
A lány ma már úgy érzi, sokan kihasználták, "kísérleti nyúlnak" tekintették. Szabadulása óta nem találja a helyét, mivel mindenki meg akarja neki mondani, hogyan éljen, miképpen valósítsa meg önmagát, holott Natascha csak arra vágyik, hogy hagyják néha őt is dönteni bizonyos kérdésekben. Úgy érzi, az emberek mára "elvették az egyéniségét".
Az interjút készítő újságírók legnagyobb megdöbbenésére a lány azt mondta: tulajdonképpen boldogabb volt a pincében. A rabságban, ahol egyetlen társasága az őt betegesen istenítő Priklopil volt, "tökéletesnek, és befejezettnek" érezte magát, nem kellett olyan kihívásokkal megküzdenie, mint a szabad életben.
Az igazán elképsztő azonban az volt, amit elrablójáról mondott: "A tettes hagyott élni, nem szabott nekem határokat. Csak azt akarta, hogy mindig jobb legyek. Annyira őszinte volt. De amikor kijöttem, akkor azt a szerepet kellett játszanom, akit elnyomtak, megaláztak és kínoztak." - mondta Natascha. Persze ez esetben joggal tehetjük fel a kérdést: ha olyan jó volt Priklopil úr pincéjében, miért kereste fel a rendőrséget?
A pszichológiában ismert jelenség az úgynevezett Stockholm-szindróma, melynek lényege, hogy az áldozat - utólag visszatekintve - egy idő után együttérez, sőt kifejezetten rokonszenvez a tettessel. A lélektani jelenség nevét egy svéd fővárosban elkövetett, túszejtéssel is járó bankrablásról kapta, amely után a fogva tartott emberek a pár hónappal későbbi tárgyaláson csupa jót és szépet nyilatkoztak az elkövetőkről.



