltérés, az elért hatás szempontjából nincs nagy különbség, hisz szólózenéje is hamisítatlan „doom”, s ezt maga Scott Kelly tudja a legjobban.

Az énekhang - amely Johnny Cash utolsó lemezein hallható mély, tapasztalt hanghoz hasonlatos (ami némi Neurosis-ban kamatoztatott morgással társul) -, illetve az egyszerűségükkel hódító, letisztult kompozíciók nem egyszer temetnek föld alá katartikusságukkal.
Aki kis magányra vágyik, és még a saját vérének zubogását sem akarja hallani; aki elhagyatott homoksivatagban akar azonosulni a naplementével; aki élelem nélkül kíván zarándokolni a szerelem, a szomorúság, a szenvedés földjére, annak Scott Kelly koncertje kötelező. És persze fanok is meg lesznek elégedve.



