Kockázatos vállalkozás minden idők 10 legjobb koncertlemezét kiválasztani, különösen úgy, hogy a lista összeállítója átnyúlt a "könnyűzene" egyes műfajain. Barney Hoskins, az amerikai CDNOW honlap munkatársa azt állítja, hogy bár az elmúlt négy évtized alatt rengeteg "élő albumot" jelentettek meg, nagyon kevés olyan van, amely valóban megragadja az örökkévalóság számára annak az estnek a pezsgését, hangulatát.

A lista első helyezettje egy klasszikus dzsessz-lemez, John Coltrane: Live At Village Vanguardja (képünkön) 1961-ből. Akkortájt a felvételt nagy felzúdulás kísérte a szakmában, mivel az örök kísérletező "Trane" darabokra törte a dzsessz amúgy is elég laza kereteit. A "free" egyik alaplemezének fő izgalmát Coltrane és egy másik, rövid életű szaxofonos zseni, Eric Dolphy kettősei adják. Öt évvel ezelőtt egy négy CD-s dobozban kiadták Coltrane öt egymást követő estjének teljes felvételét - a gyűjtők nagy örömére.
A második egy legendás soul-lemez: James Brown 1962-ben, a harlemi Apollo színházban adott koncertjét örökítette meg. Ezt a felvételt már évtizedek óta minden idők legjobb rhythm and blues lemezének tartják.
Harmadiknak - és ez vaskos meglepetés - a politikus őspunk MC5 1968-as Kick Out The Jamse futott be, amelyet a csapat szülővárosában, Detroitban vettek fel. Újabb műfajváltást jelent a 4. helyezett Johnny Cash szintén 1968-as At Folsom Prisonja. A maga is "nehéz életű" Cash, a country "fekete embere", egyszer azt mondta, hogy a börtönközönség a legjobb publikum, mert biztosan nem hagyják ott a koncertet. Neki több ilyen felvétele született, kétségtelenül ez a legkiválóbb.
5. lett a Grateful Dead 1970-es Live Dead dupla albuma. Ezen hallható a San Franciscó-i pszichedelikusok legnevezetesebb darabja, a Dark Star, amely ugyan a valóságban 24 percig tart, de olyan különleges lebegést bocsátanak a hallgatóra, hogy ez a zene a befogadó lelkivilágától függően néhány percig, vagy akár órákig is szólhat benne. A 6. helyezett a Who: Live At Leedse, amelyben a modok legkedvesebb bandája soha nem hallott brutalitással szólal meg. Különösen Keith Moon dobolása őrjítő. A 7. vitatható: a The Band 1972-es Rock Of Agese. Van Morrison 8. helyezése az It's Too Late To Stop Now-val (1973) viszont sokakat megörvendeztethet. Az ír blues-csoda talán itt ragadta meg a legjobban a kelta zene, a rock és a blues találkozását.
Nem hiányozhat a CDNOW felsorolásából a reggae sem. És ha reggae, akkor természetesen Bob Marley, és az 1975-ös Live At Lyceum, amikor is a londoni közönséget először itatta át a rasta-félisten "füves" muzsikájával.
A 10. pedig már az elmúlt évtized egyik szenzációja: a Nirvana MTV-Unplugged felvétele New Yorkból, amely a depressziós grounge-triót utoljára mutatta legjobb formájában Kurt Cobain halála előtt.
E felsorolásra persze azonnal lehetne írni egy alternatív "Top Tent". Mert kihagyható-e egy ilyen listáról a Colosseum két, 1971-es és 1994-es koncertalbuma közül bármelyik, beszélhetünk-e "élő műfajról" a Doors 1970-es Absolutely Live-ja vagy a Chicago 1972-es Carnagie Hallbeli négylemezes albuma nélkül? De sokaknak támadhat hiányérzete Jimi Hendrix 1970-es Band Of Gypsysét, a Rolling Stones szintén 70-es Get Yer Ya-Ya's Outját, a Grand Funk Railroad 70-es Live Albumát, a Deep Purple 1972-es Made In Japanjét, a Santana 1975-ös Lotusát, Frank Zappa 1977-es In New Yorkját, a Jethro Tull 1978-as Bursting Out-ját keresve. És akkor még nem szóltunk a Led Zeppelin több tucat csodálatos, sajnos csak "kalózban" kiadott koncertjétől, az 1968-as Marquee-bulitól az 1980-as utolsó fellépésig, Nyugat-Berlinig.
És ha mi is tovább akarunk lépni a rockon, ajánlhatjuk Miles Davis 1982-es We Want Milesát, a John McLaughlin, Paco De Lucia, Al Di Meola gitártrió 1979-es Friday Night In San Franciscóját vagy a Dubliners 1996-os berlini fellépésének felvételét
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.