Mit érthetsz te meg belőlem?
Hol voltál míg formáltak az évezredek másodpercei?
Míg nyomát úgy véste belém a sors, mint ahogyan a tenger hullámainak nyelve vési a vizes homokpartokat, hogy újra és újra, új vonalakat írjon rám.
Aprónak tűnő ráncokat, de mélyen érző nyomokat, amelyek sorra keresztezik egymást vagy olykor a messzeségbe rohanó, párhuzamos utakat rajzol – az időben szűnni nem akaró – céltalannak látszó, de talán mégis tudatos irányok felé.
Mit érthetsz te meg belőlem?
Talán még pillanatokat sem az életek térképén…Hát ne próbáld meg lerántani a maszkot, amit az élet rajzolt rám és számomra idegenül-ismerős vonásokkal felruházva arcnak nevezett!
Mért akarod látni, hogy a belém vésődött háborúk dühe harcol bennem az önzetlen adni-akarással, átvirrasztott bűntudatos éjszakák a soha semmit meg nem bánó nappalokkal, tomboló kétségek vitáznak nehézsúlyú meggyőződésekkel, vagy a reményt szóró napsütést, hogyan öli meg az elátkozott felhők borúja?
És mégis! Milyen érdekes, hogy meg akarod ismerni azt a valakit, akire azt mondod, hogy Én vagyok. Pedig én csak egy része vagyok, az egyik nagyreményű előadássorozat egyik felvonása. S hiába játszottam én a többi előadást is, valahogy nem emlékszem a szavakra, nem állnak össze a mondatok…
Várj csak! Most mintha átszűrődött volna valami egy halvány körvonalú résen. Igen, ott állok a színpadon és kezemet az ég felé emelve, lassan tagolva azt mondom: „Életek vonulnak halálba életekért!” Gyere, gyere ide gyorsan! Ülj le a sorba, és figyeld velem az előadást…
Rideg Krisztina
1996. szeptember 16.
Lélekemelő fórum
Míg nyomát úgy véste belém a sors, mint ahogyan a tenger hullámainak nyelve vési a vizes homokpartokat, hogy újra és újra, új vonalakat írjon rám. Aprónak tűnő ráncokat, de mélyen érző nyomokat, amelyek sorra keresztezik egymást vagy olykor a
Tetszett a cikk?



