Az állóképesség a szervezet azon tulajdonsága, mely hosszan tartó, erős iramú, ellenállású terheléskor mozgosítja a sportmozgáshoz szükséges energiát. Az állóképesség lehetővé teszi, hogy a teljesítmény szintje idő előtt ne csökkenjen.
Az állóképesség függ:
> keringési, légzési működés szintjétől
> anyagcsere-folyamatok szintjétől
> mozgáskoordináció tökéletességétől
> megfelelő idegrendszeri állapottól
> motivációs, pszichikai tényezőktől
> izomzat felépítésétől.
Az állóképesség csak akkor fejlődik, ha a sportoló megfelelő fáradsági szintre kerül. A szervezet fáradságra, mint ingerre alkalmazkodással válaszol és az állóképesség szintje emelkedik.
A terhelést jól jellemzik a következő összetevők:
> a sportmozgás intenzitása
> a sportmozgás időtartama
> pihenési időszak időtartama
> ismétlések száma
A gyakorlat intenzitása szerint megkülönböztethetünk különböző sebességzónákat. A szubkritikus sebességzónában az energiaveszteség nem nagy, az oxigénfelvétel teljesen fedezi a jelentkező szükségletet. Ha ennél a sportoló gyorsabban kezd haladni, akkor hamarosan egy olyan kritikus sebességet ér el, amelynél az oxigénszükséglet egyenlő lesz aerob lehetőségeivel. Itt jelentős szerephez jut a sportoló vérkeringés- és légzésfunkciója. A kritikus feletti sebességzónában az anaerob (oxigénszegény) energetikai mechanizmusok kis hatásfoka miatt az oxigénszükséglet gyorsabban emelkedik, mint a haladás sebessége. A mozgás ezen fázisa csak rövid ideig tartható fenn, ilyenkor célszerű visszatérni a kritikus sebességi tartományba, illetve nagyon jó edzettségi állapotban lévő sportolók próbálják a kritikus határig kitolni a kritikus feletti sebességgel végzett sportmozgás idejét (amikor már szinte fáj a munkavégzés – ez a leghatékonyabb fázisa az edzésnek).
Az aerob állóképességi edzés módszerei:
> Egyenletes módszer, amelyet elsősorban kezdők, illetve sportolók az alapozó időszakban használhatják. Az egyenletes, megszakítás nélküli folyamatos munka következtében az oxigénfogyasztás folyamatosságának a fenntartása nehéz feladatot ró a szervezetre. A terhelés időtartama 30 percnél ne legyen több.
> Ismétléses, változó iramú módszer. Az előbbinél nagyobb hatást tudunk elérni, ha rövid ideig tartó, kisebb pihenési időközökkel elválasztott ismétlések formájában hajtjuk végre a feladatot. Ilyenkor gyakran anaerob (oxigénhiányos) anyagcseretermékek jelennek meg az intenzív munka hatására, melyek erőteljesen serkentik a légzési folyamatokat. A folyamatosan ingadozó terhelés intenzitás hatásos ingert jelent a légzési funkciók működési szintjének hatékonyabbá tételére.
> Kevert módszer. Az előbb említett két módszert felváltva alkalmazzák úgy, hogy vagy az egyenletes, vagy a szakaszos terhelés kap fokozottabb hangsúlyt.
Aerob edzés összeállításánál a következőket vegyük figyelembe:
> A munka intenzitása a maximális 75-80%-a lehet.
> A munkavégzés egyes szakaszait követően a pulzusszám érje el a 170-180-as percenkénti számot.
> Azok az alacsony intenzitású terhelések, ahol a pulzusszám nem éri el a 130/perc értéket, nem vezetnek az aerob állóképesség lényeges javulásához.
> A résztávok hossza 90 mp-nél ne tartson tovább.
> A pihenőidőt úgy válasszuk meg, hogy a pulzusszám 140/perc körüli érték alá ne süllyedjen, de semmi esetre se legyenek 3-4 percnél hosszabbak.
> A pihenési időt élszerű kis intenzitású munkával tölteni, pl. lassú úszás, séta stb., így könnyebbé válik az átmenet pihenésből a munkába és meggyorsulnak a helyreállítódási folyamatok.
Irodalom: Koltai Jenő-Dr.Nádori László: Sportképességek fejlesztése.
Budapest, 1976. Sport.
Az állóképesség a szervezet azon tulajdonsága, mely hosszan tartó, erős iramú, ellenállású terheléskor mozgosítja a sportmozgáshoz szükséges energiát. Az állóképesség lehetővé teszi, hogy a teljesítmény szintje idő előtt ne csökkenjen.
Tetszett a cikk?



