A tájfutás skandináv eredetű, fiatal nemzetközi versenysport. Az első hivatalos versenyt Stockholm mellett, 1919-ben futották. Több országban követték a példát, így hazánkban is. Ripszám Henrik 1925-ben szervezte meg a hűvösvölgyi „Balázs kocsmától” a hazai első erőpróbát.

A tájfutás skandináv eredetű, fiatal nemzetközi versenysport. Az első hivatalos versenyt Stockholm mellett, 1919-ben futották. Több országban követték a példát, így hazánkban is. Ripszám Henrik 1925-ben szervezte meg a hűvösvölgyi „Balázs kocsmától” a hazai első erőpróbát. Ekkor más sportágak versenyzői (atléták, sífutók, turisták, birkózók, tornászok, sziklamászók, evezősök) mérték össze erejüket. A csúcsteljesítményre törő sportolókkal szemben a természetjárók egy másik versenyzési formát, az előírt menetsebesség melletti tájékozódást részesítették előnyben. Mindkét forma megmaradt egészen napjainkig. A versenyzőkedv hatására a Nemzetközi Tájékozódási Futó Szövetség (OFI) 1961-ben alakult meg, s ebben alapítóként vett Magyarország részt! Kétévenként megrendezendő világversenyeket határoztak el az alapítók: EB, 1962-64. 1966-tól világbajnokságokat rendeznek a sportágban, a kétéves periódust egyetlen váltás törte meg 1979-ben, így azóta a VB-ok a páratlan években, az olimpiai játékoktól eltérő időpontban kerülnek sorra. A hazai fejlődés eredményeképpen 1970-ben vált le a Természetbarát Szövetségről, és önállósult a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség. Versenyzőink közül kiemelkedett Monspart Sarolta, aki az első, sokáig egyetlen nem skandináv világbajnok volt, 1972-ben nyert! 19 év múltán Oláh Katalin is felléphetett a dobogó csúcsára. Ő 1991-es győzelmét 1995-ben megduplázta. Rajtuk kívül a női váltó többször, férfi váltónk egyszer állhatott dobogóra.

A világbajnokságokon 1991-ig egy távon rendeztek egyéni versenyeket. Ezen a klasszikus távon a győztesnek a nőknél kb. 65 perc alatt, míg a férfiaknál kb. 90 perc alatt lehet teljesítenie a pályát. A terepek eltérő volta miatt kell menetidőben, és nem kilométerben kalkulálni a verseny rendezőinek, így a versenyzők felkészülése pontosabban tervezhető.

A hagyományos VB programban a női és a férfi váltószám is szerepel. A kezdeti háromfős váltók helyett napjainkban négy fő alkot egy csapatot.
1991-től egy rövidebb versenyszám is bekerült a VB-programba. A rövidtávú verseny két futásból áll, a 25 perces selejtezőből továbbjutók délután egy másik pályán, újabb 25 perces futamban döntik el a végső helyezéseket.

Országonként meghatározott létszámú csapat indulhat a VB-on, jelenleg mindkét egyéni számban selejtezőt kell futni, és ezt követően alakul ki a döntő mezőnye, a selejtezőkre a nagy létszámon túl azért van még szükség, hogy az egymás ellen versenyzők lehetőleg hasonló körülmények között teljesítsék a pályát. Éppen az ellenkező irányba hat az indulási időközök széthúzása, annak érdekében, hogy más futók tájékozódási képességeit kihasználva, úgynevezett ragadással ne lehessen érdemtelenül jó helyezést szerezni.

A páros években, amikor nincs világbajnokság, az elit mezőny részére világkupa futamokat rendeznek. Egyéni és váltóversenyek alapján, helyezési pontok gyűjtésével lehet a kupát kiérdemelni, az év legjobb női, illetve férfi versenyzőjének, továbbá nemenként a legjobb nemzeti váltónak. Ezeket a versenyeket mindig az aktuális versenykiírások szabályozzák, teret engedve olyan megoldásoknak, amelyek a nézőközönség, a TV nézői számára is érdekesek. Pl. csoportos rajtolás, hurkos pályavezetés, átfutópontok, időkiegyenlítéses rajt stb. Mindezzel a sportágat még nem ismerők és a támogatók figyelmét szeretnék felhívni.

A sportág ugyanis nemcsak az élvonal számára biztosít rendszeres hétvégi versenyeket, hanem minden érdeklődőnek. Ezt a sportot művelni jó!

Nem kell hozzá különleges felszerelés! Az érdeklődők hétköznapi sportcipőben és sportruházatban is megpróbálkozhatnak a sportággal.

A haladók könnyű stopliscipőt viselnek, ezzel ugyanis megelőzhető a csúszkálás. Élsportolók számára indokolt lehet terepfutásra kialakított szögescipő használata is! A természetvédők kérésére azonban több országban már nem szabad a szögescipő viselése. A gyártók új cipőt fejlesztettek ki (kombi szöges). A stoplikba beépített keményfém hegyekkel oldják meg, hogy a szögek ne sértsék a fák gyökereit, de ugyanakkor a sima, vizes köveken is kapaszkodjanak a cipők.

A bozótruha vékony műszálas anyagból készül, mert könnyűnek kell lennie. Ez az anyag nem akad bele a bozótba és nem szedi össze a kapaszkodó indákat vagy a bogáncsot. Vizes erdőben, vagy esőben átázik ugyan, de könnyű marad, mert nem szívja magába a nedvességet és rendkívül gyorsan, egy verseny alatt akár többször is megszárad. A terepfutás alatt elsősorban a lábat kell védeni a hozzácsapódó ágaktól. A lábak teljes fedettsége előírás a minősítő versenyeken. Ezzel megelőzhetők a kis bőrsérülések miatti fertőzések. A hosszúszárú nadrág, vagy térnadrág és lábszárvédő (illetve térdzokni) használata a jellemző.

A tájfutók jellemző segédeszköze a laptájoló. Az érdeklődők számára kitűzött pályák teljesítéséhez azonban ezt még nem szükséges beszerezni, sőt az alapfokú versenyekhez is elegendő lehet egy hétköznapi iránytű.

Egy-egy versenyen együtt indulhat nagyszülő és unokája, kezdő és haladó, fiú és lány. Mindenki olyan pályán versenyezhet, amelyik megfelel kondicionális és tájékozódási képességeinek, kielégíti kalandvágyát, a felfedezés páratlan élményét nyújtva!

A vakációk legrangosabb eseményei a többnapos nemzetközi versenyek. Ezek közül is kiemelkedik a svédországi O-RINGEN, ahol öt napon át napról napra 15-20000 fő vág neki saját pályájának, sorsolás alapján gondosan elkészített menetrend szerint. Impozáns a rendezés, kihívóak a pályák, mindenki ellenfelére találhat, miközben ugyanannak a hatalmas „stadionnak” a pályáján versenyez, ahol a világ legjobbjai. Az utolsó napi versenyen vadászrajttal (időkiegyenlítés alapján) történik az indítás, így aznap a célbaérkezés sorrendje egyben a verseny végső sorrendjét is jelenti.

A rangos klubok között ádáz csata folyik évről évre a többfős váltók számára kiírt versenyeken (7-10 fő alkot egy váltót). Ezek rendszerint a délutáni órákban rajtolnak tömegrajttal. Előfordul, hogy több mint 700 csapat első futója nyüzsög a rajtánál. A versenyek másnap délelőttig tartanak, Közben egy-egy csapat specialistái a számukra legkedvezőbb szakaszon próbálják győzelemhez segíteni váltójukat. Különleges lelki megterhelést élnek át az első és az utolsó futók, legenda övezi a hosszú éjszakai pályákat, ritka veszélyeket és élményt nyújt az alkonyati és virradati futás és a több mint 10 órás verseny lehet, hogy épp a rövid nappali szakaszon dől el! A teljesített táv a terepadottságoktól függ, rendre meghaladja a 100 km-t csapatonként.

Rendkívüli a 24 órás váltóverseny, amelyen a hatfős csapatok tagjai egy teljes napon át váltják egymást és fogyasztják a pályákat! A váltások száma, illetve azonos pálya teljesítése esetén a korábbi beérkezés a mérvadó.

Komoly állóképességet igényel a hosszútávú versenyzés, a hölgyeknek 100 percesre, a férfiaknak 150 percesre tervezik a pályákat.

A kívülálló számára félelmetesnek tűnő egyéni éjszakai versenyzés a legnagyobb kihívások egyike. A fénycsóvában felismerhető terepalakzatok a térképolvasást újabb rejtvényekkel toldják meg. Megfontoltságot és tájékozódási magabiztosságot, továbbá jó mozgásérzéket igényel ez a szám.

Izgalmas, a nézők számára is látványos versenyszám a villámfutás. Lényege, hogy az időméréses rendszer helyett kieséses formában vetélkednek egymással a versenyzők. A futamok viszonylag rövid ideig tartanak. Többféle formában rendezhető, ebből kettőt említünk.

A teniszhez, vagy a párhuzamos szlalomversenyekhez hasonlítható páros kieséses futamokban kb. 1,5-3 perc alatt dől el a továbbjutás. A futók a nézők számára jól belátható terepen, szinte azonos vonalvezetésű pályákon haladnak és egymáshoz nagyon közelre, 8-10 méterre elhelyezett pontpárok érintésével teljesítik a pályát. A versenyzők, rajtjuk előtt nem láthatják a terepet, így a pontokat sem ismerik. Ezzel szemben a nézők a párosok megfigyelésével és a műsorközvetítő segítségével ráérezhetnek a futó és tájékozódó versenyre, hiszen tudják, hogy a pontpárok közül az egyiket az egyik, a másikat a másik futónak kell érinteni.

Egy másik rendezési lehetőség az egyfutamos kieséses tömegrajtos forma, ahol a jól belátható terepen elhelyezett pontokon újabb és újabb térképeken adják meg a következő feladatot a versenyzőknek, de a verseny előrehaladtával egyre kevesebb térkép kerül ki a pontokra, így akiknek nem jut térkép, kiesnek a további versenyből.

A parktájfutás versenysorozatát nagy sikerrel vezették be 1996-ban, továbbfejlesztett változatát évről évre nyomon követhetjük. A szervezők célja a sportág megismertetésén és népszerűsítésén túl a támogatók körének bővítése. Ezt a médiák kiszolgálásával, a világ legjobb tájfutóinak szerepeltetésével érik el. A kiválasztott világsztárok rövid időre beköltöznek a vadonból a városok parkjaiba és ott nézősereg előtt mutatják be futó és tájékozódó képességüket. A pálya azonos a nőknek és a férfiaknak, akik egyperces időközökkel pódiumról rajtolnak. Az eseményeket szakavatott riporter közvetíti a célban, az érdeklődők pedig a parkban sétálva is megfigyelhetik a futókat. A verseny rövid idő alatt lezajlik, a férfi győztes 12, a nő 15 perc körüli eredménnyel nyerheti el a felajánlott pénzdíjat.

A versenyszámok felsorolásából látható, hogy sokoldalú felkészüléssel lehet csak eredményeket elérni! Nem a legjobb futó, vagy a sakkozó kombinációs készségével rendelkező versenyző nyer. Ebben az összetett sportágban a terephez, pályához, térképhez, időjáráshoz, esetenként pedig az ellenfelekhez való eredményes alkalmazkodás lehet a siker kulcsa.

Más sportágakhoz hasonlítva is kiemelkedő jelenősége van az összetett döntési képességnek. Erről a tájékozódásról írt fejezetben bizonyosodhatunk meg. Nagyon fontos tájékozódási rutinra szert tenni! Ez rendszeres, több éven keresztüli gyakorlással szerezhető meg. Az alapvető ismeretek birtokában a hétvégi versenyek látogatása jelenti a hétköznapi ember számára is vonzó, sportos elfoglaltságot. Az élvonalbeli versenyzéshez természetesen ennél többet kell gyakorolni! A gyakorlás eredményezheti a reális önismertet és az ezen alapuló önbizalmat. Enélkül nincs győzelemre törő versenyzés.

A kondicionális képességek terén az aerob állóképesség magas szintje jellemzi a tájfutókat, a nemzetközi élvonalban a napi egy edzés már nem elegendő a komoly sikerekhez. A heti edzésidő a felkészülési időszaktól függően 9-22 óra.

A terep és a tájékozódási helyzetek a futótól az intenzitás változtatását követelik meg. A terhelés (a vérben mérhető savasodás alapján) a középtávfutókéhoz hasonlítható! Ezért a szakaszos edzések alkalmazása jellemzi a felkészülést a versenyeket megelőző időszakban.

A terepfutás a koordinációs képességek magas szintjét feltételezi, a gyakorlás során azokat fejleszti. A terephez való alkalmazkodás meghatározó eleme az eredményes versenyzésnek.

A lelki tényezők által meghatározott döntések eredményeképpen a futó végül is a tájékozódási és futó képességeinek összehangolásával alkalmazkodik a mindig változó szituációhoz és arra törekszik, hogy a lehető leggyorsabban de minimális hibával teljesítse a pályát. Egyidejűleg gyorsan és pontosan. Ezek az egymásnak ellentmondó tényezők csábítják a „tájfutással megfertőzötteket” újabb és újabb próbatételre.

Szerző: Dosek Ágoston, a Magyar Testnevelési Egyetem tanára

ERDŐK, HEGYEK SPORTJAI – Szerkesztő: Dosek Ágoston
Magyar Tájékozódási Futó Szövetség, 1997.
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.