
Néhány hete megjelent könyve rajta van a The New York Times 20-as toplistáján. A Save Me From Myself (Ments meg engem önmagamtól) című művet nemcsak könyvesboltokban árulják, hanem minden vasárnap Amerika templomaiban is. Bámulatos, hogy ugyanazt a könyvet falják a metál-rajongók és az evangelisták is - mondta elragadtatva egy könyvárus.
Welchet az átváltozásban az is motiválta, hogy lánya egyik számukat, a drogról és a szexről szóló Adidast énekelte és ez elgondolkodtatta arról, hogy milyen apa is ő tulajdonképpen. A Kornhoz nem akar visszatérni, keresztény rock-kal próbálkozik, ami az Internetről letölthető. Hívei hiába reménykednek és bár az együttest nélküle túl puhának tartják, vigasztalja őket némiképpen a tudat, hogy bálványuk legalább boldog.
Nem Welch az első híres metálcsillag, aki a kereszténység hirdetésében találta meg önmagát. A leghíresebb előde Mark Farner, az amerikai Grand Funk Railroad egykori énekes-gitárosa. Farner az 1960-70-es évek fordulóján egyfajta „ős-trasht” játszott zenekarával, iszonyatos hangerővel, a bandát a tagok külseje, színpadi viselkedése, és zenéjük vadsága miatt szívesen hasonlították „ősemberek csapatához”. (Erre még rá is játszottak, mert 1971-es albumuk, a Survival borítóján „kőkorszaki” jelmezben jelentek meg). Farner aztán egy évtizeddel később felfedezte magának Jézust, és azóta ebben a műfajban tevékenykedik, több-kevesebb sikerrel.
1978-ban Bob Dylan is „megtért” egy rövid időre, de közönsége nemigen értékelte „keresztény” korszakát. Patti Smith 1988-ban adott ki keresztény ihletésű lemezt, a Dream of Life-ot, de ő már tíz évvel korábban is hajlott erre, miután egy színpadi baleset után hajszálon múlt az élete, és ezt követően az alig 33 napig uralkodó I. János Pál pápának ajánlotta 1979-es Wave című albumát. Később aztán magát „keresztény buddhistának” nevezte. Napjaink sztárjai közül Scott Stapp, a Creed egykori énekese vállalta a „zenei hittérítést”, de a Creed-rajongók nagy része elfordult tőle emiatt.
R&L



