Minden nap egy órát sétált. Elegánsan felöltözött, karjára vette másfél éves unokáját, és kimentek a játszótérre. Nagypapa játszóterére. Aztán hazament, és egész nap feküdt. A gyerek bement hozzá, játszottak.

Minden nap egy órát sétált. Elegánsan felöltözött, karjára vette másfél éves unokáját, és kimentek a játszótérre. Nagypapa játszóterére. Aztán hazament, és egész nap feküdt. A gyerek bement hozzá, játszottak.

Nagypapa az ágyon feküdt, Bóni kockákból és tejfölös poharakból várakat épített. Novemberben látták utoljára a lakásban, aztán már csak lánya és felesége látta a kórházi ágyon egy napig. Aznap éjjel tizenkét órakor a két nő együtt mondta a Miatyánkot.

Reggel orvos barátjuk telefonált: - Imre meghalt. - Tudjuk – felelték ők ketten. - Éjfélkor.

Tanulás
Negyvenöt évesen iratkozott be erősáramú technikumba. A matematika és a műszaki rajz eleinte nehezen ment. Harminchat éves kora óta villanyszerelőként dolgozott épületeken. Jól kiismerte már magát a tervrajzokon, de nem gondolta, milyen nehéz elkészíteni egy ilyen rajzot. Eleinte a veje segített, majd lassan hozzászokott, hogy nem vendéglőben beszélget a barátaival, hanem otthon asztal fölé görnyedve rajzol.

Pedig hát nagyon szeretett beszélgetni. Szalonbútorral berendezett szobájában évtizedeken át sok-sok estét átbeszélgettek, vitatkoztak, politizáltak. Lakása ajtaja sosem volt zárva, lakatos szomszédja éppoly kedves volt számára, mint a négy nyelven beszélő horthysta ezredes, feleségének a főnöke.

Valamikor, még a háború előtt, közgazdaságtant tanult, aztán deklasszált elem lett saját hazájában, s megtanulta az épületen dolgozó munkások nyelvét és szokásait is. Amit nem értett fiatal korában, azt elé hozta az élet. Soha nem volt képes úgy vízcsapot, liftet, szerszámot készíteni, mint lakatos apósa, de nem volt olyan munka a házban, amit körültekintéssel el ne végzett volna, főleg, ha felesége unszolta. Márpedig egy ezermester lánya mindig talál munkát a gyerekeknek is, a férjnek is.

Betegség
A családban mindenkinek gyenge volt a veséje, és magas a vérnyomása. Imre tudta, hogy ő sem élhet sokkal tovább, mint édesapja, aki négy gyermeket hagyott az özvegy tanítónőre, s a gyermekeket iskoláztatni kellett. A sárospataki, debreceni református kollégiumok, és a kecskeméti piaristák befogadták az árva fiúkat, s mindnyájan diplomás emberek lettek még a háború előtt, édesanyjuk megérhette unokái születését is. Aztán ő is elbúcsúzott. Imre kislánya még emlékezett a bibliai történetekre, imádságokra, melyek közösen eltöltött délutánjaik programjai voltak. Korán megismerte a gyerek a református zsoltárokat. Később édesapja is a Bibliából tanította olvasni, majd a Tízparancsolat gyakorlati alkalmazására.

A bibliai Jób története is mélyen bevésődött a gyermek tudatába apja szavain keresztül: „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az ő szent Neve” – tanította minden történelmi tragédia korszakában a gyerekeket. Saját betegségéről is úgy beszélt, mint bármilyen természeti törvényszerűségről. Ameddig élünk, dolgozunk, csak akkor tesszük le a munkát, ha már a kezünket se tudjuk mozdítani.

Barátok
Imre barátai között többen voltak a vesztes háborúk által lecsatolt országrészekből áttelepült fiúk, akik kollégiumokban tanultak magányosan, és akiknek Imre családja jelentett meghitt estéket, barátságos otthont. Egy felvidéki parasztfiú orvosnak tanult. Egy újvidéki fiú (ma is élő jeles zeneszerzőnk rokona) Imre szobájában álló zongorán gyakorolt egy évtizeden át, miközben a Zeneakadémia hallgatója volt. Imre az épületekről hazatérve aludt a fotelban, míg Miklós Liszt La Campanelláját gyakorolta a mindig fél hanggal alacsonyabb zongorán, mert az orosz megszállás idején a szobájuk parancsnoki hadiszállás volt, s ez a zongorát kissé megviselte.

Sokáig hurcolta a szerszámos ládát egy villanyszerelő parasztfiú mögött Imre, a fiú volt a vezető szerelő, Imre csak átképzős. Ennek az lett a vége, hogy a fiú erősáramú mérnöki egyetemre ment. Hat elemivel és sok-sok matematika-fizika tanulással előbb mérnök, majd közgazdász, aztán külkereskedelmi előadó lett, és évtizedeken át Ázsiában dolgozott. Különös korszak volt ez: a diplomások gyári munkások, a parasztlegények diplomaták lettek. És Imre értette a kor tanítását, elfogadta, hogy esetleg újra egyetemi padokban kell ülnie… ha megéli.

A búcsú
Erre már nem került sor. A rák szétégette belsejét, miközben szelleme megbékélve a halál tudatával a középiskola befejezésére sürgette. A technikumot még elvégezte. Technikusként már nem sokat dolgozott, bár nem ment nyugdíjba. Hivatalosan haláláig munkaviszonya volt. Eljöttek hozzá a munkatársai, tanácsokat kértek tőle, s az utolsó előtti napig ott ültek körülötte. Amikor unokájától elbúcsúzva a mentős fiúkkal élcelődött: - Csakis a csinos szőke doktornő osztályára vigyenek… - ő tudta, hogy az utolsó útja. Lánya még borotvát vitt a kórházba, hogy a doktornő előtt ne kelljen egynapos szakállal megjelennie, ő megbékélten feküdt infúziói között: - Holnap már máshol leszek – mondta, és megnyugodva megtért anyjához, apjához, húgához, akit talán legjobban szeretett testvérei között.

Dobosy Ildikó

Tetszett a cikk?

Oszd meg a barátaiddal!

Címkék:
Ha ez tetszett

Kapcsolódó cikkek

Összes
Minden reggel egy üzenet

Kérd te is a napi HarmóniaKártyát!

Te is szeretnél reggelente ilyen napi jóslatot kapni? Iratkozz fel, és minden nap megérkezik hozzád.