- Természetközeli élőhelyeken alacsony szintű a parlagfű fertőzöttség. Ezeken az élőhelyeken kerülni kell a talajmozgatással és talajbolygatással járó nagyléptékű emberi zavarást (ásás, építkezés, vezetékfektetés, gépjárművek mozgása stb.).
- Parlagokon a parlagfű jelenléte és tömegessége nagyon változó mértékű. A spontán szukcesszióval kifejlődő növényzet visszaszorítja a parlagfüvet, ehhez kb. 5 év szükséges.
- Erdészeti ültetvényekben fényszegény körülmények közt nincs jelen a parlagfű, de például akác vagy nemes nyár ültetvényekben, ahol jobb az aljnövényzet fényellátottsága, jelen van.
A parlagfű magbankjának vizsgálata – a magok előfordulása
- A korábban parlagfűvel fertőzött parlagokon és erdészeti ültetvényeken a faj életképes magjai sokáig megtalálhatók a talajban, és talajbolygatás hatására kicsíráznak.
- Egy terület parlagfűvel való fertőzöttségének megállapítására egyaránt alkalmas (1) a magok talajmintában való jelenléte (magbank vizsgálat) és (2) a standardizált körülmények között történő talajbolygatás után a parlagfű megjelenése.

A parlagfű tömegességét befolyásoló tényezők
- Bolygatás és maghozzáadás hatására a parlagfű minden vizsgált élőhelyen megjelent, méghozzá – a zárt erdőket leszámítva – jelentős borítással. Ez azt mutatja, hogy számára kedvező tájhasználat esetén még jelentős tartalékok vannak a terjedésében.
- A parlagfűmagok jelenléte – akár korábbi művelés, akár maghozzáadás miatt – önmagában nem elég a faj tömeges megjelenéséhez; ahhoz a bolygatás is szükséges. Bolygatatlan élőhelyek magas parlagfű-fertőzésnek is ellenállnak.
- Bolygatás hatására korábban csírázik a parlagfű.
- Gyepekben a parlagfű sikeressége függ a talaj minőségétől: a homoktartalom növekedésével, azaz az agyagtartalom – ami vizsgálatunkban erősen korrelált a humusztartalommal és a termőképességgel – csökkenésével kevésbé sikeres, de még a leggyengébb minőségű talajokon is komoly borítást érhet el.
- Erdőkben a parlagfű sikeressége nem korrelál a talajminőséggel, sem a nyári fényellátottsággal. A vizsgált erdőtípusok közül a parlagfű jelentős borítást csak egyes akácosokban ért el, valószínűleg a kedvező tavaszi fényklíma következtében. A teljes talaj-előkészítéssel végzett erdészeti felújítás, mint egy speciális, átmeneti jellegű élőhelytípus, kitűnő lehetőséget biztosít a parlagfű megtelepedésének és felszaporodásának egy fertőzött tájban.
- A Homokhátság központi részén a parlagfű ott van jelen, ahol a 1980-as években vagy azt követően szántóföldi vagy szőlő-, gyümölcsművelés folyt. Azokon a táblákon, amelyeket az 1980-as éveket megelőzően hagytak fel, és azóta nem bolygattak, nem jellemző a parlagfű előfordulása.
Legfontosabb kezelési javaslatunk: a talajbolygatások kerülése, különösen természetközeli élőhelyeken. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor a talajbolygatás helyszínének folyamatos monitorozása 4-5 évig, a parlagfű szempontjából.
Regionális vizsgálatok – hol található sok parlagfű?
A Mezőföldön végzett vizsgálatok alapján ebben a nagytájban a parlagfű viszonylag még ritkának mondható (213 felvételből 19-ben fordult elő). Előfordulása leginkább a művelt területekhez köthető (szántó és szőlő: 10 előfordulás), valamint az erdészeti ültetvényekhez (akácos 3 előfordulás, fenyves és egyéb ültetvények 3 előfordulás). A mezőföldi nagytájban a jó talajadottságok miatt kevés a felhagyott szántó, a felhagyott területeken pedig viszonylag gyorsan zárt gyep alakul ki, amely kiszorítja a parlagfüvet.
A Kiskunságban végzett felmérés alapján élőhelyi lebontásban az előfordulás/hiány alapján a parlagfű a legmagasabb fidelitás (u) értéket (8,0) a fiatal parlagokhoz mutatta, szignifikánsan preferálta továbbá az idős parlagok másodlagos nyílt (6,1) és zárt (4,4) szárazgyepjeit, a friss erdészeti talaj-előkészítéseket (3,8) és a mezőgazdasági művelés alatt álló területeket (4,1).
A többi élőhellyel (honos és idegen ültetvények, valamint a természetközeli tölgyes és nyaras erdők, cserjések, nyílt és zárt homoki gyepek a kapcsolat negatív. Ha az adatokat súlyozzuk a tömegességgel, akkor csak a fiatal parlagokhoz mutatható ki szignifikáns kötődés (3,5).

Ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy a természetes vegetáció és a jól záródó erdőültetvények egyaránt igen ellenállóak a parlagfű inváziójával szemben. Kis mennyiségben folyamatosan jelen van a korábban bolygatott, szántott, jelenleg regenerálódó tájban, de tömegesen csak a nemrég felhagyott mezőgazdasági területeken fordul elő. Az erdős tájrészekben a terjedés legfőbb okozója az ember, a durva talajbolygatással járó, sajnos a Homokhátságban általánosan elterjedt erdészeti beavatkozások nyitják meg a lehetőséget a kolonizációra, ami mint a többi vizsgálatainkból látható évtizedekre biztosíthatja a parlagfű magok jelenlétét az erdészeti ültetvényekben.
A parlagfű és a táji környezet kapcsolatának vizsgálatakor azt találtuk, hogy a táji környezet önmagában nagyon kis mértékben határozza meg a parlagfű jelenlétét és tömegességét. Az agrár élőhelyeken készült felvételek esetében a 300 és 500 m-en belüli természetközeli élőhelyek kiterjedésének volt kismértékű, de szignifikánsan negatív hatása (p<0,05), ami azt mutatja, hogy a nagyobb természetközeli élőhelyekkel körülvett szántókon, szőlőkben és gyümölcsösökben kisebb a parlagfű borítása.
A másodlagos élőhelyen, azaz parlagokon készült felvételek esetében a 300 és 500 m-en belüli agrár élőhelyek kiterjedésének volt kismértékű, de szignifikánsan pozitív hatása (p<0,05), ami pedig úgy értelmezhető, hogy a nagyobb művelt területtel körülvett parlagokon nagyobb a parlagfű borítása.
A parlagfű a vizsgált élőhelyek közül legnagyobb relatív gyakorisággal a fiatal parlagokon, nyílt (növényzettel gyéren borított), idős parlagokon, valamint a szántókon fordul elő. Ezen kívül előfordul erdészeti ültetvényeken is; legnagyobb gyakorisággal nemes nyár ültetvényekben és friss erdészeti telepítésekben, valamint nagyon kis gyakorisággal bizonyos természetközeli élőhelyeken is (zárt gyep, nyílt gyep, zárt nyaras). A természetközeli élőhelyek közül nyílt és zárt tölgyesekben, valamint nyaras borókásokban nem fordult elő a felvételeink alapján.
A parlagfű a legnagyobb átlagos borítást az általunk vizsgált élőhelyek közül a fiatal parlagon érte el, majd a nyílt idős parlagokon, friss erdészeti talajművelésben és szántókon. A nemes nyár ültetvényekben a parlagfű átlagos borítása majdnem megegyezik a zárt idős parlagok parlagfű borításával.
(A cikk a 2. oldalon folytatódik!)
Mi a közös a parlagfűvel fertőzött területekben?
A parlagfű a szántóföldi műveléshez kötődik, így magától értetődik, hogy korábbi művelt területeken számíthatunk a megjelenésére. Ennek ellenőrzésére korábbi időszakokból (1957-ből, 1986-ból, illetve 2000-ből) származó légifotók alapján ellenőriztük a 64 mintaterületünk korábbi művelési módját, különös tekintettel arra, hogy tágabb vizsgálati terület, a Duna-Tisza közi Homokhátság, jelentős tájhasználati változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben.
1957-ben a kutatás során vizsgált 64 mintaterület közül 34 volt valószínűsíthetően szántó, szőlő vagy gyümölcsös. Ezek között van az a 11 mintaterület is, ahol megtaláltuk a parlagfüvet a magbankban, azonban nem minden 1957-ben még művelt szántón van jelen ma is a parlagfű. 1986-ben a 64 mintaterület közül 13 volt szántó vagy szőlő-gyümölcs, és ezek között van a 11-ből 10 olyan mintaterületünk, ahol ma is van parlagfű. 2000-ben már csak két mai mintaterületünk volt megművelve. Ezeken ma is van parlagfű.
Ezek alapján elmondható, hogy a vizsgálati területünkön nagy valószínűséggel azokon a helyeken találunk ma parlagfüvet, amelyeket az 1980-as években vagy azt követően még szántóföldi művelés alatt álltak.
Két hipotézist fogalmazhatunk meg arról, hogy mi lehet ennek az oka: (1) a parlagfű az 1980-as évek előtt felhagyott területeken is jelen volt, csak azóta eltűnt a növényzetből, és (2) az 1980-as évek előtt nem volt jelen tömegesen a tájban, így értelemszerűen a parlagokon sem maradt meg. Véleményünk szerint a második hipotézis a valószínűbb, mert közismert, hogy a parlagfű magjai több évtizedig is életképesek maradnak a talajban, valamint a parlagfű jól dokumentáltan az utóbbi évtizedekben terjedt el. Az országos gyomfelmérés adatai alapján 1950-ben még csak a 21. leggyakoribb gyomfaj volt (a művelt területeken), míg 1988-ban már a 4., míg 2005-ben már az első helyen áll a leggyakoribb gyomfajok listáján.
Akármi is az ok, ezen az eredmények alapján több következtetés is levonható, még akkor is, ha az az időpont, ami a Homokhátság központi részén a 1980-as évekre tehető, az ország más részén esetleg korábbra vagy későbbre tevődik. Felértékelődnek pl. azok a területek, amelyek a 1980-as évek óta nem voltak bolygatva. Ezek bolygatással járó használata a mai, erősen fertőzött tájban alighanem parlagfűvel történő fertőződéssel jár. Ide tartoznak az idős parlagok mellett a következő 10 évben vágáséretté váló erdészeti ültetvények is. Az 1980-as években vagy azt követően művelt területek pedig, még ha ma nem is látszanak jelentősen fertőzötteknek, alighanem magukban rejtik a parlagfű magjait, így bolygatás hatására rajtuk a parlagfű nagyon gyorsan nagy tömegben jelenhet meg.

A parlagfű elleni védekezésről
A parlagfű napjainkra a leggyakoribb szántóföldi gyomnövénnyé vált, ahol az ellene való védekezés elsősorban növényvédelmi kérdés. A parlagfű azonban a szántóföldeken kívül is sok helyen előfordul, ez azonban kevesebb figyelmet kap, miközben egy komplex védekezési stratégia kidolgozása nem korlátozódhat a szántóföldekre.
A parlagfű mind Észak-Amerikában, mind Európában a zavart területek gyomnövényeként ismert. A szakirodalom szerint emberi hatás, a területhasználatban bekövetkező változások állhatnak a parlagfű terjedésének hátterében. A mi kutatásunk is megerősíti ezt: a parlagfű a vizsgált élőhelyek közül (természetközeli száraz gyep és erdő, erdészeti ültetvény, különböző korú parlagok, mezőgazdasági művelés alatt álló területek) a parlagokon, azon belül is az 1-7 éves, fiatal parlagokon fordul elő a leggyakrabban. A természetes élőhelyek legnagyobb része parlagfűtől mentes. Fontos kiemelnünk, hogy a különböző korú, eltérő szukcessziós stádiumban lévő, illetve eltérő biomassza borítással rendelkező parlagok közt jelentős különbség lehet a parlagfű borításban is. Zárt növényzetű, idősebb (8-50 éves) parlagokon kevesebb parlagfű van, mint például a szántóföldeken.
A környező táj csak kismértékben hat a parlagfű jelenlétére és tömegességére. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a parlagfű alapvetően nem széllel, vagy állatok segítségével terjed elsősorban, melyek folyamatos mintázatot hoznának létre, hanem a gépjárművek kerekeivel. Így a terjedése inkább a járművek mozgásától, „tájhasználatától” függ. Természetközeli élőhelyeken, ahová gépjárművel ritkán járnak, és kevés a földfelszíni zavarás, valószínűleg ezért van ez a faj - szemben más inváziós növényfajokkal - olyan kis tömegességgel jelen.
Szerencsére a parlagfű nem képes igazi erős kompetícióra az általunk vizsgált, stabilnak tekinthető természetközeli élőhelyeken. Várhatóan a jövőben is a fokozott emberi kezelés alatt álló területeken – szántókon, szőlőkben, gyümölcsösökben és fiatal parlagokon– tud majd még tovább terjedni. Ugyanakkor a féltermészetes, másodlagos élőhelyeken – mint például a parlagok – megfelelő körülmények közt inkább visszaszorul a záródó évelő növényzet hatására.
Legfontosabb javaslatunk, hogy egyrészt meg kellene őrizni parlagfű-mentesnek azokat a területeket, ahol jelenleg is hiányzik mind a vegetációból, mint a magbankból, másrészt ahol potenciálisan jelen van a magbankban a parlagfű, ott kerülni kell a talajbolygatást.
További kutatások – a jövő
A nem intenzív mezőgazdasági művelés alatt álló területek közül a parlagfű szempontjából kiemelt figyelmet kell kapnia a parlagoknak és az erdészeti ültetvényeknek, ezért javasoljuk, hogy a további kutatások egy része ezekre a területekre koncentráljon.
A parlagfű parlagon való előfordulását valószínűleg meghatározza, hogy korábban meddig és milyen módon volt művelve, valamint az, hogy a spontán szukcesszió milyen körülmények közt (felhagyás utáni legeltetés, kaszálás mértéke, táji környezet minősége) ment végbe. További kutatást igényel annak megállapítása, hogy a parlagok legeltetése milyen szerepet játszik a parlagfű visszaszorításában, mivel tapasztalataink szerint a legeltetésnek kettős hatása van: az állatok ugyan eltávolítják a parlagfű biomasszájának egy részét, de laza talajokon viszont a taposásukkal kedvező körülményeket hoznak létre a parlagfű csírázása szempontjából.
Az erdészeti ültetvények esetében érdemes lenne megvizsgálni a jelenlegi síkvidéki erdő - felújítási gyakorlat, a teljes talaj-előkészítés szerepét a parlagfű-állományok létrejöttében. Bár kutatásaink alapján a zárt, fényszegény erdőkben valóban teljesen visszaszorul a parlagfű, ugyanakkor a fiatal ültetvényekben, különösen a parlagokra telepített ültetvényekben nagy mennyiséget érhet el a parlagfű. A teljes talaj-előkészítés kedvező körülményeket teremt a csírázása számára, és a sorokban, ahol géppel nem lehet gyommentesítést végezni, illetve a gyommentesítő munkák elmaradása esetén megjelenhet és akár nagy tömegességet is elérhet a parlagfű. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy ha a parlagok fásítását más telepítési technikával végzik (lokális telepítés a teljes tábla felszántása nélkül), akkor csökkenthető-e esetleg a parlagfű mennyisége.
A parlagfű terjedési képességének vizsgálata, valamint terjedés akadályozásának módja egy további fontos kutatási irány, mivel az ezzel kapcsolatos mai ismereteink még korlátozottak. Fontos lenne pontosan meghatározni a gépjárművek, illetve az állatok, különösen a legelő állatok szerepét a parlagfű magjának terjesztésében.
Cikkünk A parlagfű előfordulása és terjedésének feltételei a természetközeli és mérsékelt emberi használat alatt álló tájakban című kutatás alpaján íródott.
Témavezető: Botta-Dukát Zoltán
Kutatók: Kröel-Dulay György, Csecserits Anikó, Czúcz Bálint, Molnár Edit, Rédei Tamás, Szabó Rebeka, Szitár Katalin
Szerkesztő: Fodor Kata
Készült az MTA Ökológiai és Botanikai Kutató Intézete kutatási eredményei alapján (2009. 10. 30.)



