BALATON
az erdőfejű isteneket
akik hatalmas kőujjaikkal mutatnak a madarak után
de régen is figyeltem!
csivitelő hanggal fizettek a fecskék a kéknek
és perdült a vakító kristály az időtlen tavon
a bűneimet ma sem tudom
de mégis ítéletre várok:
a víz fényes ítéletére
a fények ítéletére
a roppant súlyú hallgatással előttem álló hegyek ítéletére
és kigyúlni lendülnek újra az árnyékok öléből a gyors madarak
csak arról írhatok amit
nagyon-nagyon igaznak érzek
a felfordított hasú ladikok alól hallatszik a víz kotyogása
csivitelő hanggal fizetnek a kéknek a fecskék
harminc évem
holdszerető tündér de csak
egyetlen pillanat az életem
a fénykristály egyetlen perdülése
/1968/ Lelkes Miklós
BALATONI MADÁRHANG
Fényvízben madárhangok lassan
hálót húztak lengő magasban.
Vízfényben lent sötétté kéklett
pereme égszín messzeségnek.
Bohócok: piros-sárga labdák
a nevetésünk továbbadták.
Napból lehullott pici holdak
ezüstlő oltárt varázsoltak,
s abban a csillagzó mesében,
vízfényben s fényvíz messzeségben,
kagylóba elrejtett időben
kis gyöngyös hal volt születőben.
Lelkes Miklós
TÖLGYERDŐ
nagy tócsákban megállt a csend
kortyolnak belőle a bolondos hintán
idelendült pici madarak és
fűálarcot ölt az idő
fehér pillangó fehér virágon
fehér pillangó piros virágon
piros pillangó fehér virágon
a fűálarcon keresztül is látom a naparcú időt
átmosolyognak a fákon a felhők
átmosolyognak a fákon az évek
fényhajú királylány ki maga a hűség
ülj az ölembe hadd érezzem a tested
súlytalanok a felhők a fák
fehér pillangó sötét virágon
fehér pillangó kigyúlt virágon
sötét pillangó fehér virágon
koronád vedd le fényhajú lány
futnak a felhők futnak az évek
bolondos hintán már hazalendült
ivott a csendből a pici madár
ülj az ölembe fényhajú lány és
nézzük még együtt mint futnak a felhők
nézzük még együtt mint futnak az évek
mint tűnik a szépség a fénylő tükörben
mint éled a szépség a fénylő tükörben
mint ölel újra sok fehér virágot
mint gyújt ki újra sok fehér virágot
mint olt ki sok-sok piros virágot
a csókod az erdő a felhő a kék
/1968/
A rigók földjén
a feketerigók földjén majd átölellek
ott lesz a püspök is: a fehérsüvegű
ha üvegországban kibújik az este
hová szaladnak azok a felnagyuló és vékonyodó árnyak?
az évekből ahol sokat nevettünk
s a bohóckirálynak tapsoltunk csak újra
hová jutunk el?
a fenyőket nézem
fehérsüvegű püspök ül az égen
s tüskés bokroknak lelkével rokon
sündisznó mozog
mosolyod csak sejtem
érzed-e most a nagy fák erejét?
hosszú tollát a szélsebes madárnak?
kisimult ívét a szélsebes madárnak?
/a szeme forog - csöpp ezüstkerék/
rigó utáni csendben átölellek
egy szó se kell: csak érezd most a tájat
a kőarcú vallomások tetőin
túl más a szépség
gombákra hullt virágok
íve feszül a szélsebes madárnak
most érezd át a nagy fák erejét
Lelkes Miklós
Lelkes Miklós cikkeiről beszégessünk
az erdőfejű isteneket akik hatalmas kőujjaikkal mutatnak a madarak után de régen is figyeltem! csivitelő hanggal fizettek a fecskék a kéknek és perdült a vakító kristály az időtlen tavon a bűneimet ma sem tudom
Tetszett a cikk?
Oszd meg a barátaiddal!
Címkék:



