A nemrég elhunyt Teréz anya 1986-ban járt először hazánkban: valaki végrendeletében reá hagyta budai villáját, s ő azt remélte, hogy ezen a jogcímen engedélyt kap arra is, hogy nővéreit itt megtelepíthesse.
Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke elutasította a kérést. Amikor azonban három évvel később a szerzetesrendek működési engedélyt kaptak, Teréz anya az elsők között jelentkezett: először telefonon érdeklődött a lehetőségek iránt, s kérte meg magyarországi tisztelőit-barátait arra, hogy keressenek olyan épületet, ahol a nővérek megtelepedhetnek.
Egyetlen kikötése volt: Budapest szegényei között akarnak élni és dolgozni.
Néhány hónappal később már négy nővérével együtt érkezett meg Teréz anya. Amerre járt, mindenütt tömegek fogadták: zsúfolásig teli templomokban szólt Isten szeretetéről. Valójában szinte meg se kellett szólalnia: egész lénye, törékeny, aprócska alakja ezt sugározta. Aki csak találkozott vele, érezhette: egy élő szent jár közöttünk. Ő pedig minden percét a leggyakorlatiasabb tennivalók elvégzésére igyekezett felhasználni, hogy néhány nap alatt elintézhessen mindent, s létrehozhassa szerzetük első házát az országban. Két üresen álló egyházi épületet ajánlottak fel neki: a Bokréta utcai kápolnát a IX. kerületben, Érden pedig egy elhagyott plébániát. Már-már beköltöztek a Bokréta utcai romos lakásba, amikor az érdiek elvitték egy nyomorúságos körülmények között élő cigánycsaládhoz. Teréz anya azonnal döntött: itt kell élniük nővéreinek, „a szegények legszegényebbjeit" szolgálva.
A négy nővérből kettő indiai volt, egy francia, egy lengyel. Hamarosan megtanultak azonban magyarul, legalább annyira, hogy segíteni tudjanak a rászorulókon: ingyen konyhát létesítettek, ruhát osztogattak, fölkeresték azokat, akik mozgásra képtelenül, gondozás és ápolás nélkül tengették életüket nyomorúságos körülmények között. Maguk is a legegyszerűbben élnek, sorsközösséget vállalva a legszegényebbekkel s mindenüket megosztva velük.
Fenntartás nélküli szeretetszolgálatuk sokakból húzta elő az adakozó jóságot. Sem állami, sem egyházi hivatalos támogatást nem fogadnak el, csupán az emberek adományaiból élnek, s bárkit szívesen fogadnak, aki akár imájával, akár munkájával, akár szenvedésének felajánlásával segíteni akarja vállalt szolgálatukat: a szeretet misszióját. Teréz anya kívánsága: ne haljon meg senki anélkül, hogy meg ne tapasztalná Isten szeretetét. Nővéreit ez a hivatás élteti: váljanak Isten szeretetének eszközeivé a nyomorba jutott, gondozásra, segítségre vagy egyszerűen csak jó szóra rászoruló emberek között.
Életük azóta tovább fejlődött: a Tömő utcában, Budapest VIII. kerületében kaptak egy üres háztelket, azon fabarakkokat húztak fel saját lakásuknak és kápolnájuknak, s egy háromszintes épületet emeltek, ahová a magatehetetlen, ápolásra szoruló hajléktalanokat fogadják be és gondozzák. Ugyanitt naponta 200-300 embernek főznek ebédet, de adnak tisztálkodási lehetőséget, sőt biztosítanak elemi egészségügyi ellátást is a legrászorultabbaknak. Érden pedig olyan kisgyermekes anyákat fogadnak be otthonukba, akiknek se lakáslehetőségük, se családjuk nincsen, aki gondoskodna róluk.
Isten a szeretet. Nekünk pedig az a hivatásunk, hogy segítjük Isten szeretetének megtestesülését szenvedéssel-bűnnel sújtott világunkban. A szerzet minden kápolnájában a kereszt mellé a haldokló Jézusnak egyetlen szavát írják fel: „I thirst", „Szomjazom". Jézus, az Istenfia, szomjazza a szeretetünket: vele találkozhatunk a hitből fakadó imádságban és a „szegények legszegényebbjeinek" szolgálatában.
Lélekemelő fórum
A köznyelv "Teréz anya nővéreiként" emlegeti a kék csíkos fehér száriban járó nővéreket, akik 1989-ben telepedtek le Magyarországon. A nemrég elhunyt Teréz anya 1986-ban járt először hazánkban
Tetszett a cikk?



