A kommunikáció csatornái
1. Verbális, azaz szavakkal történő: ennek a beteg gyermek számára is érthetőnek kell lennie. Ne gondoljuk, hogy a szüleihez intézett szavainkra nem figyel, még ha közben a játékokkal van is elfoglalva. Gyermek jelenlétében szüleinek ezért csak azt mondjuk, amit a gyermek is hallhat.
2. Non-verbális, azaz szavak nélküli - pl. öltözködés, érintés, simogatás, gesztusok stb. Fontos tudni, hogy a gyermekek (hasonlóképpen a beteg felnőttekhez) fokozottan érzékenyek a non-verbális kommunikációra (pl. viziteken "olvasnak" az arcokról, a gyerekek érzékenyen "fogják" szüleik lelkiállapotát).
A beteg gyermekekkel való kommunikáció sajátosságai
1. A gyermek soha nem választható el a családjától - mindig azzal együtt kell őt szemlélnünk és gyógyítanunk.
2. A gyermekkor különböző szakaszainak a sajátosságait figyelembe kell venni. (Erről szól a következő, rövid fejlődéslélektani áttekintés)
Fejlődéslélektan
- Már a fogantatás előtti időszak is meghatározó lehet (a szülők hozzáállása a világ dolgaihoz, milyen "elvárásokkal" hozzák világra a gyermeket, mire "kell" a gyerek stb.)
- Születés, korai anya-gyerek kapcsolat
- Ősbizalom kialakulása - a szükségletek kielégítése kéretlenül történik, a mama feltétel nélkül szereti és gondozza gyermekét.
- Megkapaszkodási ösztön - a megkapaszkodás adja meg a biztonságot, ennek kielégítetlensége az agresszió gyökere. Az érintés nagyon fontos ebben az időszakban.
A kórházi kezelés okozta elválás kifejezetten káros lehet ebben a szakaszban, különösen, ha ez hosszadalmas időt vesz igénybe. Csecsemő kórházi felvételénél mindig törekedni kell arra, hogy a mamával együtt helyezzük el. Az elváláskor a gyermek sírása természetes - a szülő-gyermek kapcsolat zavarára inkább a sírás hiánya figyelmeztethet.
• Individualizáció (8-10 hó): A csecsemő ráébred, hogy ő az anyjától függetlenül létező, különálló élőlény. Ezt a folyamatot elősegíti a helyváltoztató mozgás fejlődése. Ebben az életkorban már általában nem lehet már úgy megvizsgálni a gyerekeket, hogy közben ne sírjanak Egy ennél fiatalabb csecsemő még békésen tűri a vizsgálatot, akár mosolyog is - ebben a korban azonban már idegennek ismerik fel az orvost, eltolják maguktól a fonendoszkópot, tiltakoznak a vizsgálat ellen.
• Újraközeledési fázis (18-36 hó): A leválás és a megkapaszkodás együtt van jelen, - ez egy nagyon nehéz, érzékeny életszakasz.
Ekkor tanul meg a gyermek beszélni. Ilyenkor nagyon sok trauma érheti a magányosan kórházba került gyermeket. (Pl. az addig már szobatisztává vált gyermek otthon ismét bepisil, éjjel nem alszik, minden éjjel a szülei ágyába kérezkedik.)
• Dackorszak (3-4 év): Nagyon fontos időszak, a dolgok önálló elvégzésének megtanulása, az akarat megjelenése, a szülői engedékenység és korlátozás közti egyensúly megtalálása jellemzi. Ebben a korban alakul ki a felettes-én és az ösztön-én egyensúlya.
A "felettes én"-t olyan felnőttek képviselhetik, akik a gyermekkel rendszeresen kapcsolatban vannak, pl. szülő, pedagógus, esetleg az orvos. Fontos tudni, hogy a gyermek a szeretett "felettes én" kedvéért betartja a szabályokat, még akkor is, ha ez számára lemondással is jár - de nem szabad zsarolni, mert ezzel szorongást, lelkiismeret furdalást, bűntudatot keltünk benne.
• Kisgyermekkor (4-8 év): Igen sok életfeladat van ebben a szakaszban. Az ödipális vonzódás megnyilvánulhat a "doktor bácsi", "doktor néni", "nővérke" felé is. Ilyenkor alakul ki az egészséges agresszió, az önbizalommal telített önérvényesítés.
• 8-11 év: Viszonylagos nyugalmi fázis - a fantáziák, kalandos könyvek világában érzi jól magát a gyermek.
• Kamaszkor (12-18 év): Az elszakadás ambivalenciája jellemzi. Elzavarja a szülőt, de vágyik is a közelségére. A kamaszok igen nehezen viselik a betegség okozta regressziót, különösen, ha hosszan tartó, súlyos betegségről van szó. A korlátozottság, a fokozott szülői gondoskodás, a szülőktől való fokozott függés ellentétes a kamaszkor természetes igényeivel, a kortársakhoz való hasonulási vággyal, a szülőktől való leválás szükségletével.
Dr. Békési Andrea
1. A gyermek soha nem választható el a családjától - mindig azzal együtt kell őt szemlélnünk és gyógyítanunk. 2. A gyermekkor különböző szakaszainak a sajátosságait figyelembe kell venni. (Erről szól a következő, rövid fejlődéslélektani áttekintés)
Tetszett a cikk?



