Aki valaha még fogyókúrázni akar, annak ezt a cikket el kell olvasnia! A jóléti társadalmakra jellemzőek a táplálkozás zavarai, de itt óriási divat a fogyó- és hízókúrák sora is. Vajon hogy szabályozza ezeket a folyamatokat a testünk? Van-e hatása az étel hőfokának, az ízeknek? Mi az a desszert hatás? Hasznosak-e az édesítőszerek? Ezekre a kérdésekre keressük a választ szakértőinkkel.

A női szépségideál az idők folyamán gyakran változott. Az ausztráliai Villendrofban felszínre került 30 000 éves Vénusz szobor, például azt bizonyítja, hogy a kőkorszak szobrászai azt a nőt értékelték nagyra, akinek csípőjén, mellein, combjain és fartáján bőségesen volt felesleg.

Dagi termékenység istennők, vagy zörgő csontú manökenek
Az ilyen kőkorszaki vénuszok a mai magazinok címoldalán még fürdőruhában sem örvendeznének különleges népszerűségnek, legfeljebb kabarészínpadon csalnának derűt az arcokra. Ma a karcsúság a divat, olyannyira, hogy a divatbemutatók manökenjei néha, ha nem akarják elveszíteni kenyerüket, kénytelenek durván koplalni, magukat műtéteknek alávetni, hogy zsírfeleslegük leolvadjon testükről. Napjaink női és férfi versenysportolóinak ugyancsak be kell tartaniuk bizonyos súlyhatárokat, és éppen emiatt nem ehetnek annyit, amennyi ösztönös étvágyukat kielégítené. Ezért mind a kőkorszaki nőideált képviselő Vénusz-szobor, mint a mai, zörgő csontú manöken felveti az emberi testsúlyszabályozás kérdését.

Twiggy avagy az első koplaló botrány hősnője
A mai hatvanas, hetvenes, vagy ennél idősebb emberek biztosan emlékeznek még a bulvárlapok címoldalán gyakran szerepelt csontvázsoványságú angol botrányhős fotómodellre, Twiggyre. (képünkön) Ha él még, megkérdezhetnénk tőle, hogy szabados szexuális életmódja miatt szedett-e fogamzásgátló tablettát, vagy használt-e egyéb fogamzásgátló eljárást. Ha igennel válaszolna, elmagyarázhatnánk neki, feleslegesen tette, mert e nélkül sem került volna sor nemkívánatos terhességre, ugyanis mind az első havi vérzés létrejöttéhez, mind később ahhoz, hogy a fogamzásképes korban lévő nő teherbe essen, egy bizonyos mennyiségű gömbölydedségre, testzsír mennyiségre van szükség.Az élővilágban -és ennek természetesen az ember is szerves része-valamilyen egészen csodálatos szabályozás áll fenn. A kőkorszak Vénusz és a mai bakfis gömbölydedsége, ami nélkülözhetetlen feltétele a női ciklusnak, az ovulációnak, a terhességnek, végső fokon a fajfenntartásnak biológiai szükségszerűség volt az emberi faj fennmaradásához.

A túlzott soványság meddőséghez vezethet!
Ahhoz ugyanis, hogy a megtermékenyített női petesejtből érett magzat legyen a terhesség kilenc hónapja alatt 50-80 000 kalóriára van szükség. A szülés után pedig, hogy az anya szoptathassa csecsemőjét, ahhoz a saját, napi kb. 2800 kalóriás táplálékszükséglete mellett még további 600-1000 kalória kell. Vándorló ősanyáink, akik nyilván nem mehettek kosárral a közértbe vásárolni, de éléskamráik sem voltak általában tele szárított vadhússal vagy konzervekkel, nem tudták volna kihordani magzatjukat, de újszülött csecsemőiket sem tudták volna szoptatni, ha nem rendelkeztek volna orcáikon, melleiken, hasunkon, csípőjükön, combjainkon gömbölyded zsírpárnákkal. Nyilvánvaló tehát, hogy akkoriban a primitív Vénusz-szobrocskával ábrázolt nők vonzották a férfiakat, vagy ahogy ma mondanák, ők képviselték azt a szépségideált, amelyik így biológiai szükségletet elégített ki, biztosította az emberi faj fennmaradását.

LIC - aki először ráfizetett a dagikra
A huszas években az USA egyik legtekintélyesebb életbiztosító társasága, a Life Insurance Company jött rá arra, hogy ráfizet az elhízottakra. A statisztikusai ugyanis kimutatták, hogy a túlsúlyosak időnek előtte halnak meg, ami túl nagy kockázatot jelentett a biztosítótársaság számára. Az elhízottakat éppen ezért magasabb biztosítási díj fizetésére kötelezték, mint a normál súlyúakat. Tehát a pénz, az anyagi érdekeltség volt végső fokon az, ami az orvosok figyelmét is az elhízásra fordította. Tervszerű megfigyelések, gondos kutatómunka derítette ki ezután, hogy az elhízottakat nemcsak idő előtti elhalálozás fenyegeti, hanem még életükben számos olyan betegség kockázatát kell viselniük, amelyek a normális súlyúakat alig fenyegetik.

Kövérebbek - betegebbek
Így például ismertté vált, hogy az elhízottak körében gyakoribb az érelmeszesedés, a magas vérnyomás, az agyvérzés, az epekő, az ízületi bántalom, a visszértágulat, a trombózis. E felismerésnek viszont az lett a következménye, hogy napjaink női, vagy férfiideálja többé már nem a teltkarcsúnál is kövérebb kőkorszaki Vénusz, hanem a kisportolt, karcsú nő és férfi. Amíg tehát a kőkorszakban az óriási zsírtöbblet jelentett - igaz, csak a nők számára - a fejfenntartáshoz szükséges biológiai előnyt, addig a mai nők számára ez a különlegesen magas zsírtöbblet már egyáltalán nem előnyt, sokkal inkább hátrányt jelent. Ez azonban mit sem változtat a tényen, hogy a nők szabályos havivérzéséhez, ovulációjához, terhességéhez még ma is szükség van egy bizonyos zsírmennyiségre, és ha testsúlyuk akár önkéntes, akár kényszerű koplalás miatt jelentősen ez alá csökken (például fogságban vagy koncentrációs táborban), akkor nem esnek teherbe.
Valahányszor elhízásról és statisztikai adatok alapján megállapított ideális testsúlyról vagy kóros soványságról esik szó, sohasem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy amíg a kőkorszaki ember életkorát döntően a kegyetlen külső környezet szabta meg, addig napjaink emberének életesélyei jórészt a civilizált környezettől, az előnyös táplálkozási lehetőségektől és az orvosi ellátástól függenek. Igaz, ha az átlagos várható életkorról esik szó az örökletes adottságokról sem szabad megfeledkezni.

A táplálkozási zavarok a jóléti társadalmakban
Különösen azokban a társadalmakban, ahol az emberek többsége jólétben él, gyakran előfordul, hogy kamaszkorban levő lányok egyszerűen megtagadják a táplálék felvételt, az evést. Teszik ezt olyan mértékben, hogy csontra, bőrre soványodnak, bőrük kiszárad, korpádzik, hajuk kihull, sőt, akár - ha nem táplálják őket mesterségesen - meg is halnak. Ezt a beteges magatartást az orvosok zsargonjában anorexia nervosának hívják, ami magyarul egyszerűen ideges eredetű étvágytalanságot jelent.

Az anorexia hátteréről
Ennek a kórképnek az okát az orvosoknak mindmáig nem sikerült egyértelműen tisztázniuk. A pszichológia keresi a választ a lelki eredetekre, addig a kémia szerek adása segít életben tartani az ilyen betegeket. A pszichológusok többsége a korai apa-gyermek kapcsolat zavarát találta közös pontnak az ilyen betegségben szenvedő lányok esetében. A legáltalánosabb elfogadott nézet az, hogy ezek a fiatalok, többségükben lányok, lelkileg nem érettek arra, hogy merjék vállalni a felnőtté válást. Mivel nem akarnak felnőtté válni, elutasítják maguktól az ételt, tehát étvágytalanságukra hivatkozva nem esznek, nehogy véletlenül nőjenek, erősödjenek, és elérjék a nemi érettséget, ami feltétele a fajfenntartásnak. Ezek a fiatalok nemcsak rettenetesen lesoványodnak, hanem erősen csökken a vérnyomásuk, szívük percenkénti összehúzódásainak száma és testhőmérsékletük is. Hiányzó zsírpárnázatuk miatt rendkívül fázékonyakká válnak, nő érzékenységük minden szellővel, hideggel szemben. A felsoroltak mellett majdnem mindnyájan székrekedésben is szenvednek, mivel olyan kevés ételt fogyasztanak, ami elégtelen az egészséges bélmozgás fenntartásához.

A bulimia, mint a másik fő táplálkozási zavar
Egyre gyakoribb - ugyancsak a jóléti társadalmakban - az a fiatal, aki naphosszat eszik, vagy ahogy e jelenséget magyarul hívják naphosszat zabál, de mégsem hízik el. Ezt az állapotot, amely elsősorban fiataloknál fordul elő, de elvétve idős embereknél is észlelhető az orvosok bulimiának hívják, ami kóros falánkságot jelent. A megállás nélkül zabáló fiatalok az elhízást úgy előzik meg, mint hajdan a márványasztal körül könyöklő ősi rómaiak, akik - amikor már torkig jóllaktak - pávatollal addig ingerelték a garatjukat, amíg gyomruk ki nem ürült, hogy aztán újra ehessenek. A mai fiatalok az ősi rómaiaktól e tekintetben legfeljebb annyiban különböznek, hogy pávatoll helyett mutatóujjukkal ingerlik a garatjukat.

Függőség-betegség a táplálékfüggés is!
A bulimiás nagymértékben hasonlít az alkoholistához, a kábítószer-fogyasztóhoz vagy a nikotinrabhoz, tehát felfokozott étvágya kóros szenvedéllyé válik, amit sokan úgy elégítenek ki, hogy egyáltalán nem válogatnak az ételben, hanem minden ehetőt megesznek, ami a kezük ügyébe kerül.

Mind az anorexia nervosában, mind a bulimiában szenvedő fiatalok esete felveti a kérdést, vajon miért olyan mértékben étvágytalan az egyik, hogy önkéntesen koplalva akár meg is hal, és miért falánk a másik - gyakran olyan mértékben -, hogy esetenként kórosan el is hízik. E kérdésre a választ az élettan kutatói adták meg.

Éhség és jóllakottság
Ha a csecsemőt a kismama a mellére helyezi, az minden biztatás vagy felszólítás nélkül nekilát a szopásnak, és hol lustán, hol pedig izzadó gyönyörűséggel nyeldesi az életet adó anyatejet. Az anya melléről táplálkozó csecsemő bizonyíték arra, hogy az étvágy, az éhség velünk született ösztönös képesség, amit nem kell tanulni.
Az étvágy és a jóllakottság agyi központjai állatkísérletek és betegségben elhalt emberek agyának boncolási adatai szerint az agy mélyebb rétegeiben helyezkednek el.

A hiba nem az agyban van!
Patkányokon és majmokon végzett vizsgálatok azt mutatták, hogyha az agy mélyén fekvő étvágyközpontot akár elektromos tűvel, akár alkohol befecskendezésével elpusztítják, akkor ezek az állatok nem hajlandóak többé enni, és emiatt addig fogynak, amíg el nem pusztulnak. Fordítva, ha a jóllakottsági központot pusztították el hasonló módon, akkor az állat (korlátlan ételmennyiség birtokában) állandóan evett addig, amíg feltűnően kóros mértékben elhízott, és emiatt pusztult el. Elvben tehát elképzelhető lenne, hogy e serdülőkön nem túl ritkán észlelt kóros étvágytalanság és ennek fordítottja, a kóros mértékű zabálás e központok hibás működésének, esetleg sérülésének következménye.

A valóság azonban ezt a feltevést nem igazolta, tehát a zavar hátterében másnak kell állnia. Feltételezhető, hogy mindkét kóros magatartás lehet pszichés, lelki eredetű.

Örökletes, vagy tanult? - leginkább mindkettő!
Még mindmáig tisztázatlan, hogy az apáról fiúra öröklődő elhízás, vagy az anyáról lányára öröklődő soványság az éhség és jóllakottság agyi központjainak hibás működésére vezethető-e vissza, vagy - ugyancsak örökletesen a csecsemők zsírsejtjeinek számától, vagy az egyes zsírsejtek zsírfelvevő képességétől, vagy harmadik okként a felnőttkorban teljes gázzal vagy tartaléklánggal működő anyagcserétől függ-e. Mind a három lehetőség elképzelhető. Tehát lehet, hogy valaki azért hízik el, mert szüleitől örökölt agyi jóllakottsági központja csak nagyobb táplálékmennyiség elfogyasztása után jelzi, hogy "elég volt az evésből". De lehet az is, hogy valaki több zsírsejtet, vagy azonos zsírsejtszám mellett több zsír befogadására alkalmas zsírsejteket örökölt, és ezért hízik el.

Végül lehet az is, hogy az anyagcserét szabályozó pajzsmirigy és más anyagcsere-szabályozó mechanizmusok öröklötten úgy működnek, hogy takarékosan használják a táplálék kalóriáit, és a maradékot zsír formájában tárolják. Napjainkban leginkább a másodiknak és a harmadiknak felsorolt lehetséges okot fogadják el az orvosok. Van azonban még egy negyedik lehetőség is, amikor a gyermek elhízásának hátterében nem az átlagnál több zsírsejt, nem az egyes zsírsejtek fokozott zsírfelvevő képessége, nem a takarékos anyagcsere, hanem hibás táplálkozási szokások eltanulása áll.

A vércukor mint hírvivő
Ez is örökség tulajdonképpen, de nem a csirasejtekben rejlik, nem a szó szoros értelmében vett genetikus örökség, hanem a családi táplálkozási szokások átörökítéséből, eltanulásából áll. Az ilyen gyerek tehát egyáltalán nem hízna el, ha olyan család fogadná örökbe, ahol kevesebb zsírt és kevesebb tésztafélét, cukrot fogyasztanak.
Nyilvánvaló, hogy az előzőekben említett agyi éhség- és jóllakottság-központoknak a test többi részéből megfelelő információkra van szükségük ahhoz, hogy éhséget érezve enni kívánjunk, és jóllakottságot érezve, abbahagyjuk az evést.

Ha üzen az agy: "Enni kell!"
Ismét szembeszökő az állati és az emberi szervezetnek az a csodálatos, minden technikai berendezésnél tökéletesebb - és ráadásul 80 vagy akár 100 évig is jól működő automatizmusa, amely minden tudatos közreműködés nélkül biztosítja - egészen szélsőséges igény és felhasználás mellett - a fogyasztott táplálék mennyiségét és ezáltal testsúlyunk állandóságát. Igen valószínű, hogy agyi éhség-központunk akkor kerül ingerületbe és jelez emiatt éhséget - ami nemcsak étvággyal jár, hanem az állatot és az embert is arra készteti, hogy vadásszon vagy büfébe menjen, étvágyának és éhségének kielégítésére-, ha vércukorszintünk egy bizonyos határ alá süllyed. Emellett szól az a megfigyelés is, hogy a cukorbetegek, ha nem esznek eleget, vagy ha túl sok inzulint kapnak, és e két ok miatt vércukorszintjük túl mélyre süllyed, ugyancsak farkaséhséget éreznek. Igen valószínű tehát, hogy az alacsony vércukor hírvivő, amely az agyon átáramló vér közvetítésével "jelenti" az agyi központnak, hogy "Éhség! Enni kell!"

A jóllakottság bizonytalanabb tényező
A jóllakottság hírnöke körül sokkal több a bizonytalanság, vagy talán több a hírnökök száma is. Fogyókúrázni szándékozókon például ma is alkalmaznak gyomorba vezetett felfújható gumiballont, vagy a gyomorszájra szerelt gyűrűt, hogy már kevesebb táplálék is okozzon gyomorfeszülést, és keltsen ezáltal jóllakottságérzést. Nem valószínű azonban, hogy csak a gyomorfal feszülése tájékoztatná az agyi jóllakottsági központot. Igen valószínű viszont, hogy a rágótevékenység, a nyelések száma, a lenyelt táplálék halmazállapota, sőt az étel összetétele is szolgáltat a jóllakottsági központnak információt arra, hogy az evést abbahagyjuk.

Ugyan édes komám asszony, hogy kend olyan sovány asszony ...
Az elmondottakból egyértelműen kiderül, hogy a sovány emberek nem azért soványak, mert sziklaszilárd jellemek, akik tudják, hogy mikor elég az evésből, de az is, hogy a kövéreket sem szabad egyértelműen akaratnélküli falánksággal vádolni, a testsúlyszabályozás sokkal bonyolultabb, sokrétűbb probléma. Erre vezethető vissza, hogy örökletes, alkati soványság esetén gyakran a mégoly tudományosan megtervezett és mégoly lelkiismeretesen betartott hízókúra sem hoz eredményt, de az is, hogy az elhízottak néha kegyetlen fogyókúrája is legtöbbször csak átmeneti eredménnyel jár. Van ugyanis szervezetünknek egy jól működő automatikus szabályozó rendszere, amely hosszú távon is biztosítja testsúlyunk állandóságát.

Nincs azonban olyan automatizmus, amely nem szenvedhetne sérülést, amelyet ne lehetne megrongálni. De nyilvánvaló az is, hogy a meghibásodott automatizmust tudatosan "kézi vezérléssel" is egyensúlyban lehet tartani. (Fényes példa erre a cukorbaj, amikor a beteg cukoranyagcseréjét hol diétával, hol étrend és inzulin kombinációjával sikerül tudatosan egyensúlyban tartani.)

Hamis hírnökök
Kémregényekből és krimikből jól tudjuk, hogy egy-egy félrevezető hírrel a hadvezetést vagy a rendőrséget mennyire félre lehet vezetni. Így van ez az emberi szervezetben is. Például a különböző izék alkalmazásával félre lehet vezetni a jóllakottsági központot. Ez így egy kicsit túl tudományosnak hangzik, de ha saját tapasztalatokra gondolunk, máris közérthető, mindennapos bizonyítékot találhatunk az ilyesfajta becsapásokra. Egy-egy kiadós lakoma utáni tovább evéshez elég, hogy leves, kétfajta hús, körítés és saláta után, amitől már bőven jóllaktunk, még mindig hajlandók vagyunk egy-egy szelet édes süteményt vagy tortát elfogyasztani. Ezt a jelenséget hívják az ízérzékeléssel foglalkozó kutatók desszerthatásnak.

A desszert -hatás
E hatás felismerését az ízérzékelés kutatása tette lehetővé.
Századunk elején Hans Henning német pszichológus fedezte fel, hogy a négy alapízt a savanyút, a sóst, az édeset és a keserűt a nyelvünkön és a garatunkban levő ízérzékelő bimbókkal vagyunk képesek megkülönböztetni. Az embernek ez a veleszületett, ösztönös ízérzékelő képessége tette lehetővé, hogy környezetében lelhető táplálékként fogyasztható anyagokból mit egyen meg, és mitől tartózkodjék. Nyelvünkön és garatunkban a különböző ízeket érzékelő bimbók más-más helyen lelhetők: a nyelv hegyén az édeset, a nyelv végén, a nyelvgyökön a keserűt, a kettő között elölről hátrafelé a sósat és a savanyút érzékeljük.

A disznó is ízlel!
Meghökkentő, hogy a gyakran becsmérelt disznónak a nyelvén 15000, a marháén 25000 az emberén mindössze csak 9000 ízérzékelő bimbó van. E ranglistán 25 bimbóval a tyúkok még jóval mögöttünk állnak.

Pocsék, vagy zamatos?
A közelmúlt években jórészt feltárták, hogy a vízben oldott anyagok milyen úton-módon hozzák ingerületbe a szájban lévő érzékelő bimbókat és azt is, hogy milyen idegpályákon jut el az idegingerület az agykéregbe, ahol az íz felismerése és azonosítása történik. Mondanivalónk szempontjából ezek részletezésének nincs jelentősége. Annyit azonban meg kell jegyeznünk, hogy az ízérzékelő bimbók és az agykéreg közötti idegvezeték az agyalapon még egy kapcsolórendszeren halad át. Itt történik az ízek kellemesekre és kellemetlenekre való osztályozása. Természetesen itt dől el az is, hogy az édeshez kellemes volta miatt vonzódunk, a keserűtől pedig kellemetlen volta miatt tartózkodunk. Általában a jóízű ételből hajlandóak vagyunk többet enni, a rossz ízűből pedig keveset. Ez is mutatja már, hogy ha mindig csak jóízűt eszünk, ami fogunkra való vagy kedvencünk, akkor könnyebben megeshet, hogy az evést később hagyjuk abba, tehát napról-napra egy kicsit mindig becsapjuk jóllakottsági központunkat, és emiatt hízunk. Fordítva viszont, ha a menzán vagy üzemi étkezdében rossz ízűt eszünk, akkor az evést hamarabb hagyjuk abba, és esetleg akaratlanul is fogyunk. A tapasztalat is bizonyítja, hogy különböző ízű öt-hatfogásos ebédből jóval több kalóriát vagyunk hajlandóak megenni, mint mégoly finom egytálételből. Az egytálétel fogyasztása tehát kevésbé fenyeget elhízással, mint a mindennapos sokfogásos lakoma. Természetesen a súlyos betegség után leromlott lábadozó beteget is könnyebb többfogásos ebéddel feltáplálni, mint a legtökéletesebben összeállított egytálétellel.

Meleg étel- hideg étel
Ízérzékelésünk - és ezzel összefüggően jóllakottsági érzésünk - függ az ételek hőmérsékletétől is. Mivel az ízeket akkor érzékeljük legjobban, ha ételeink hőmérséklete 35 és 50 oC között mozog, nyilvánvaló, hogy a meleg étel könnyebben hizlal, mint a hideg, mert a melegből többet vagyunk hajlandóak - jó íze miatt - fogyasztani. Mivel az ételek ízértéke 0 celsius fok alatt és 50 fok felett ugrásszerűen csökken, érthető, hogy a hideg ételtől hamarabb lakunk jól, kevesebb kalóriát fogyasztunk, és emiatt kisebb a valószínűsége, hogy agyjóllakottsági központunkat becsapva, a kívánatosnál több kalóriát fogyasztunk.

Az idős kori elhízás egyik oka: elfogynak az ízek
Ismeretes, hogy 40 éves kortól fölfelé, de különösen 60 éves kor felett, csökken ízérzékelő képességünk. Mivel pedig az agyi jóllakottsági központba haladó ingerületek, amelyek az evés abbahagyására késztetnek, jórészt ízlelési ingerektől származnak, kézenfekvő, hogy az idős emberek valószínűleg azért hajlamosak fokozottabban elhízásra, mert csökken az ízérzékelő képességük. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy számos idős ember hajlamos arra, hogy szinte naphosszat egyen, mert csökkent az ízérzékelő képessége, tehát később vagy egyáltalán nem kerül sor jóllakottság érzésére.

Az élet édesen jó?
Az étel ízeinek száma, hőfoka és az ételt fogyasztó ember életkora mellett még örökletes tényezők is befolyásolják az elfogyasztott kalóriák mennyiségét és ezen keresztül az ösztönös testsúlyszabályozást. Így például ismertes, hogy az emberiség kétharmada egy propiltipuracil nevű anyagot igen keserűnek érez, ugyanakkor a többi egyharmadban ez az anyag semmiféle ízérzetet nem vált ki, ez az egyharmad alig érzi a cukor édes ízét. Talán emiatt fogyasztanak több cukrot ezek az emberek, hogy a kívánatos édes ízt mégis érezzék, ami többletkalória-fogyasztásra és elhízásra csábít.

Furcsa hatás -az édesítőké!
Az emlősállatok csakúgy, mint az ember, az ízek közül előnyben részesítik az édesek. A patkány például annak ellenére, hogy jól fűtött ketrecben korlátlan mennyiségben áll rendelkezésére étel, mégis hajlandó dermesztő hidegben 15 métert sötét csőben megtenni, hogy édes italhoz jusson. Ha a gyermek kicsi korától hozzászokik, a kívánatos édes ízhez, például azáltal, hogy víz helyett szüntelenül csak erősen cukrozott üdítőitalt fogyaszt, felnőttkorban valószínűleg hajlamos túl sok édességet enni, és emiatt elhízni. Érdekes megfigyelés még az is, hogy ha a kísérleti patkány ételét nem cukorral, hanem szaharinnal édesítik, aránytalanul többet fogyaszt az ilyen ételből, és emiatt ormótlanul elhízik. Tulajdonképpen még ma sem tisztázott, hogy az ételét mesterséges édesítőszerekkel ízesítő cukorbeteg nem jár-e hasonlóképpen. Mert ha igen, akkor előnyösebb lenne számára az édes ízről lemondani, hogy ne hízzon el. Kérdéses az is, hogy fogyókúra esetén a mesterséges édesítőszerek emberen hogyan befolyásolják a fogyasztott összkalória mennyiségét.

Kajával vígasztalódunk?
Lényeges még szót ejtenünk arról is, hogy a fogyasztott ételek mennyisége és ettől függően a testsúlyállandóság, az ettől eltérő soványság vagy elhízás nagymértékben függ hangulati állapotunktól is. Szinte biztos, hogy a szomorúság, a keserűség, a bánat, a szorongás rossz közérzettel jár. Ezt a rossz közérzetet agyunk bizonyos központjaiban elégtelenül termelődő opioid nevű anyagok váltják ki. Ezeknek a termelését kedvenc, kellemes ízű ételeink fogyasztásával növelhetjük. Minden bizonnyal ennek tudható be, hogy a lelki bánatban szenvedők néha hajlamosak arra, hogy kedvenc ételeik fogyasztásával vigasztalódjanak, és emiatt elhízzanak.

A testsúlyállandósság, mint láttuk, nem egyszerűen csak kalória kérdése. A fogyasztott kalórián kívül testsúlyunk függ még ételeink ízétől, hőmérsékletétől, gyermekkorban elsajátított táplálkozási szokásainktól, életkorunktól és nem utolsósorban lelkiállapotunktól is. Valahányszor tehát tudatosan törekszünk arra, hogy "kézi vezérléssel" csökkentsük vagy növeljük testsúlyunkat, jó ha ezekre az összefüggésekre is gondolunk.

Dr. Szendei Ádám cikkének átdolgozásával és aktualizálásával
Csapkai Julianna fogyókúrás tanácsadó
Bokor Katalin táplálkozási tanácsadó
Hartmann Ferenc természetgyógyász

0
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.