Anyám. Nincsenek szavaim, csak érzek. Ezt, hogy anyám, csak úgy mondom, mint az emberek azt, hogy Isten. Nem tudják, mit beszélnek, csak meg kell szólítani Valakit, akinek Mindent köszönhetnek.

Anyám. Nincsenek szavaim, csak érzek. Ezt, hogy anyám, csak úgy mondom, mint az emberek azt, hogy Isten. Nem tudják, mit beszélnek, csak meg kell szólítani Valakit, akinek Mindent köszönhetnek.

Ne küldj vissza. Ülsz a kádban, meleg vízben, minden tökéletes körülöttünk, csak Benned van aggodalom. Én pedig ezt az aggodalmat érzem, amennyire lehet, összehúzódzkodom. Nem akarom felbolygatni az életedet, csak itt vagyok, mert itt kell lennem.

Ha elküldesz, újra kell keresnem az alkalmat a megtestesülésre. Eddig a Teremtés része voltam, most a te részed vagyok. Ha te félsz, én is félek. Nem tudom, mi az, csak azt, hogy rossz. Nyugodj meg, pihenj, ne siess, vedd fel az én tempómat, mert én nem tudom felvenni a tiédet. Te fogsz majd lassan-lassan hozzászoktatni a Világhoz. Most még pár hónapig azt érzem, amit te. De nagyon jó, védett helyen vagyok, ne bolygasd meg a létezésemet. Vigyázz rám.

Nekem család kell ahhoz, hogy teljesen kibonthassam mindazt, amiért erre a világra küldtek. Család… mindnyájan oda érkezünk… kilépünk… és újra kezdjük… saját családot alkotunk. A család csodálatos, ha őszinte és igaz, ha valóban a szeretet tartja össze. Itt tudok megkapaszkodni először. A család jelenti a földre születést, akkor is, ha kéttagú: valamelyik szülő és a gyermek, és akkor is, ha generációk kapcsolatát jelenti, nagynéniket, nagybácsikat, unokatestvéreket. A lényeg az őszinteség.

Ha szeretjük egymást, akkor a változások is mindenkinek örömet jelentenek. Nem okoznak félelmet, aggodalmat. Beléphetek ide, mint partner, vagy érkezhetek, mint új családtag, mert nálatok akarok megszületni: adjátok tovább nekem a szeretetet.

A szeretet első lépését születésünkkor tesszük meg. Amíg védett boldogságban anyánk pocakjában lakunk, nincs szükségünk önálló tudatra, nem kell önállóan megélni a világot, anyánk teszi meg helyettünk. A „lélek" megtestesül, de még nincs személyiségünk. Öntudatlan boldogságban élünk, lényünk és a természet egy. (Vagy öntudatlan fájdalomban élek, ha félsz, ideges, kétségbeesett vagy.)

Születéskor anyánk és környezetünk szeretetére lesz szükségünk, mert elveszítjük a védettséget, a biztonságot, kiszakadunk az Egység állapotából. De az Egységet is csak így, utólag figyelhetjük meg, mert ameddig benne vagyunk, minden természetes. Teljes létbizonytalanságba lépünk, ahol csak anyánk illata, szíve dobogása ismerős. De megszületik léttudatunk, öntudatunk.

Születés… indulni a semmibe. Mégis tudom, hogy nincs más, meg kell indulnom. Fájdalmas, fontos és szükségszerű esemény, mert el kell szakadnom mindentől, ami eddig körülvett, önálló tudatosságom is most születik meg. Így fogok majd később felállni, járni, iskolába menni… mindig el kell szakadnom a biztonságtól, hogy újabb és újabb létformába lépjek. Aztán, talán, én leszek valakinek a biztonság, mint férj, feleség, apa, anya..

Itt vagyok. Kezedbe vehetsz. Most csak kiáltani tudok, mert az első lélegzetvétel mindent megváltoztatott körülöttem.

Orrom, szám, tüdőm tele van levegővel, ezzel a furcsa valamivel, ami ki-be-mozog bennem, ezt érzem. És most itt középen is, a gyomron táján, megcsikordult valami, amit eddig nem éreztem. A bőröm borzong a levegőtől: hozzád szeretnék bújni, anyám… tudom, hogy be már nem fogadhatsz, de legalább érezzem a bőrödet, a hasad puhaságát, kaparászó kezem téged fogjon, ne az üres semmit körülöttem.

Anyám, te tudod, mit akarok. Levegő után rögtön a melledet. Puha, meleg, áradó párna, és bennem nyugalmat, boldogságot ébreszt: újra veled vagyok, megint egyek vagyunk. Nem kell más, csak ez… a levegő és a te tested melege. Ami nem te és én vagyunk, az mind külvilág. Simogass. Beszélj hozzám. Mindenemet öleld át.

Folyamatosan lélegzem. Semmi sem elég, csak szívom, küldöm, gyűjtöm a világ üzenetét. Úgy gyűjtöm, ahogyan később fogok kisautót, bélyeget, pénzt, lakást, nyaralót, emlékeket. Elvesztettem a belső biztonságot, most itt kinn keresem. Enyém vagy anyám, enyém a levegő, a tej a melledből, megismerem a ruha tapintását, kezem, lábam mozog, nyelvem ki-be-jár a számban, szemhéjam le-föl-emelkedik, tulajdonaim vannak, minden mozgásban van körülöttem, minden létpillanatom rólam szól. Birtokkal rendelkező önálló lény lettem, ahogyan a friss bimbó is az, időjárással, körülményekkel dacolva, amikor kinyitja gyöngéd szirmait.

Ám most tudom meg azt is, hogy mennyire függök a külvilágtól. Más körülmények között más lenne a bőröm színe, mások a vonásaim, szokásaim. Nincs olyan személyiségjegyem, amit ne mástól tanultam volna.

Most itt csüggök rajtad. Nemcsak számmal, torkommal, hanem kezemmel is gyúrlak. Jó puha melledet felülről, hasadat alulról. Kinyitom az ujjaimat, végigtapogatlak, majd ökölbe szorítom és megdöfködlek. Mindig fogom szeretni és tisztelni a női melleket, mert ez az érzés örökre bennem marad. Nézni foglak, amikor a testvéreimet szoptatod. Már régen jóllaktam, behunyom a szemem, de nem engedlek el, ha kiveszed a számból, ordítani kezdek, mert tovább akarok játszani, és tudom, hogy ha ordítok, te azt hiszed, hogy éhes vagyok. Majd nagyobb koromban is szeretném ráfektetni a melledre a fejem, és így aludni melletted. Vagy együtt fürödni a kádban, hogy ott is lássalak és megfoghassalak.

A te bőröd emléke lesz, ami összeköt más emberekkel. Öled illata, hangod, mosolyod elkísér minden kapcsolatomban.
Dobosy Ildikó
Filagória fórum
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.