Minden nagy ősi kultúra világszemléletére többé-kevésbé jellemző az a fajta látásmód, amelyet ma – egy szélsőségesen materialista történeti kor kábulatából ébredezve -leginkább a holisztikus szemlélet kifejezéssel szoktunk lefedni. Vagyis az ember nem csupán individuális lény ebben az anyagi világban, de része egy magasabb dimenzióból alkotott és fenntartott rendszernek, egy magasabb egységnek. Ami azt jelenti, hogy a fizikum folyamatos kapcsolatban és kölcsönhatásban áll az ideák világával, a betegség- gyógyulás-egészség témája nem választható el élesen a mindent átfogó természeti törvények ismeretétől, a tágabb értelemben vett vallástól, vagy adott esetben a kinyilatkoztatott tudástól.
A közös vonások közül szempontunkból talán a legfontosabbak:
• Elemtan
• A poláris világ ellentétpárjai, illetve a közöttük fennálló egyensúly (yin-yang)
• Analógiás láncok (bolygók, ”istenek”, archetípusok)
Különbség egyrészt az elnevezések és a csoportképzési alapelvek terén lehet, továbbá azt illetően, hogy ezek egymáshoz képest milyen arányban jutnak szerephez.
Mit jelent ez?
Ha a jelenségvilágot úgy képzeljük el, mint egy mátrixot, akkor a sorokat az ún. hétköznapi, mindannyiunk által közismert kategóriák alkotják, az oszlopokat pedig a kevésbé nyilvánvaló őstípusok képezik. (ábra és magyarázat jelenleg a cikk végén, tördeléskor tetszés szerint bárhová helyezhető)
A hazánkban is népszerű ezoterikus szerzők, Thorwald Dethlefsen és Rüdiger Dahlke kifejezetten vízszintes és függőleges gondolkodási sémaként definiálják. Magam is ezeket a terminusokat fogom alkalmazni.
A görögök hagyatéka
Hippokratész és követői a legfőbb hangsúlyt a négy őselem, és az ellentétpárok alkalmazására fektetik, amelyek kapcsolatban állnak az évszakokkal, életkorokkal, a habitussal, valamint a testnedvekkel. Itt a vezérelv úgy hangzik, hogy mindent a maga ellentettjével tudunk kiegyensúlyozni. (contraria contrariis) Nagyon leegyszerűsítve, ha tehát a testben felgyülemlett a hideg és nedves nyálka, akkor ezt forró és száraz minőségű gyógyszerrel lehet kezelni. Vagy éppen fordítva, ha felszökött a láz, akkor a hideg és nedves borogatás a megfelelő. Bár jóllehet tökéletesen ismerik a testalkat illetve az emberi természet megismerésének fontosságát, valamint a fentebb említett összefüggéseket, ez a szemlélet még inkább horizontális. A ma alkalmazott humorálpatológia tulajdonképpen ebből a forrásból táplálkozik.
Természetszerűleg az ókori görögök világlátása mérhetetlenül tágabb és mélyebb, elegendő csupán a színjátszásban rejlő szimbolikát figyelembe vennünk. A bőségesen benépesített panteon pedig hűen megszemélyesíti azokat az emberben rejlő isteni erőket és tulajdonságokat, amelyek az asztrológiában archetípusokként és bolygókként köszönnek vissza ránk. Aszklépiosznak, a gyógyítás istenének templomai éppúgy helyet adtak a drámai előadásoknak, mint az alvásterápiának. Az aszklépionok működését mai szóhasználattal élve a mélypszichológia vagy valláslélektan terminusokkal illethetnénk. A modern kórházi gyakorlat néhány alapvető fogalma is innen ered (páciens, terapeuta, klinika). A szentélybeli terápia során az egymásra épülő folyamatok lehetővé tették a beteg számára, hogy a személyisége külső héjától indulva egyre mélyebbre jusson. A templom első csarnoka a rituális fürdő színhelye volt, a második az áldozat bemutatására szolgált, a harmadik szinten pedig gyógyító álomban részesülhetett. (incubatio)
Az analógia vezérfonala
A vertikális leképezési modell legmarkánsabb középkori iskoláit az asztrológia-alkímia vonalán találjuk. Egyik legismertebb képviselője Paracelsus, aki nem éppen cizellált kifejezésekkel illeti orvos kollégáit, a nedvkórtan szűklátókörű alkalmazása okán.
Természetképének vázát a makrokozmosz-mikrokozmosz párhuzam adja, vagyis az ember, a kis világ tükre a nagy világnak, az égnek. Korának kauzális szemléletével szemben a szinkronicitás felsőbbségét hirdeti.
Még pontosabban a medicina alapjait négy fő pillérre helyezi: filozófia, asztrológia, alkímia, jellem. Az ő szavaival a diagnózis és a gyógyír elkészítése a következőként fest:
” nem helyes azt mondanotok, hogy ez cholera, ez melancholia, hanem: ez arsenicus, ez aluminosum. S ugyanígy : ez Szaturnuszé, ez Marsé, nem pedig: ez a melancholiáé, ez a choleráé. A receptek összeállításának tudománya a természetben van, s ő maga állítja össze őket. Ha az aranyba beletette, ami az aranyba való, akkor beletett a violába is. Ami benne van, ahhoz te nem tehetsz hozzá semmit, se cukrot, se mézet, ahogy az aranyat sem kell kiegészítened semmivel., ..nincs szükség semmire, csak alkímiára, ami pedig nem más, mint ami az ércfejtés, az ércolvasztás, az ércbányász meg a bányász dolga. A kivonás teszi, nem pedig az összeállítás; megismerése annak, ami benne lakozik, nem pedig előállítása ugyanannak összeszerkesztett-foltozott darabokból.”
A legújabb kor „úttörői”, a homeopátia és a Bach virágterápia hasonló fundamentumra épülnek, természetesen modern szellemben. Ez már teljes egészében a hasonlót a hasonlóval elgondoláson alapszik. (similia similibus) Ha egy emberben valamelyik ősidea működése sérül, akkor a gyógyírt is annak a princípiumnak a függőleges láncolatából kell elkészíteni. A homeopátiás szer előállításának legfontosabb ismérve a hatványozás, vagy más szóval decimálás. A növényben, vagy ásványban rejlő elvet (rezgésmintát) fokozatosan leválasztják annak fizikai burkáról és átviszik egy semleges hordozóra, amely leggyakrabban alkohol, vagy tejcukor. Így a homeopátiát méltán tekinthetjük – legalábbis kémiai értelemben – hatóanyag nélküli gyógymódnak.
Kelet ősi tudása?
Talán lényeges megemlítenem, hogy az arab orvoslás egyfajta átjárót képez a ”vízszintes” és ”függőleges” sík között. Mindamellett hogy lefordították és tanulmányozták Galénosz műveit, néhány kiemelkedő gyógyító behatóan foglalkozott alkímiával. Továbbá az arab medicina sokat merített a prófétai és a népi hagyományból is. Minél távolabbra merészkedünk keleti irányban, annál erősebben érezhető a szintézis. Hiszen mindkét ”tengely” építőkockái ugyanúgy megjelennek az indiai és a kínai orvoslásban, csupán sokkal átfogóbb formában. Egyrészről nagyon kidolgozott tipológia, másrészről a szubtilis sík történéseibe való beavatkozás gyakorlata jellemzi. Gondolok itt az energetikai csatornákban és csomópontokban (meridiánok, nádik, csakrák) keringő finom energia szabályozására, valamint azokra a fizikai gyakorlatokra (ászanák, mudrák), amelyek közvetett úton hatnak a fizikai szervekre és az idegrendszerre. Talán azt mondhatnánk, itt mindkét fentebb említett irány (vízszintes, függőleges) egyidejűleg képviselteti magát.
Az ind filozófiában mindezek jól megférnek egymás mellett, sőt kifejezetten létezik egy teremtési sorozat, amelynek fényében jól látható a magasabb entitások kibomlása és alászállása. A védikus tudás egyik - ma már nyugaton is egyre jobban ismert és alkalmazott – pillére az ájurvéda tökéletesen egységes rendszerbe foglaltan tárgyalja az ősminőségeket (guna), az ezekből kialakuló ősatomokat (tanmátra), megismerő szerveket (dzsnánéndrija), cselekvő szerveket (karméndrija), az öt őselemet, ártó energiákat (dósa), valamint ezek egymáshoz fűződő viszonyát. Lényegében az alapok egyetemlegesek, az előbb említett ismeretek éppúgy fellelhetők a jógában, vagy a Samkhya filozófiában.
A régi idők látói, a risik közvetlenül meditáció által nyertek tapasztalást a világmindenséget működtető törvényszerűségekről. Pontos ismerettel rendelkeztek arról, hogy az energia hogyan lép be a fizikai testbe, milyen csatornákon kering, és milyen pontokon távozik. Kínában úgy mondják, létezik égi és földi csí, Indiában pedig kozmikus, illetőleg vitális prána. Az idők folyamán nagyon fejlett meditációs módszereket dolgoztak ki az energia művelésére, finomítására. Gondolok itt a különböző jóga rendszerekre, kungfu iskolákra. Az összefonódás nagyon erős, a tősgyökeres kínai irányzatként ismert Shaolin történeti hátterét Indiában kell keresnünk, hiszen Bódhidharma indiai nemesi család sarjaként érkezett Kínába, hogy lelki tanítómestere kérésének eleget téve terjessze Buddha tanításait. Hosszas vándorlás után a Shaolin kolostorban telepedett le, itt tanította a meditációnak azt a formáját, amely később csan, illetve zen néven vált ismertté. Ugyanakkor bármennyire is India Darjeeling és Assam tartományából származó teafajták váltak a legismertebbé itt Európában, a tea tulajdonképpen Kínából került át Indiába, méghozzá elég későn, a XIX. században.
Mi inkább élvezeti szerként ismertük meg az angolszász tradíciók révén, jóllehet a magas minőségű zöld tea valóságos gyógyszer. Lényegében ekképpen kezdte a pályafutását is, kezdetben inkább levesbe főzték. Számos recept tanúskodik a tea gyógynövényként történő felhasználásáról. Főképpen a kolostorok jártak élen a teakészítés művészetében, Japánban a zen letisztult atmoszférájában mindez már tökéletes ceremóniává formálódott. Néhány kínai orvos és természetgyógyász szerint a magas minőségű zöld tea, illetőleg az úgynevezett királyi herbák forrázata olyan közvetlen módon hat a meridiánokra, hogy ezeket a ”tűk nélküli akupunktúra” megjelöléssel illetik. Manapság egyre több tanulmány, újságcikk lát napvilágot ebben a témában. Méregtelenítő, zsírbontó, antioxidáns és antibakteriális hatása mellett a legújabb kutatások szerint a csontrendszer erősítésében, a fogszuvasodás megelőzésében, sőt a szív-és érrendszeri megbetegedések utókezelésében illetve prevenciójában is jelentős szerepet tölt be. Ez utóbbi gondolat átvezet minket a következő témához, amelyet úgy definiálhatnánk: Ételed legyen az orvosságod.
”Lovaglás a természet hullámain”
Kínában a régi időkben az emberek azért fizettek az orvosnak, hogy egészségesek maradjanak. Mindez pusztán azért volt lehetséges, mert a finomanyagi test visszajelzései révén jóval a fizikai tünetek megjelenése előtt, mondhatni csírájában felismerhető a leendő betegség. Tehát a medicina művelőjének fő feladata az volt, hogy segítsen a páciensnek fenntartani a harmónia állapotát a testalkat, életkor, évszakok, természeti környezet függvényében. Mindezt annyira komolyan vették, hogy ez némely korban nem volt teljesen veszélytelen hivatás. Ha a császár megromlott egészségi állapota miatt idő előtt sírba szállt, esetleg vele temették a házi orvosát is. A test a táplálékból épül fel, azzá válunk amit megeszünk, tartja a mondás. Ebből következik, hogy a megelőzés legkézenfekvőbb módja a helyes étrend megválasztása. Ehhez járul még a megfelelő életmód, testgyakorlat, lakókörnyezet stb. A gyógyászatban használatos növényeket is eszerint kategorizálták. Kifejezetten mérgező növényeket csak végszükség esetén alkalmaztak, ellenméregként, vagy életmentőként. A második vonalat az erős hatású drogok képviselték, kifejezetten terápiás célzattal. Értelemszerűen ez a terület még így is óriási szaktudást és körültekintést igényelt. Széles körben alkalmazták azonban a harmadik csoport képviselőit, ezeket manapság élelmi gyógynövényként említhetnénk. Az ókortól szinte minden nép életében kiemelt szerepet játszott néhány növény, amelyet nagy becsben tartottak, vagy éppenséggel minden bajra alkalmas áfiumként tiszteltek.
Ilyenek többek között a ginszeng, gyömbér, fokhagyma, fehér fagyöngy, nigella (fekete kömény), kamilla, zsálya, virágpor. Továbbá rendkívül lényeges a megfeleltetés, aminek szellemében egy adott növény elfogyasztása mindig a természet ritmusához igazodik, figyelembe véve az alkatot, az évszakot, az életkort, az időjárást. Azt már régóta tudjuk, hogy késő ősszel érdemes az immunrendszert erősíteni, a téli időszakban több meleg ételt enni, ajánlatos a tavasz kezdetén méregtelenítő, tisztító hatású, vitamindús növényeket magunkhoz venni. Keleten mindehhez még hozzáteszik, hogy az érzékszerveink által befogadott információk szintúgy lényegesek a teljesség érzetéhez. A kínai öt elem például megfeleltethető az öt fő szervrendszerünknek. Ahhoz tehát hogy minden szervünknek megadjuk a megfelelő, neki címzett rezgést, ahhoz mind az öt elem által képviselt alapanyagot, ízt, színt szerepeltetni kell az étrendünkben. Hasonlatos ez egy vonós hangszerhez, amelynek öt húrja van, és mindegyik húrt külön-külön is hangolni kell.
Sem túlfeszíteni nem szabad, mert akkor elpattan, sem túl laza nem maradhat, mert akkor hamisan szól majd. Mindazt amiről fentebb szó volt, mi is gyakorlattá tehetjük, mégpedig itt a XXI. században, feltéve hogy hajlandóvá válunk az önismeret rögös útján járni. Igaz, nem jelent majd könnyed menetelést, mert a fizikum feltérképezésétől kezdődően az energetikai és érzelmi mintákon át a tudattalanba szorult tartalmak feltárásáig bezárólag nagyon sok macskakövet érint.
Mindazonáltal nem szükséges megijedni, vagy önmagunkat ostorozni, ha mégis elér minket a baj, ez a poláris lét természetszerű velejárója. A szó végső értelmében nem mondhatjuk, hogy valamiféle betegségben szenvedünk, hiszen maga az ember beteg, más szóval nem teljes. Pusztán a megjelenési forma változik a tünetek tekintetében, mégpedig attól függően, hogy aktuálisan melyik életterületünk igyekszik felhívni magára a figyelmet.
Mindaddig, amíg nem értük el az egység állapotát, a kettősségek világában élünk, nem vagyunk egészek. Tehát nem csoda, ha az egész-ségünk olykor csorbát szenved. Azok, akik rögeszmésen kizárólag az egészségre szavaznak, gyakran önkéntelenül is kikényszerítik a másik oldal intő figyelmeztetését egy baleset, szívinfarktus, részleges bénulás formájában vagy bármely más módon.
Lásd a táblázat fenn:
A vízszintes tengelyen, tehát balról jobbra viszonylag könnyű eligazodni, hiszen ez könnyen értelmezhető a szokványos (kauzális) gondolkodási sémánk szerint. A játék akkor kezd izgalmassá válni, amikor föntről lefelé haladunk. Mi kapcsolja egybe a csontozatot a felelősséggel, a kecskebakot az ólommal, vagy éppenséggel a magyalt a fekete színnel? Számunkra ez a tálalás rendhagyónak tűnik, és ha a táblázat tetején nem szerepelnének a bolygók nevei, legfeljebb azok látnák az összefüggéseket, akik jártasak az analógiás megközelítésben.
- Hornyák Károly -
Vagyis az ember nem csupán individuális lény ebben az anyagi világban, de része egy magasabb dimenzióból alkotott és fenntartott rendszernek, egy magasabb egységnek. Ami azt jelenti, hogy a fizikum folyamatos kapcsolatban és kölcsönhatásban áll az ideák világával, a betegség- gyógyulás-egészség
Tetszett a cikk?



