
Akkoriban nagy divat volt az arc fehér festékkel való maszkírozása is, főként az előkelő nők körében. A reneszánsz idején komoly kihívást jelentett megfelelni a kor nőideáljának, amely előírta a hosszú nyakat, ovális arcot, a magas homlokot és keskeny orrot, valamint a pici szájat – mindenki Annácskáját tehát valószínűleg máglyán égették volna meg. A szép nőnek ekkortájt fekete volt a szeme, a szempillája és szemöldöke, ehhez pedig kontrasztként rikítóan fehér bőre, apró fogai. Kicsiny ajkaikat azonban vérvörösre illett festeniük, úgy, hogy passzoljon a „vérbe mártott” körmökhöz és a szélfútta orcához. Elhízni nem dívott annak idején – a zsírpárnákat ugyanis a tétlen életmód jeleként tartották számon. A romantikus szépségideál ehhez képest hatalmas ébenfekete hajkoronát növesztett, melyet vékony nyaka kihangsúlyozása végett robosztus kontyba fogva hordta. Ehhez társult a jellegzetes világfájdalom-tekintet – ekkor divat volt a karikás szem, és a melankolikus, vigasztalhatatlanságot árasztó, azonban mégis szenvedélytől izzó tekintet. Ez utóbbinak akkortájt igen nagy jelentőséget tulajdoníthattak. Ezzel magyarázható, hogy a nők képesek voltak akár atropint vagy nadragulyát – azaz mérget – fogyasztani azért, hogy pupillájukat mozdulatlanná, nézésüket pedig tüzessé tegyék. Ekkor a férfiak szeme azokon a darázsderekú nőkön akadt meg, akik rugalmasságukkal és könnyedségükkel, légiességükkel – darázs helyett – leginkább egy szitakötőre hasonlítottak.
A XX. században csak tovább folytatódott a karcsú szépségek hódítása. Az 1900-as évek elején megjelent – sok nő rémálmaként – a fűző, melynek szorításában több száz nő vesztette életét. 1920 környékén a hölgyek végleg sarokba hajították szenvedésük tárgyát, és vidáman üdvözölték a melltartót – na meg a harisnyatartót! Ekkoriban a dús keblű nők testesítették meg a valód szépséget. Az ötvenes években Marilyn Monroe és Brigitte Bardot tette olyan magasra a lécet, hogy a szintén akkor debütáló Twiggy nevére alig emlékezünk. Ez alól persze kivételt képeznek a kifutók modelljei, akik Twiggy felbukkanása óta éheznek, hiszen az ultra vékony, szinte már fiús alkat azóta is hódít divatberkekben. 1959-ben egy húsvérnek nem nevezhető, olyan érzéketlen és üres tekintetű nő gyakorolt hatást a szépségideál változására, akire később mégis nők ezrei akarnak majd hasonlítani. A neve: Barbie baba. A szépség, aki nem sokat beszél, viszont sosem látott darázsderékkal bír, vékony, gyenge karjai és végtelenül hosszú combjai, derékig omló aranyszőke haja és nem utolsó sorban, hatalmas mellei okán megjelenése után pár évtizeddel a legnagyobb konkurenciát jelenti a nők számára.

A 80-as években aztán megjelennek a fogyókúrás tanácsok a magazinokban, és az ókori Rómában hódító hófehér porcelánbőr után a nők végre kimerészkednek a napra. Míg tíz évvel később meg nem érkezik Kate Moss, a durva-buli-volt-tegnap-és-tegnap-előtt kinézetével, fésületlenül, akiről előbb jutna eszünkbe, hogy drogfüggő, mint hogy a kor legkeresettebb modellje – igaz, bebizonyította, hogy e kettő nem zárja ki egymást, kiváltképp nem a divatszakmában. Kate, Twiggy után szabadon a tökéletes elérhetetlenség megtestesítője az átlagos testalkatú nők számára 44 kilójával és 170 centijével.
Úgy tűnik, a szépségre valójában nincs bevált recept – mi nők azonban – ahogy a példák is mutatják – mindent megteszünk, hogy tetsszünk, akár az életünk árán is. De miért olyan fontos ez? Kinek akarunk ennyire megfelelni? Magunknak? A férfiaknak? Esetleg más nőknek, fricskaként? Érdemes ezen elgondolkodnunk, és persze azon is, vajon jól érezzük-e így magunkat a bőrünkben.
Gyurkovszky Dóra
Képek:
piqs.de: ..eva.. - ich
piqs.de: Helvetica - Lipstick



