Mese-mese-meskete, bár igaz és szép, ép és tiszta, mint a hó és ragyogó, mint a Nap. Most már képben vagyunk egymással, hiszen a többiek is hasonló történeteket mondhatnának el bizonyára a saját ideköltözésükről. Ők pedig már szintén tudják, ki vagyok én, és mi motivált arra, hogy tizensok év után megint elinduljak világot és élőfalvakat látni.
A délelőtti sétától és a jó borocskától elálmosodom, alig tudom nyitva tartani a szememet. Elnézést kérek, és felmegyek az egyszemélyes vendégszobába szundítani egy kicsinykét.
Ők úgyis közgyűlnek, hadd beszéljenek meg hát minden olyan dolgot most, amit talán nem akarnának egy félig idegen előtt elmondani.
Biztosan vannak örömeik és sikereik, de fájdalmaik és kudarcaik is. Hadd legyenek most együtt ebben,- nélkülem. Bár nem hiszem, hogy sokat zavarnék, de talán ez most nekem is, nekik is jobb lesz így.
Felballagok a gyönyörű falépcsőkön, melyeken a szőttes szőnyegborítás még jobban vonz, hogy padlót fogjak, de jó értelemben. Szeretnék vízszintesen feküdni, és csak magamban lenni most egy kicsit. Annyi minden élmény ért az elmúlt egy, másfél napban, hogy kell egy kis ülepedési idő nekem, hogy minden a megfelelő helyére kerüljön bennem. Miért vagyok én itt? Mit szeretnék én itt? Hogy állok a le-, ki-, és beköltözéssel, Isten háta mögé vagy a színe elé? S ha már itt tartunk, hogy állok én, mint nő, Ábellel, mint férfiemberrel?
Olyan nagyszerű volt az a gondolat, hogy addig vagyunk egymás társai ás párjai, amig itt vagyok;- nincs elköteleződés, további elvárások, szemrehányások, lelkiismeret furdalások, önmarcangolások, a jövő kiszámíthatatlanságának emberi aggyal történő, tervező megerőszakolása. Nincs semmi más, csak az itt és most, és ez itt és most jó nagyon.
Elszenderedem. Álmomban otthon járok a saját lakásomban, beszélgetek a kisebbik lánykámmal, és simogatom a kutyánkat; ott is boldognak érzem magam. Úgy tűnik, hogy a boldogság egy olyan belső állapot, ami ha ott van, ha létrejött az emberben, akkor azt már viszi magával mindenhova, még az álmok birodalmába is.
És milyen érzés boldognak lenni? Hát olyan meleg, puha, békés és nyugodt, amikor az ember semmit nem akar, csak létezik, mint egy virág, és élvezi még azt is, ahogy lélegzik ki és be. Tényleg nagyon jól vagyok akkor is, amikor egy órácska múlva ismét lemegyek a társaságba. Kipirultan, kipihenten mosolygok rájuk, és látom, hogy örülnek a visszatérésemnek; ők is mosolyognak. Valami angyali vagy őrangyali érzés hat át, és szívesen átölelem ezt az egész maroknyi kis csapat embert gondolatban, óvón, védőn, szeretőn.
Látom, ahogy ők is jól vannak, ahogy nem akaródzik elmenniük innen, ahogy meg tudnak egyezni mindenben, amit előhoznak, békésen, nyugodtan. Terveik közt szerepel az idevezető út megjavíttatása, hiszen ez sokakat elriaszt attól, hogy akár csak látogatóba is benézzenek kicsit hozzájuk, arról már nem is beszélve, hogy ide is költözzenek. Igaz, a rossz útviszonyok egyben szűrőként is funkcionálnak, mivel nem lehet ide olyan könnyen eljönni. Így nem is támadják meg őket tolvajok vagy más veszélyes elemek, és nem is jönnek le, akik nem vállalnák a nehézségeket. De azért jobb útra lenne szükség. A gyermekeik iskolába járnak, ahová iskolabusz viszi őket reggelente egy közeli faluból, de addig meg kell oldani, hogy segítsék egymást. Ha pedig azt szeretnék, hogy felnőve ne menjenek el, akkor bizony a zord körülményeken egy kicsit enyhíteniük kellene.
Azt is tervezik, hogy egy olyan tavat hoznak létre, amelyben az emberek is fürödhetnek. Ez főként szintén megint a saját gyermekeiknek lesz nagy élvezet, de bizonyára az idelátogatókat is jobban vonzza majd, ha lesz ilyen lehetőség a forró nyári napokon. Az árválkodó közösségi házat is szeretnék megint rendbe tenni és életre kelteni, amire reményt ad az a tény, hogy valószínűleg a helyi önkormányzat tulajdonába kerül hamarosan, akikkel majd lehet tárgyalni.
Este van már, késő este, kihörpintik boraikat és hazamennek a legények, leányok, asszonyok és emberek, férfiak, nők és gyermekek. A szemük tiszta, az életük nem könnyű, de az egyszerűség teremtő erejével bír. Történelmi szerepük van, és remélik, hogy nem hiába költöztek ide, s hogy a fenntartható világnak eme kicsi mintája majd másokra is hatni fog, másokat is bevonz ide.
- Életemnek egy fordulópontjához érkeztem el - , mondom én nekik, miközben a hideg ellen védő különféle rétegeiket magukra veszik. Úgy érzem, hogy akár újra kezdeném magam is azt, amit valamikor tizenéve félbehagytam.
- A mi életünkbe is fordulópont jött el, mondja az egyikőjük, és mi is úgy érezzük, hogy megújulunk hamarosan.
Szerencsés véletlen, nem véletlen találkozás. Kikísérjük vendégeinket Ábellel és Bundással a kert végébe, ahonnan ők már hazasétálhatnak hétmérföldes csizmáikban. A gyerekek ugrabugrálnak, a kisebbek jólesően alszanak édesanyjuk vagy édesapjuk öleléseiben. Ahogy elnéztem, itt anyaszívű apák laknak, mindegyikük meghatóan sokat foglalkozik a gyermekeivel.
S bár jó megint a friss levegőn lenni, de azért valahogy visszakívánkozunk a szobába. Egy kis rendcsinálás után, Ábel vasalni indul, hogy másnapra szép ingben mehessen vizsgáztatni.
Átveszem tőle ezt a nemes feladatot, bár inget vasalni soha nem szerettem igazán, mivel nem voltam benne biztos, hogy a végére megmarad-e az az ing egyáltalán. De ma a csodák napja van, megpróbálom, hátha. Ábel leül velem szemben, előveszi a gitárját, és énekelni kezd. A néha érdesen érdekes férfihangja most kisimul és gyengéden, dallamosan árad. Ismerős dalokat énekel, többször én is csatlakozom hozzá még kicsit bizonytalan, de fejlődő és egyre erősödő énekhangommal. Nekem a zene és az ének, no meg a tánc is nagyon fontos része az életemnek. Nem is tudom, mi lenne, ha nem lennének.
Amikor éneklek vagy táncolok, egy egészen más világ tárul elém, ahol egység van és szeretet, öröm és boldogság, egymásra találás és harmónia.
Mindig figyelem a hangomat is. Ha jól vagyok, gyönyörűen tudok énekelni, ha nem vagyok jól, kevesebb a hangom is a dalolásra. Külön élvezet vasalás vagy bármilyen más munka közben énekelni. Nem véletlenül voltak a munkadalok. A zene ritmusára sokkal hatékonyabban és vidámabban lehet dolgozni bármit is. Sőt! Szeretkezni is szeretek úgy, hogy aláfestő zene szól, amivel együtt hullámozhatunk, ringatózhatunk. Felerősíti és megerősíti a csodás érzések élményét.
De most vasalok. Az egy ingből vagy tíz ing lesz; no nem azért, mert hogy ennyi darabra vasalnám szét, hanem mert kiderül, hogy ennyi vasalatlan mosott inge van még Á.-nak az asz-talon-ban.
Vidáman vasalok, és azt szeretném, ha ez az este örökké tartana. Egy teljes öröklétet élek meg és át itt a rengetegben Ábel oldalán. Igazi és vérbeli nőnek érzem magam, szeretem a női szerepem eme kiteljesedését. A közös dalolást meg egyenesen imádom. Most valóban minden tökéletes. Hova lehet ezt még fokozni, és kell-e egyáltalán fokozni? Viszont, meddig lehet egy vasalódeszka mellett állni forró vasalóval, ha már elfogytak a vasalnivalók is? Megannyi kérdés, ami akkor és ott persze eszembe sem jutott, csak most, hogy leírom ezeket az élményeimet. Nos, kábé fél óra múlva véget ért az örökkévalóság. Ábel a fürdőszobába ment, megeresztette a fürdővizet, és megkérdezte, hogy mennék-e vele együtt fürdeni a kádba.
Zavarba jöttem. Érdekes módon semmi késztetésem nem volt erre a programra. Mégis igent mondtam, mert fejemben csengett még az a pár sor, amit együtt énekeltünk, és aminek az utolsó mondatát tegnap már hallottam Ábeltől. A jól ismert és sokat idézett József Attila Ódájának Mellékdaláról van szó. Ennek az utolsó négy sora pedig így hangzik:
„Visz a vonat, megyek utánad.
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Íme a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad,
Ahol én fekszem, az az ágyad.”
Mivel már túl voltunk a vonatozáson, a vacsoránkon és egy közös alváson is, maradt a fürdés élményének együttes megélésére tett kísérlet.
Hogy hogyan sikerült, azt a következő fejezetben mesélem majd el.
MIRA
Mese-mese-meskete, bár igaz és szép, ép és tiszta, mint a hó és ragyogó, mint a Nap. Most már képben vagyunk egymással, hiszen a többiek is hasonló történeteket mondhatnának el bizonyára a saját ideköltözésükről
Tetszett a cikk?



