
Anélkül, hogy agyondefiniálnánk, és tudományos alapokra helyeznénk a dolgokat, néhány alaptételt nem árt megérteni. Az egyik, talán leginkább elfogadott megközelítés az, hogy a jóga egy saját tapasztalaton alapuló segítő rendszer, és egyben tanulási folyamat, amely testi egészséghez, tudatosabb életvezetéshez, és személyiségünk fejlődéséhez segít hozzá minket. Ennek a folyamatnak valóban része a stressz- és konfliktusmentesebb hétköznapok, a jobb egészségi állapot, erősebb immunrendszer, eredményesebb önérvényesítés, a nehéz élethelyzetek hatékonyabb kezelése, és még sok minden más is, de ezek úgymond, ”csak” a gyakorlás mellékhatásai. Ezek megtapasztalásához kifejezetten hasznos, ha a gyakorló rendelkezik bizonyos tanulásra, és új tapasztalatok befogadására irányuló hajlandósággal, valamint a saját tévedhetetlenségét is meg tudja kérdőjelezni, ugyanis ezek hiányában, folyton vissza fog térni a régi, talán hibásan működő viselkedésmintáihoz, amelyek alapján az életét korábban is működtette.
A jóga több évezredes múltra tekint vissza. Őseinknek bőven volt ideje és lehetősége arra, hogy saját testükön, érzéseiken, tudatállapotukon keresztül megtapasztalják, és a következő generációnak továbbadják azt, amit az egészségük, és belső fejlődésük szempontjából hasznosnak tapasztaltak. A testtel végzett fizikai gyakorlatok, a különféle testhelyzetek felvétele, izomcsoportok nyújtása, az egészség megőrzésén túl azt a célt is szolgálja, hogy a test energiaközpontjai kiegyensúlyozottan működjenek, valamint felkészítsék a jógázót arra, hogy a mentális gyakorlatok alatt is stabil, de laza testhelyzetben tudjanak maradni. Így tehát nem csupán egy mozgásformáról beszélünk, hanem egy összetett rendszerről, melynek része a mozgás, a légzés, és az a belső munka is, mely a tudatműködésünkre hat, méghozzá igen kedvezően. Ezeket lehetetlen szétválasztani egymástól. A testünkön érezhető és látható jótékony változásokon túl ugyanis létezik egy belső fejlődési folyamat is, mely a tudatműködést, a világhoz való hozzáállásunkat alakítja. A tudatműködés minősége határozza meg, hogy ki hogyan áll a hétköznapi életünk eseményeinek megéléséhez, saját magához, és másokhoz. Azt hiszem, nem kell bizonygatni, hogy ha a jóga rendszeres gyakorlásával, például a gerinc hajlékonyságán és egészségén sokat lehet javítani, akkor a tudatműködésünk csiszolásával ugyanezt a mentális rugalmasságot érhetjük el a problémás, vagy nehezen feldolgozható élethelyzetekben.

Egyébként helyenként él az a sztereotípia, hogy aki jógázik, az átváltozik egy elvont gondolkodású lénnyé, aki nem is ebben a világban él, csak ücsörög és meditál. Nos, ez pont annyira igaz, mint az, hogy az informatikusok, sovány, görbe hátú, pattanásos srácok, akik állandóan egy agyonmosott, kockás mintájú pulóvert hordanak.
De egy percre kanyarodjunk vissza a meditáláshoz! A klasszikus értelemben használt meditáció kifejezés nem az, amit a hétköznapi ember annak gondol. Az igazi meditációban a szó szoros értelmében semmi nem történik. Az elmeműködés teljesen megszűnik, nincsenek gondolatok, képek, hangok, érzések. Ezt nagyon nehéz elérni, alig van valaki, aki erre képes. A vizualizációs technikák, az önszuggesszió, és a különféle tanfolyamokon és önsegítő könyvekből megtanulható mentális gyakorlatok (öngyógyításra, stresszoldásra, stb.) nem tekinthetők meditációnak.
Végezetül ejtsünk pár szót a jóga ”stílusairól”. A jógastúdiók újabbnál újabb fantázianevekkel tarkítják az órarendjüket, ezért azt hihetjük, hogy új irányzatok születnek. Valójában a jóga egy elképzelhetetlenül átfogó, ezer és ezer tapasztalatra alapozott, egységes rendszer. Ebből a tudáshalmazból, egyes oktatók bizonyos elemeket hangsúlyosabban tanítanak, mint mások, esetleg hozzátesznek, vagy elhagynak belőlük, majd adnak neki egy új nevet. Így keletkeznek a stílusok.. Hogy kinek, melyik ”stílus” a legtesthezállóbb? Erről majd a következő cikkben...
Boros Attila
jógaoktató
www.anahita-joga.hu
www.aprojoga.hu
Képek: www.morguefile.com



