Örömmel olvastam a Gyógyász legutóbbi számában a Biológiai terápia gyulladásokra címmel, a nemzetközi szakirodalom adataira alapozott, tanulmánynak is beillő szöveget. A szerkesztő olyan színvonalon írta meg, hogy akár szakfolyóiratban is megjelenhetne, ám érthető módon, nem tudhatott arról, hogy ez a híradás az idült ízületi gyulladások biológiai terápiájának lehetőségeiről éppen most válik hazánkban is időszerűvé. Ezért szükséges, hogy mint a kérdésben tapasztalatot szerzett, s a Reumatológiai és Fizioterápiás Kollégium megbízásából, a kezelések hazai bevezetését koordináló egyik szakmai vezető, az érdeklődő olvasókat s magát az úttörő munkát végző szerzőt arról tájékoztassam, hogy ez a forradalmian új kezelés, milyen feltételek mellett válhat hozzáférhetővé az érintettek szélesebb körében is.
A reumatológiai szakmának az ezredfordulót megelőző tudományos "forradalmai" (genetikai háttér, géntechnológia, célzott terápiák) Európa-szerte csendesen zajlottak, olyannyira, hogy az egészségpolitikai döntéshozókban is alig tudatosultak. Az Európai Reumatológiai Szövetség elnöke ezért írt levelet Romano Prodinak, az Európai Bizottság elnökének s az illetékes biztosoknak, a reumatológiai kutatás fejlesztését s a biológiai terápiákhoz való hozzáférés javítását sürgetve (ennek eredménye a március 15-én, Brüsszelben tartandó sajtóértekezlet, s ezt követi majd a hazai tájékoztató). A Budapesten rendezendő kongresszuson a biológiai terápiák közép-európai eredményei, a hozzáférés lehetőségei lesz a fő téma. Ezért is szükséges az említett cikk néhány állítását jobban megvilágítani.
A gyulladás a szervezet ősi védekezési mechanizmusa a fertőzésekkel szemben. Sok rokonságot mutat a daganatos elfajulás elleni védekezéssel is. E folyamat szükségképpen a kötőszövetekben zajlik, ízületeink és a gerinc porcos összeköttetései pedig merő kötőszövetből állnak.
Az idült ízületi, gerincízületi gyulladások közös jellemzője, hogy mire érzékelhetővé válnak, kiváltó okaikat már nem lehet azonosítani, továbbá, hogy a gyulladás nem szűnik meg, hanem tovább zajlik és az ízületek pusztulását okozza. Az önfenntartóvá válásra való hajlam jelentős részben örökletesen meghatározott, de a betegség kialakulásában és lezajlásában a környezeti tényezőknek, így a kezelésnek is, nem kevésbé döntő szerepe van.
A védekező gyulladás és az idültté válás egyaránt kulcsszereplője a tumor-nekrózis faktor (a TNF). Az ízületi gyulladásokat régebben a fertőzések és daganatok ellen már használt szerek kipróbálásával, tapasztalati úton választott szerekkel kezelték, ma is ez képezi a tartós kezelés alapját. Újabban az ízületi gyulladások viszont - ha nem is a kiváltó, hanem a fenntartó okra irányuló - célzott terápiával, megtervezett, géntechnológiailag kivitelezett, mintegy védőoltásszerű gyógyszerrel, azaz úgynevezett biológiai terápiával történik. Ennek következtében minden eddigi kezelésnél hatásosabb a TNF-blokád. Képes arra, hogy a betegséget megállítsa, illetve enyhe szinten stabilizálja. A biológiai terápiák közül az egyik a TNF-et blokkoló anyagok alkalmazása, jelenleg ilyenből háromféle áll rendelkezésre - gyógyszerként.
A biológiai terápiáknak a széles körben való alkalmazása ellen három tényező szól. A legfontosabb magyarázat, hogy ne ezt a kezelést adják az, hogy a betegek jelentős részében az ízületi gyulladás jóindulatú és a hagyományos gyógyszerek is megfékezik. Nem kevésbé fontos ok orvosilag az, hogy éppen azért nem adható, mert a védekezés egyik legfontosabb eszközét iktatja ki a súlyos fertőzésben, (az arra hajlamosaknál, l. tébécések) a daganatos, és egyéb súlyos betegségben szenvedőknél.
Harmadik okként pedig, bár elsődlegesen ez nem orvosi szempont, a biológiai terápia a kifejlesztés és gyártás költségei miatt rendkívül drága. Ezt viszont úgy kell pontosan értékelni, hogy a gyógyszer költségeiből le kell vonni a javulás által megnyerhető hosszú távú megtakarításokat. Részletes egészséggazdasági számítások szerint hosszú távon viszonylag kevésbé költséges, mint számos, egyébként elfogadott eljárás (pl. rákterápiák, művesekezelés, szívműtétek).
A kezelendő betegségek gyakorisága nem jelenti egyúttal a kezelésre szorulók számát. Az Egyesült Államokban, ahol ennek a kezelésnek gyakorlatilag nincs anyagi korlátja, minthogy orvosilag az ellenjavalltak kivételével bármelyik idült ízületi gyulladásban adható valamelyik készítmény, több százezer idült sokízületi gyulladásban szenvedő beteg részesült valamelyik anti-TNF kezelésben. A Brit Reumatológiai Társaság modellezte, hogy saját szigorú irányelvei alapján hány angol beteg kaphat biológiai terápiát: ez 100 ezer lakos közül 40-50 kezelendőt eredményezett (a betegek 4-5%-a). Ez a szám hazánkban a hasonlóan szigorú és megfelelő infrastruktúrát megkövetelő szakmai feltételek miatt ennél is kisebbre tehető: 2-3 ezer beteg lehet.
Az egészségbiztosítás hazánkban sem zárkózik el, sőt (a legutóbbi számban, január 14-én megjelent közléssel szemben) jelenleg igen korlátozott számban, de finanszíroz biológiai kezeléseket. Jogos elvárás azonban, hogy Magyarországon is szülessenek meg a kezelés biztonságát szolgáló beteg-kiválasztási és követési feltételek és a kezelést végző centrumok. A biológiai terápiák szélesebb körű, szabályozott bevezetése nem is késhet sokáig, hiszen a biológiai kezelés valamennyi szomszéd országban már ily módon elérhető. Voltaképpen ez az én tájékoztatóm legfontosabb üzenete: a Reumatológiai és Fizioterápiás Szakmai Kollégium néhány hete véglegesítette a biológiai terápiák hazai végzésének szakmai feltételeit rögzítő módszertani levelet, benyújtotta az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumhoz, nyilvánosságra hozza a szakmai folyóiratokban. A kezelést végezni, és hosszú távon ellenőrizni képes centrumok készen állnak arra, hogy ezt a terápiát az eddigi mintegy 200 magyar betegen túl, minél több - indokoltan ilyen módon kezelendő - betegnél megkezdje.
Dr. Hodinka László
Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (főigazgató-helyettes főorvos), a Magyar Reumatológusok Egyesülete (elnök)
A gyulladás a szervezet ősi védekezési mechanizmusa a fertőzésekkel szemben. Sok rokonságot mutat a daganatos elfajulás elleni védekezéssel is. E folyamat szükségképpen a kötőszövetekben zajlik, ízületeink és a gerinc porcos összeköttetései pedig merő kötőszövetből állnak.
Tetszett a cikk?



