MIKOR A HEGY . . .
Mikor a hegy új zöld színeket lenget ,
érzem , te táj , virágálmú szerelmed ,
s esők után tündér szemedben vár rám
felragyogó-elragyogó szivárvány.
Mikor a hegyen arany láng a fákat
átöleli egy dúslombú vasárnap
és fut a fű a szélben és a nyárban , -
öröm csendül meg kék kristálypohárban.
Mikor a hegyen ősz simítja csendjét ,
leveleit , tiszta a végtelenség ,
oly tiszta , hogy megállsz egy pillanatra:
bárcsak életünk lenne ilyen tiszta!
Mikor a hegyen hó szunnyad , s világít ,
s felszikráztatja múltak éjszakáit ,
remeg árnyékok félénk , furcsa foglya ,
s egy csillag néz le lélek-ablakokra.
Ha majd a hegyen csak sötétség hallgat ,
e csillag terít lelkemre nyugalmat ,
fénytakarót , mit szőttek messzeségek:
csillagos útján ne fázzon a lélek!
KERTI CSILLAGOK
Kaskötő Istvánnak
A kertben olykor megállhat az ember
és felnézhet mosolygós félelemmel
a magasba, ha fent már ébred benne
büszkélkedőn az ég nagy csillagterme.
Mi bánt, pontosan nem tudom, de mégis
csak fáj belül minden, a messzeség is,
a közel is, mely távolodik egyre,
fáj a Nincsen, a Van, ami Lehetne,
fáj a kezem, míg a Mérleget tartom,
s szívemben az a felvöröslő alkony,
a hajnal is, a születés, sok vétkem,
mely csak kinőtt, vétlenül, észrevétlen,
a félsötét, a sötét, holdak ezre,
emlékezés búcsúzkodó szemekre,
a csigaház-csend, mit enyémnek hittem,
fáj a volt-hit és fáj a hihetetlen,
fáj az Anyag, melytől pokol a Lélek,
s a Lélek is, mely Anyagot eléget…
Bolond vers, ugye? Magam is úgy vélem.
S mosolygok egykor-vágyott messzeségen,
de a közelség sem hoz igaz békét,
elrejti bár múlt-fények messzeségét.
A kert, az él…de ott vagyunk a Kertben?
…s van-e Kert békés csillagszeretetben?
…nyílik a Kertből út, szívet Megértő?
Késedelmek közt immár itt a Késő?
A csigaház-csend, mit enyémnek hittem,
ha az enyém, miért fáj a szívemben?
Kőmerev bokrok, fészkek, csukott szárnyak…
Boldogabbak a varázstalan vágyak?
Kert, csillagok, tavacskák, holdak ezre, -
mi villan rá végesre, végtelenre?
A kertben olykor meg-megáll az ember
és mosolyog, szívében félelemmel,
s a csillag-szépség fénye szívbe láttat,
e gyönyörű és ijesztő varázslat.
Lelkes Miklós
Mikor a hegy új zöld színeket lenget , érzem , te táj , virágálmú szerelmed , s esők után tündér szemedben vár rám felragyogó-elragyogó szivárvány. Mikor a hegyen arany láng a fákat átöleli egy dúslombú vasárnap
Tetszett a cikk?



