Az emberek nehezen viselik az ingerszegény állapotokat. Ismertek azok a kísérletek, ahol a személyeket ingerszegény környezetbe helyezték, a szemüket letakarták, kezükre vastag kesztyűket helyeztek, fülüket pedig hangelnyelő fülvédővel látták el. Ezeknek az ún. szenzoros deprvicációs helyzeteknek igen érdekes tanulsága az volt, hogy a kísérleti személyek rövid időn belül elkezdtek hallucinálni, a számukra ismert világ ingereit újrateremteni igyekeztek. A kísérlet vezetői arra a következtetésre jutottak, hogy az embernek szüksége van az őt körülvevő ingerekre, érzékelésekre, hiszen problémákat okoz, ha ezektől megfosztják.
Nehéz azonban megfogalmazni azt, hogy mi ennek az oka. Igencsak hozzászoktunk a környezet ingereihez, zajához és valójában nehéz „csendben” lenni. A pszichológia tényként kezeli azt, hogy az embernek szüksége van a legkülönfélébb ingerekre ahhoz, hogy a személyisége „egyben” maradjon. Ez a hozzáállás tükröződik az Berne féle „stroke” éhségben, a szenzoros deprivációs kísérletek tanulságában, valamint a tanuláselméleti megközelítésekben.

Inger és hiánya határán mi magunk vagyunk!
Ugyanakkor az ingerek sokaságában és a csend hiányában megfeledkezünk arról, hogy mindezekkel saját magunkat, a lelkünket nyomjuk el. Az ingerekre valójában azért van szükségünk, hogy ne kelljen közben önmagunkra odafigyelni. Erre példák sokasága van; ha náthásak vagyunk egyszerűbb azt mondani, hogy a buszon kaptuk el, mint kutakodni a lelkünkben. Egyszerűbb elfogadni a kollektív világnézetünk kész válaszait, mint megkérdőjelezni azokat. Gondoljunk bele, hogy pusztán a világnézetünkből építkezünk, vagyis ezen áll a személyiségünk. Tehát, ha megfosztjuk a személyt attól, ami koherenssé és következetessé teszi a személyiségét, akkor problémái lesznek és a világban nem lesz adaptív.
HarmoNet tipp: Pszichológiai teszt az Interneten – csak Neked! >>
Az önismeret gyakorlása azért olyan nehéz, mert az önismeretnek nem lehet célja az adaptív viselkedés, az elfogadottságra törekvés, a megfelelés. A megismerés által az ember önmaga számára feltett kérdések megválaszolása, és ezáltal a belső harmónia megteremtése a lényeges. Csakhogy ez magában hordozza azt, hogy az emberiség kollektíven létrehozott világnézetének az ember nem kíván mindenáron megfelelni, vagyis nem tekinti a világ ingereit kötelező érvényűnek.
Ez viszont problémákat okozhat a beilleszkedésben, megváltoznak a társas kapcsolataink, más válik fontossá, nem a társadalom által preferált és támogatott ingerek akceptálása és annak való feltétlen megfelelni vágyás. Ezt a környezet nem támogatja és ezt az emberek zöme egyszerűen nem vállalja, hiszen az elsődleges gondolatunk a világról, hogy az ember társas lény, tehát valahová tartozni akarunk. Csakhogy a „valahová tartozás” a saját lehetőségeink szűkítése, tekintve, hogy a valamely társadalmi csoport valami által elkülönül a többi csoporttól, és ez a valami a csoport tagjai által megalkotott kollektív szabály- és világnézeti rendszer. Ha ezt a szabályrendszert önmagunkra nézve követendőnek tekintjük, akkor a cselekvési lehetőségeinket szűkítjük.

Korlátok egy rendszerért - eszetlenül
Az emberiség rengeteg szabályt alkotott, melyet önmagára nézve kötelezőnek tekint, létjogosultságát meg sem kérdőjelezi. Ilyen például, hogy ha megégetjük magunkat, az fájni fog, a vírusok terjedése a pszichénktől független, objektív folyamat, a balesetek véletlenül vannak, valamint az egész társadalmi berendezkedés: akkor vagy valaki, ha pénzed, házad, jó állásod, stb. van. A világot ilyen szabályokkal tűzdeljük, és ennek megfelelően élünk. Csakhogy miért is tesszük ezt? Vajon tényleg objektíven ilyen a világunk, vagy csak így teremtjük meg azt?
HarmoNet tipp: Holisztikus önismereti táborok a Föld energiarendszerén >>
Az ingerek márpedig léteznek - vagy mégsem?
A világ ingerei olyannyira részei a hétköznapi életünknek, hogy meg sem kérdőjelezzük annak létjogosultságát. Ingereknek nem csak a valódi ingereket tekinthetjük, hanem az egész világra való berendezkedésünknek világnézeti alapjait is. Ezért válik a tudományos szemlélet mindenek felett álló, objektív ténnyé, ezért tűnik úgy, hogy az anyagi javak a fontosak, ezért válik igazzá a Maslow- féle szükségletpiramis. Holott mindez nem más, mint a kollektív emberiség által megalkotott szabályrendszereknek való, feltétel nélküli megfelelni vágyás kényszeréből fakadó tévedés. A személyiség sosem bontakozhat ki igazán, az önismeretre törekvés csak álom marad, ha az ember a személyiségét, gondolatait, érzéseit a kollektív szabályrendszereken keresztül éli meg csupán. A személyiség szabadsága a gondolatok szabadságában rejlik.
Csalami Gergely
parapszichológus



