Édesapám visszaemlékezése szerint régen még októberben is gyönyörű vénasszonyok nyara volt. Az őszi időszak pedig a télre való nyugodt felkészülés, a lélek lecsendesítésének és a lassításnak az ideje volt.

Őszi tisztítókúra
Ilyenkor a falujukban mindent kipakoltak a házból, kimeszelték, kijavították a vakolat hibáit. A mészbe rézgálicot tettek a penészesedés ellen. Az ágy szalmazsákjait újra tömték szalmával – állítólag semmivel nem lehet összehasonlítani a frissen tömött szalmazsákon való alvást (matracot csak a hatvanas évektől kezdtek használni abban a dunántúli faluban, ahol nagyszüleim éltek).

Nem feledkeztek meg a pajta kitakarításáról sem, hiszen kellett a csöves kukoricának a hely, amit aztán késő őszi estéken, amikor már mást nem lehetett csinálni, kézzel fosztották a falusi családokban. A kukoricaszárból készült kévével szigetelték télire a verem- és istállóajtókat a nagy hideg ellen.

Szeptember eleje hagyományosan a krumpli betakarítás ideje, ám a munkálatok megkezdése előtt fontos volt a tárolóhelyiségek szellőztetése és kitakarítása. A fertőtlenítés miatt ezt is rézgálicos mésszel meszelte nagymamám.

Falusi illatok- régvolt ízek
A szeptember egyúttal a szilvalekvár illatával és zamatával is összefonódott, hiszen ekkor vette kezdetét a szilvalekvárfőzés. Az udvaron nagy üstökben, katlanban főzték a télire való finomságot, s a művelet igen nagy figyelmet kívánt, nehogy odaégjen. Ezért aztán állandóan keverni kellett nagy fakanállal a fortyogó lekvárt. Az asszonyok becsomagolták a kezük szárát, hogy a fröccsenő szilvalekvár ne égesse el.

A szilvalekvár mellett helyet kapott a csipkebogyólekvár is. A csipkebogyót a gyerekek és a nagyszülők esetleg a fiatalasszonyok szedték, akik a gyerekek miatt nem tudtak dolgozni menni folyamatosan.

Fickó a borospincében
Szeptemberben megkezdték a borospincék takarítását, a hordók forrázását és a meszelést. A fából készült szüretelőedényeket áztatták, kicserélték a szakadt hordó, bocska (dongás, hordószerű edény), sajtár (fafogantyús, fadongákból összeállított, felül nyitott fából készült edény)  és fickó(merítőedény) abroncsait, a prést lemosták és pótolták az elhasználódott présfákat.
 
Mivel régen borsos ára volt a cukornak, ezért kivárták a szőlő teljes érését, így a szüret ideje októberre esett. A vörös szőlőket egészen későn, október végén, november elején szedték.

Szilva, alma, mogyoró- kamrába való
Télre szilvát aszaltak, leverték a diót és mandulát, amit aztán megtisztítottak. Az almát és szőlőt ágasfára aggatták és a borospincében, vagy az almát papírra rakva a tisztaszobában, a szekrény tetején tárolták télre. A szőlőt és a téli körtét a padlásra szoktak rakni, törekbe fektetve.

Ilyen esős őszön, de persze nyáron is, rengeteg gomba volt. Ezt deszkára fektetve, szeletelve szárították a napon, és tüllzsákban tárolták száraz helyen, télen aztán finom gombaleves készülhetett belőle.
 
Nagymamám késő ősszel fűzte a piros paprikát is gyönyörű füzérekbe, az eresz alatt szárította, és mindig mákdarálón darált annyit, amennyi kellett.

A nyolcsoros kukoricát (akkor terjedt el a hibrid) akkoriban szintén fel szokták fűzni, mert csak azzal tömték a libát és kacsát. Ezt is az eresz alá akasztották száradni egy hosszú póznán, a csuhéból pedig hagytak a csövön, és azzal fonták gyönyörű fűzérbe.

„Hatalmas libamájakat ettünk, azóta sem láttam olyat”- fejezte be édesapám a nosztalgiázást egy régvolt világ hangulatáról.

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.