Ólmos az ég, nehéz a szó,
pedig tavasz lesz itt megint,
rügyrobbanás, Nap-riadó,
Isten örök rendje szerint.
Csak a szegény magyar nemzet
fogyatkozik hazátlanul,
amit Árpád vérrel szerzett,
eladja most néhány nagyúr.
Mintha-ország mintha-népe
visszasírja Kádár ólját,
néha úgy tesz, mintha élne,
mintha intézné a sorsát.
A gyermekek tévé előtt,
az öregek dúlt hant alatt,
fuldokolnak földek, mezők,
mint Tiszába fojtott halak.
A kormányok jönnek-mennek,
elfogy a pénz, s az ígéret,
senki nem vág itt már rendet?
Isten, elfogy magyar néped!
Ne a régi forradalmak
zászlórúdját szorongassák!
Életét most a magyarnak
adja vissza az igazság!
Ne múljon el úgy e század,
ahogy a roncs lassan merül,
ne horgassza főnk alázat,
Csak magyarul, csak emberül!
Ólmos az ég, nehéz a szó,
pedig tavasz lesz itt megint,
fölkél a Nap, a szunnyadó,
s a Fennvaló reá tekint.
Feltámadás, magyar tavasz !
Rügyrobbanás, Nap-riadó !
Kifosztva is hirdessük azt,
magyarnak most, s itt lenni jó,
kétszínűből háromra vált,
megújul a magyar föld is -
dünnyögő nép végre kiált:
legyen piros, fehér, zöld is!
Kegyes hozzánk a Fennvaló,
feltámadás, magyar tavasz,
rügyrobbanás, Nap-riadó:
aki magyar, reá szavaz.
Ólmos az ég, nehéz a szó, pedig tavasz lesz itt megint, rügyrobbanás, Nap-riadó, Isten örök rendje szerint. Csak a szegény magyar nemzet fogyatkozik hazátlanul, amit Árpád vérrel szerzett, eladja most néhány nagyúr.
Tetszett a cikk?



