A költészetbõl nekem leginkább a költõi szabadság tetszik. Aki költõ, az versében fütyülhet matematikára, fizikára, logikára, terminológiára, meg minden más iára... írhat, ami neki tetszik!

A költészetbõl nekem leginkább a költõi szabadság tetszik. Aki költõ, az versében fütyülhet matematikára, fizikára, logikára, terminológiára, meg minden más iára... írhat, ami neki tetszik!

Igaz, van más szabadság is: 1. bunkózási szabadság, amikor a költõ fejére vernek azért, amit szabadon írt, 2. kiforgatási szabadság, amikor verse értelmét kiforgatják, 3. megmásítási szabadság, amikor "Éljen a másság!" jelszóval megmásítják mûvének gondolatait, 4. megutáltatási szabadság, amikor a szerzõt kinevezik klasszikusnak, verseit az iskolai nebulókkal magoltatják, és így megutáltatják, - dehát az az igazi szabadság, amikor az is szabad, aminek nem szabadna lennie. Legalábbis a szó értelmes értelmében!
Maradjunk most a sok szabadság közül a költõi szabadságnál. A költõi szabadság teszi Költõvé a költõt.

Itt van például Petõfi Sándor Arany Jánoshoz címû verse, a költõtársi önzetlenség gyönyörû példája. Már elsõ két sorából is csak úgy árad a költõi szabadság lehelete:
"Toldi írójához elküldöm lelkemet / Meleg kézfogásra, forró ölelésre!...".
Szép gondolat. Az emberfia, emberlánya azon is eltûnõdik: micsoda tapintat! Ha esetleg Arany Jánosnak nincs otthon étel-ital tartaléka, semmi baj, a Nagy Költõ lelke nem kér enni, inni. Mennyire más volt múltkori vendégem, aki a lelkét hagyta otthon, és a testét hozta el, azt, sajnos, etetni, itatni kellett!

Ám az, aki tovább gondolkodik, felteheti a kérdést: mit csinált a lánglelkû költõ teste otthon az idõ alatt, míg lelke, váratlan vendégként, Arany Jánossal kezelt /melegen/, Õt ölelte /forrón/?

Itt van másik példa is, Gárdonyi Gézánál. A klasszikus író nem csupán Egert csillagozta fel, hanem a tiszai estét is, Éjjel a Tiszán c. versében. Szép vers, kitûnõ megfigyeléssel, hogy a sötétség nem csupán fûre borul, hanem fára is. A versbeli halászlegény ráér furulyázni, furulyadalát Attila király a Tisza fenekén, hármas koporsóban hallgatja. "Koporsója arany, ezüst, / s vasból van a burkolatja. / És a hármas koporsóban / a király a dalt hallgatja." Hüm-hüm. Ebben is van, bizony, egy adag költõi szabadság.

Önök is beláthatják ezt, Olvasóim! Töltsenek csak el néhány órácskát hármas /vagy akár egyszeres/ koporsóban a Tisza fenekén! A hallgatás hamarosan nagyon menni fog, - de a bárkán elhangzó furulyás dal hallgatása? Kétlem!

A nagy költõi szabadságnak vannak olykor mosolyra késztetõ megnyilvánulásai. Az általam annyira szeretett Ady Endre valószínûleg /akár legtöbb jövendõ irodalomkritikusa/ úgy gondolta: remek verscím a "Föl-földobott kõ" hazaszeretetének bemutatására, mármint, hogy ugyanúgy visszatér a hazai földre, mint a föl-földobott kõ. Nos, a föl-földobott kõ, mint gyermekkoromban egyszer túlzott l’art pour l’art játékosságból kipróbáltam, tényleg visszatér a feldobás körletébe /sajnos, az én kövecském nem rögtön a földre tért vissza, hanem elõbb kobakomhoz való ragaszkodását mutatta be/, ám e visszatérésen a fizikai törvény szerint semmi csodálkozni való nincsen. Helyesebb így lett volna a verscím: "El-eldobott kõ". Azon már, igenis, csodálkozni lehet, ha külföldre eldobott kõ hazaszeretetbõl visszatér, - habár minek térne? Mindig volt itt elég kõ a megkövezésekhez. Mellesleg megemlítem, hogy az általam gyermekkorban eldobott, kerítéshatáron túlra került, kövek nem tértek vissza, nem lévén a szomszédban velem rokon gyermeklélek. Egyszer-kétszer viszont a kõ helyett a szomszéd visszatért, de nagyon erõszakosan mutogatta hazaszeretetét. A hazaszeretetet sem kell túlzásba vinni!

Köztársaság-párti vagyok, akár Petõfi /persze, attól függ, hogy milyen köztársaságról van szó!/. Elvben nem tiltakozom a királyok kiirtása ellen, mégis kissé túl nagy költõi szabadságnak érzem a Nemzet Nagy Költõje "Akasszátok fel a királyokat!" c. versének alábbi sorait:

" Mindenkinek barátság, kegyelem,
Csak a királyoknak nem, sohasem!
Lantom s kardom kezembül eldobom,
A hóhérságot majd én folytatom,
Ha kivülem rá ember nem akad -
Akasszátok föl a királyokat!"

Szeretem az ilyen, minden szélsõségtõl mentes költeményeket. Nos, bár Petõfi lelkének lángolását megértem, de én azért nem ajánlom fel mindenkinek /aki nem király/ barátságom, mivel, tapasztalatom szerint, ezzel már a múltban többben visszaéltek, továbbá, lantom és kardom nem lévén, e tárgyakat sincs módomban eldobni, valamint a királyok felakasztását is átengedem másnak, mivel a Nagy Francia Forradalom híve vagyok, amikoris, mint közismert, nem bíbelõdtek nyaki kenderkötelezéssel, - egyszerûen csak nyissz! volt, guillotine igénybevételével.

Különben ezen a ponton nem is értem Petõfit, hiszen Õ is rajongott a Nagy Francia Forradalomért...

Lelkes Miklós cikkeirõl beszégessünk
Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.