
Ez potenciálisan jól menő üzlet, mert több millió dolláros/fontos forgalomról van szó. A lemezkiadók - mondják a szakértők - nagyon ügyelnek arra, hogy megkapják, ami jár nekik, de kevésbé igyekvők, amikor a művészeknek kellene megadni a részüket. "Sokszor nincsenek is kapcsolatban a zenésszel, és az is előfordul, hogy a csekket a volt menedzsernek küldik meg, aki minden lelkiismeret-furdalás nélkül zsebre vágja a pénzt" - mondta el a The Guardiannak Ian Grant, a The Stranglers (képünkön), a Big Country és a The Cult volt menedzsere.
Főleg a régi, klasszikussá vált dalokat használják fel gyakran reklámkampányokban, vagy filmzenéhez. A lemezkiadóknak ebből tekintélyes bevételeik vannak, Nagy-Britanniában például 25 százalék. A szerzői jogdíjakra specializálódott David Sloane és csapata nem ismer lehetetlent. "Mindazok, akik részt vettek egy dal elkészítésében, elméletileg jogosultak arra, hogy kapjanak valamennyit. Elég, ha az illető neve szerepel az albumon. Nem kell más bizonyíték - magyarázta - az igazi korlát az ár. Mert ha ötezer font megszerzése négyszer annyiba kerül, világos, hogy nem éri meg." Sloane közössége csak akkor kér honoráriumot, ha sikerül az akció. Ők "hajtották be" többek között Gilbert O, Sullivan, Boy George és Hazel O,Connor "lenyelt" jogdíjait.
Érdekes módon a digitalizálás a kevésbé fiatal művészeknek kedvez. "A régi szerződésekben még nem volt szó az Internetről, így a jogdíjak a hálóról letöltött dalok után a művészeket illetik, de a lemezkiadók ezt a területet is meg akarják szerezni, most, hogy a CD-k eladásából származó bevételek csökkentek, és általában szívesen beleegyeznek abba, hogy növeljék a művésznek járó százalékot a régi 2-3-ról 15 százalékra, ha nem többre" - mondta Peter Jenner, a Rolling Stones promotesre, a Pink Floyd volt menedzsere.
Göbölyös N. László



