Az még csak hagyján, hogy Bors a vezetéknevem, de az, hogy ehhez még Mária a keresztnevem is, na azt már hatalmas nagy keresztként éltem meg valójában egészen sokáig.
Először is nem tetszett, mert túl komolynak tartottam, és mivel én tényleg túl komoly voltam mindig, már gyermekként is (ha éppen nem vetett szét a röhögő görcs vagy a sziporkázó humor angyalának érintése), ezért ez a „Mária” keresztnév csak súlyosbította az amúgy sem mindig rózsás helyzetemet, életemet.
Körülöttem abban az időben, amikor én voltam gyerek, sok Ági volt, meg Kati, meg Zsuzsi és Gabi. Mindegyikük neve jobban tetszett, mint a sajátom. De leginkább talán Edit lettem volna, mert azt éreztem igazán csáberővel bíró női névnek. Éppen ezért megdöbbentett, hogy a fiúk, s köztük is a jobbik énnel és ésszel rendelkezők többnyire szerették a nevemet, pont a különlegessége miatt. Nem tudom, hogy ők mit érezhettek, de én még ettől sem kedveltem meg a neveimet jobban.
Ma már másképp vagyok ezzel is és magammal is. Az egyediséget mind a nevemben, mind a személyiségemben kezdem elfogadni és ennek mentén szeretni is egyre jobban.
A Bors az ugyan kicsit még mindig görcsös és göcsörtös a számomra, ahogy az apai Bors vonalon valóban sok volt a görcsösség, az aggódás, a kiborulás mindenért. Míg a Máriát azért szerettem meg, mert Szűz Mária alakja nekem sokat jelent; példaképet, a fiával, Jézussal együtt. Rég nem érdekel, hogy mi az „igazság” velük kapcsolatban. Évről évre újabb és újabb könyvek és filmek „fedeznek fel” titkokat a kilétükről, életükről. Mesebeli és valóságbeli történeteik és mindaz, ami rajtuk keresztül közvetítődik ide ránk és nekünk, nekem egyértelmű sorvezető; erős és biztonságot adó vár és menedék. Már nem is élnék, ha nem lett volna előttem példaként az a sok-sok szenvedés, amit ők átélhettek, és ha ebből nem tudtam volna erőt meríteni magamnak mindig, amikor elfáradtam, kiégtem vagy kimerültem az utamon.
Szeretem tehát már a „Bors”-ot is, mint különleges fűszert, amit nem kell állandóan használnia senkinek sem, de ha mégis, akkor az feldobja az ételét és az életét. És szeretem a Máriát is, aki komoly és szép és úgy nőies, hogy közben édesanya is; óvó, védő, mindenkinek menedéket adó asszony. Vannak még neveim a Mária után is: Anna, Irén, Magdolna.
Anna, Mária anyja, és az enyém is Anna volt. Az ősanya, az ős minta, a feltétel nélküli szeretetet nyújtó igazi anya. Irén, nem tudom, hogy kicsoda bennem, de amolyan kétoldalú ragasztóként élem meg; lehet kicsit arrogáns is, de lehet nagyon kedvesen bölcs is.
Magdolnáról pedig, főleg, ha a Máriához tesszük (Mária Magdolna), nem is kell többet mondanom, mint azt, hogy ő az a földi nő, akit azonban áthat a mindenkori lelki-szellemi nagyság is, miközben pontosan tudja, hogy a földön élő embereknek az egyik legnagyobb hiányuk és ezért igényük és szükségletük is egyben az ölelés („Ölnek, ha nem ölelnek”), és a simogatás.
Ha valaki megkérdezi tőlem, hogy szerintem mivel tudok én a legtöbbet segíteni úgy másoknak, hogy az valóban a szívemből jöjjön, és ne is várjak el érte viszonzást semmit soha, akkor azt mondom, hogy ez egyetlen szó: az ÉRINTÉS. Ha én megérinthetek valakit, és rajta tarthatom a kezem, vagy ha megengedi, hogy simogassam, megöleljem, gyengéden meg is masszírozzam, akkor az biztos, hogy mindketten rácsatlakozunk valami égi erőre, amit lehet így is, úgy is hívni, de a lényege a testen átjövő, azon átható igazi, feltétel nélküli szeretet. Ennél nagyobb, a fizikai szinten is érzékelhető gyógyító erőt én még nem tapasztaltam semmiben és senkiben.
Az én világom, és az egész világ, a mikro és a makrokozmosz egyaránt, számomra két alappilléren nyugszik, és ez a szeretet és a humor. Minden más csak balga emberi teremtmény, amellyel sajnos sokszor pont ezeket az isteni ajándékokat rongáljuk és akarjuk valami számomra érthetetlen, sötét és gonosz erővel kiiktatni az életünkből.
Szerintem ne engedjünk a kísértésnek!
Mert az eredendő bűn nem az, hogy ha két ember akármilyen módon is szereti egymást és az életet, hanem az, ha egymás ellen fordulnak, ha kizárják egymást az életükből, ha bántóak, támadóak, szeretetlenek lesznek egymással. Ez az igazi és egyetlen bűn, a szeretetlenség.
- Szeress, és tégy, amit akarsz! - mondta Szent Ágoston is, és mennyire igaza volt!
Én csak annyit teszek hozzá vigasztalásul minden olyan lénynek, aki hasonlít az én lény-eg-emhez, hogy fogadd el, az itt és most életedben azt, hogy ha örömöd is van, még nem jelenti a fájdalom elkerülését. Nagy tanulság, amit nekem is napról napra gyakorolnom kell ahhoz, hogy kibírjam ezt a földi létet, és azt működtessem magamból, ami valóban a lény-egem. Ne billentsenek ki a mások reakciói, tudatos vagy öntudatlan félreértései, félremagyarázásai, kivetítései. Tudjam mindig, hogy az róluk szól, és tegyem a saját dolgomat rendületlenül, fényesen és ragyogóan, ahogyan a tegnapi álmomban is láttam.
Pici gömböcske vagy valamicske voltam én mindössze. Repültem a légben, az égben, és egyszer csak előttem volt egy hosszú, erős, fémesen fényes csillogású út felfelé a végtelen-s égbe, amelybe én bevonzódtam, és éreztem, ahogyan egy az utam vele, ahogyan magasra ível a pályám, és egységbe kerülök ezzel a hatalmas előrevivő erővel.
Erős álom volt, biztos érzés, földön túli, mégis érthető és élvezhető tapasztalás.
Köszönöm szépen.
Mira
Lélekemelő fórum
Bors az élet fűszere
Az még csak hagyján, hogy Bors a vezetéknevem, de az, hogy ehhez még Mária a keresztnevem is, na azt már hatalmas nagy keresztként éltem meg valójában egészen sokáig.
Tetszett a cikk?



