- Nem, konkrétan nem. Félelemérzet persze mindig volt bennem, főleg az elfogadástól, hogy mennyire számítok különcnek például.

- Azt mondják a bénulás valami hatalmas félelem vagy megijedés szimbolikus megjelenése. Ahogy mondani is szoktuk: lebénult az ijedtségtől. Volt-e, van-e valami, amitől féltél vagy félsz?

- Nem, konkrétan nem.
Félelemérzet persze mindig volt bennem, főleg az elfogadástól, hogy mennyire számítok különcnek például.

- Ha a láb bénul le, arra is gondolhatunk, hogy valahova nem akar elindulni. De ez valóban egy nagyon erős és durva jelzés a tested részéről, hogy ne menj ma iskolába, vagy hogy nem mersz elindulni az édesapádhoz például. Mit szólsz ezekhez az elméletekhez? Gondoltál arra, hogy valami benned történt vagy volt, ami miatt ez létrejöhetett?

- Igen, gondoltam. Volt időm végiggondolni az életemet a kórházakban, és a barátaim egy része is azt nyomatta, hogy nekem kell megváltoznom ahhoz, hogy fel tudjak még állni valaha is az életben. De én nem tudom, miben kellene megváltoznom. Én jól vagyok így, ahogy vagyok. Nem akarok megváltozni. Nem tudom, mi rosszat tettem, hogy ez történt velem.

– Laci, én nem ismerlek téged, és a cél nem a bűnös vagy a hibás keresése, hanem az, hogy rájöjjünk a szerencsétlennek tűnő (egyébként jelzésértékűen üzenő) történések igazi és valódi okára és céljára. A barátaidnak abban van igazuk, hogy belső változásra van szükség mindig ahhoz, hogy az ilyen nagyon súlyos dolgok is megváltozzanak. Mondd csak, történt-e egyáltalán valami változás az életedben azóta, hogy lebénultál?

- Hát persze. Minden megváltozott. A leginkább talán az, hogy a balesetem előtt én nem szerettem segítséget kérni senkitől sem, vagy csak úgy, hogy én magam is benne lehessek. Azóta viszont rengeteg segítséget kell kérnem a hozzám közelállóktól éppúgy, mint más emberektől, ahogy ezt már a találkozásunk elején a kapunyitó hölggyel is tapasztalhattuk. Mivel mellkastól lefelé nem érzek semmit, sok olyan dolog van, amiben segítségre szorulok, és amikről most nem szeretnék beszélni. A szabad akaratról teljesen más fogalmam lett. Amit idáig egy gesztussal vagy minden nehézség nélkül megtehettem, most hatalmas akadályokba ütközik. A feleségem fantasztikus asszony. Mindenben velem volt és van, és ha ő nem lenne, nem is tudom, mi lenne most velem. Döbbenetes, hogy milyen jól bírja ezt a helyzetet, és úgy segít nekem, mint egy képzett, gyakorlott testi-lelki gyógymasszőr és gyógytornász.
Persze én magam is tornázom, van egy bordásfalam is otthon.
És hát a segítségnyújtáshoz tartoznak a különféle gyógykezelések kipróbálásai, és az a horribilis összegbe kerülő is, amiben most reménykedem.

- Látod, például ez egy változás! Az alázat, a segítségkérés megtanulása és a segítségnyújtás elfogadása hatalmas lecke lehet a te életedben. Még az is lehet, hogy nem a magad, hanem az „atyáid vétkéért” bűnhődsz, éppúgy, ahogy az emberek többsége. Már, ha egyáltalán ezt a bűn és bűnhődés vonalat akarjuk vizsgálni. Ha felgöngyölítjük a múlt és a jelen szálait, kirajzolódhatnak a jövő körvonalai is akár. Ne azt nézd hát, hogy Te miben vétkeztél, sem azt, hogy ki a hibás, csak azt, hogy valami történt veled, amiben máris láthatod, hogy mi az, ami alapvetően meg kellett, hogy változzon az életedben azáltal, hogy „térdre kényszeríttetek” vagy inkább, hogy leültettek a fenekedre úgy, hogy minden erőddel azon legyél, hogy ismét fel tudj kelni, és el tudjál indulni arra, amerre valójában szükséges.
Mintha lefogtak volna, és az lenne a feladat, hogy minden belső erődet arra mozgósítsd, hogy fel tudj állni megint.

Nos, a feladat előtted, van, s benne a gyógyulásod kulcsa is elrejtve valahol. Ahogy nézlek Téged és hallgatlak, olyan nekem, mintha egy nagy útkereső könyv lapjai elevenednének meg általad. Elindulsz megkeresni a gyógyítóidat, és közben annyi, de annyi mindent tanulsz és tapasztalsz magadról és a világról, hogy a végén akár még Te is gyógyítóvá válhatsz, vagy akár meg is gyógyulhatsz…
Nem lenne rossz.

- Milyen gyógymódokhoz folyamodtál, miket és kiket próbáltál ki az eddigi másfél év alatt?

- Hát volt egy nagyon durva korszakom a Budakeszi Rehabilitációs Kórházban, ahova először kerültem. Ez egy szuper- modern, mindennel felszerelt kacsalábon forgó intézmény, amelyben azonban az emberi-orvosi sötétség is hasonlóan hatalmas méreteket ölt.
Hogy csak egy példát említsek a sok közül, nem engedték be hozzám az akupunktúrás gyógyítómat, és engem sem engedtek ki. Csak titokban kereshettem fel az alternatív gyógyítóimat.

A masszázs, a gyógytorna, az akupunktúra nagyon jólesett. Vannak gyakorlatok, amelyeket megtanultam, és napi szinten gyakorolok is. Most a Pető Intézetbe járok fel hetente, ahol nagyon jól érzem magam, s ahol emberséges a hozzáállás is a betegekhez.

Ezenkívül időnként meglátogatok egy Mischl Lajos nevű urat, nem is urat, hanem egy embert, egy egyszerű, kardigános idős embert, aki Pécsett él, és aki Tibetben tanult gyógyítást, miután ő is lebénult, mégpedig nyaktól lefelé, és odavitték egy gyógyító kolostorba. Óriási szerencséje volt, hogy egy tibeti delegáció éppen akkor járt itt Magyarországon, amikor ő volt beteg, és kifejezetten súlyos, gyógyíthatatlannak látszó gerincsérült eseteket kerestek, toboroztak. Mischl Lajos bekerült a 28 ember közé, akiket kivittek Tibetbe, és akik mind talpra is álltak pár hónap alatt. Hármat közülük megkértek, hogy maradjanak ott gyógyítást tanulni, közöttük Mishlt is. Ő egy nagyon-nagyon egyszerű, sallangmentes ember, nem kérdezi, hogy hogy vagy, csak rád teszi a kezét, megfogja a lábad, és ő már meg is mondja, hogy mi a probléma. Lajos bácsinak hívják, és ha van valaki olyan beteg, akinél megáll a tudomány, akkor behívják a pécsi kórházba. Hozzá járok időnként kezelésre. De bármennyire is szeretném megtudni a kolostor helyét, nevét, nem mondja meg nekem. Azt hiszem, valami titkos dolog lehet ez, bár nem értem, hogy miért.

- Pedig nagyon egyszerű, csak ehhez ismernünk kell a tibeti hozzáállást. Ők úgy gondolják, hogy senki karmájába nem szabad belenyúlni időnek előtte. Ezért több olyan történet van, amikor valakit hónapokig nem engedtek be a gyógyítók közé, pedig beteg volt. Esetleg szolgálhatott a kolostorban, de nem tudhatta ki, és hogyan fogja meggyógyítani. Ők tudják azt, amit minden gyógyítónak és betegnek tudnia kellene, hogy a külső gyógyítás – legyen az bármilyen, akár egy tibeti gyógymód is – , nem lehet eredményes igazán, amíg az ember önmaga rá nem jön arra, hogy mit kell tennie, és mit nem szabad már tennie, amíg az ember maga nem ment még át azokon a beavatási fázisokon és stációkon, amelyek után már megkaphatja az igazi és valódi gyógyulást.

Majdnem minden igazi beavatós gyógyítás így működik. Lépésről, lépésre, stációkon, fokozatokon „kereszt-ül” és át, és amelyekért mindig valamilyen áldozatot kell hoznunk. Ezért nem tudhatod még meg, hogy hova és kihez…, de az út senki elől nincs elzárva. Lehet, hogy most éppen velem találkozol vagy mással, aki által eljutsz egy másik személyhez, egy másik láncszemhez, aki segíthet neked, bármennyire is misztikusan hangzik ez talán most Neked.
Folytatjuk
Mira
Kelj fel Laci I.
Lélekemelő fórum
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.