K A K U K K
Elbújt kakukk időt kakukkolt.
Váratlan, hirtelen.
Árnyék indult, búsan kaszálta
a fényt a szívemen.
Álmodó tündérpitypanggömbön
bandukolt kék bogár.
Ó, áttetsző pitypanggömb-álom!
Fel kell ébredni már?
Elbújt kakukk időt kakukkolt.
Kis semmi-víz szaladt:
menekült a vékonyka érben
hiába-pillanat.
Árnyék megállt réten, magányban:
hallgató szívemen.
Elbújt kakukk időt kakukkolt.
Már másnak, nem nekem.
Lelkes Miklós
MINDEN NYARAM...
Minden nyaram ellopja az a Bánat,
mely úr volt-, s jelen bánatok felett.
Szertefutnak riadt kerítéslécek,
s fényt csipognak ijedt kis énekek.
A gyermekkor? Égbolt ígérő kékje.
Egy szilvaszem, melyért kinyúl a kéz.
Szélmalomharcok. Csontváz donkihóték.
Fehér vásznon piros jelszó-vitéz.
A törpe magát óriásnak hitte,
s óriás volt is, amíg hitt a hit,
amíg kereste, - bár meg sem találta - ,
saját szívét, saját csillagait.
Minden nyaram ellopja az a Bánat,
mely senkinek sem kell már, s csak nekem
hoz könnyeket békétlen végtelenből:
új bánatot, melyben új végtelen.
Mindent a Nyárért tettem. Ó, az ember
csak ellopott nyarakért dolgozott!
Csak bánatot kap, mert kifosztja élő,
s kifosztja múltból sok önző halott.
Az lesz a jó, mikor nyarat se várok,
s magam lopom egy végtelenbe át,
ahol már nincsen fosztogató Bánat,
csak édeskéken égbolt, s szilvafák.
Kezem kinyúl az érettkék gyümölcsért,
mely nem is kell már, mivel nem leszek.
Az lesz a jó, ha nem kell semmi-semmi:
szeretet, álom, vágy, emlékezet!
Lelkes Miklós
RIGÓK HELYETT...
Kamarás Klárának
Hulltak a csendre éber aranyalmák.
Fényszépségük csillogta át az estét,
de menekülő, égő rigóhangok
e csendet olykor itt-ott megsebezték,
majd újra csend lett.Mozdult, szellemekkel
volt tele a kert titkos túlvilága,
s szálló bogár szárnya szórt csillagszikrát
a végtelent eljátszó esti nyárra.
Itt éreztem először: bús a szépség
a fényben éppúgy, mint kilengő árnyban,
s van valami ismerős szomorúság
a rigók estét kiáltó szavában.
Megéreztem akkor, tág szemű gyermek:
ha múlik, mennyi minden bús-hiába!
Mit ér a szépség tétova szívekben,
ha felettünk máris árny nő az árnyra?
Kezemben könnyes álom-aranyalmák.
Fényszépségük csillogja át a létet.
Rigók helyett jajszót versem kiált most
az elmúlásnak, esti messzeségnek.
Lelkes Miklós
Lelkes Miklós cikkeiről beszégessünk
Elbújt kakukk időt kakukkolt. Váratlan, hirtelen. Árnyék indult, búsan kaszálta a fényt a szívemen. Álmodó tündérpitypanggömbön bandukolt kék bogár. Ó, áttetsző pitypanggömb-álom! Fel kell ébredni már?
Tetszett a cikk?
Oszd meg a barátaiddal!
Címkék:



