Ahogy a bőrünk az első védőrétegünk és egyben elválasztónk (pont ezért!) a külvilággal szemben és a külvilágtól, úgy a fogaink az első állomása annak a folyamatnak, amelyet a külvilág „bekebelezése”; a külsőnek, belsővé alakulása jelent az ember és általában véve a foggal rendelkező élőlények számára. Annyi minden történik egy nap alatt is velünk, hogy azt megemészteni nem könnyű feladat. Főleg, ha ebben a rohanó világban valahogy csak elrohanunk az életünk mellett. Annyira jó látvány azokat az embereket nézni, akik ráérnek élni! Szeretem nézni azokat, akik meglátnak minden kis bogarat és megrágnak minden kis falatot. Még akkor is, ha később, idős korukban esetleg meg sem látnak minden kis falatot, viszont megrágnak minden ki bogarat.
Na, tudtam, hogy 10 sor után már képtelen leszek egy komoly tudományos esszét írni a fogról, mégis bele-fog-tam. De azért folytatom, mert szeretem ezt a témát.
Az emésztést és annak első fázisát, a rágást ugyanis nagyon fontosnak tartom az egészségünk és akár az életben maradásunk szempontjából is.
Nemrégiben találkoztam egy fiatal fiú ismerősömmel, aki a stresszes életmódja miatt komoly bélproblémákkal küzd. Azt mondták neki az orvosai, hogy pépeset egyen. Mindezt persze akkor mesélte el nekem, amikor meghívott egy pizzázóba és a kemény pizzatésztát ropogtattuk.
„De hát most éppen csak hogy nem valami pépeset eszel”, - mondtam én neki csodálkozva és persze teljességgel egyetértve azzal, hogy egy erős fiatalembernek meg kelljen rágnia a falatot. „Igen, mert én nagyon szeretek enni”, - mondta ő, amiből én azt is kihallottam, hogy „nagyon szeretek élni, de hát az orvosaim más sorsra ítéltek”. „Az orvosaid gyereket vagy öregembert akarnak belőled csinálni, Attila.”- mondtam én neki, és megmagyaráztam, hogy minden szilárd ételt meg tud rágni, hiszen gyönyörű és ép fogai vannak. Mindent meg lehet rágni annyira, hogy abból a szilárd halmazállapotból a végére, amikorra már lenyeli, folyékony halmazállapot legyen. Úgybizony!
Már évtizedekkel ezelőtt megtanultam egy életreform táborban, hogy a szilárd ételt mondig addig rágd, ameddig pépes, szinte folyékony nem lesz, a folyadékot pedig úgy igyad, mintha ennéd; kis kortyokban kóstolgatva azt.
Nagyszerű dolog ilyen módon enni-inni! De el tudod te azt képzelni, kedves olvasó, hogy milyen nyugalom és mennyi idő kellene ahhoz, hogy így tudjunk étkezni? (élvezni- mármint az étkezést, bocs.
Pedig tényleg így kellene. Ma én is elmentem egy vizsgálatra, és ott megállapították, hogy felturbózott, felpörgetett módon őrjöng az egész emésztőrendszerem a rohanó életmódomtól, és hogy ez nem mehet már így tovább büntetlenül. Tudom, mert éjszakánként fáj a gyomrom, a vastagbelem és a nyombelem, és mindenem csak zakatol és dobog.
Szóval le kéne lassulnunk és meg kéne nyugodnunk annyira, hogy legyen időnk szépen megteríteni, leülni és barátságos környezeteben, mosolygó emberek között reggelizni, ebédelni és vacsorázni. Hogy ne ez legyen ugyebár az utolsó vicsoránk. Ha ugyan még van mivel vicsorognunk. A fogaknak is kell a rágó-torna, hogy megtartsák az erejüket, hát még nekünk embereknek mennyire fontos, hogy képesek legyünk megemészteni mindazt, ami a külvilágból felénk és belénk áramlik egész álló nap. És ez bizony az alapos rágással kezdődik igaziból is, meg képletesen értve is.
Amikor valami bajuk van a családtagjaimnak, vagy nekem, vagy a barátaimnak, akkor egyébként többnyire Louise L.Hay: „Éld az életed!” és/ vagy Thorwald Dethlefsen-Rüdiger Dahlke: „Út a teljességhez. A betegség jelentése és jelentősége” c. nagyszerű könyveit lapozgatom.
Érdekes és tanulságos mindig kicsit elgondolkodni azon, amit ők írnak az egyes szervek megbetegedésének szimbolikájáról, életünkkel és életmódunkkal való párhuzamairól.
Louisenál például a fogak az elhatározásainkat jelképezik, és ilyeténképpen a fogaink gyakori panaszai, a fontos döntéseink halogatását, a dolgaink átgondolásának és aztán a döntéseink véghezvitelének képtelenségét mutatják. Ezt ellensúlyozni lehet szerinte azzal, ha tudatosítjuk magunkban, hogy nyugodtak vagyunk, mert csak jól dönthetünk, hiszen tudjuk, hogy döntéseinkben mindig az igazság a mértékadó,- írja ő.
A fogíny betegségei méginkább utalnak a döntés-és cselekvésképtelenségünkre. Ilyenkor azt lehet mondogatni magunkban magunknak, hogy határozott jellemek vagyunk, akiket a szeretet segít dönteni és cselekedni.
Ha aztán már vérzik is az ínyünk, akkor meg már majdnem biztos, hogy a döntéseink nem okoznak örömöt nekünk, ezért el kéne hinnünk végre azt, hogy az életünkben csak a jó kap helyet, és hogy a döntéseinkkel elégedettek vagyunk
Dethlefsennél szintén az erőnket jelképezik a fogak. Az az agresszív cselkedet, hogy valamit megharapunk, szétrágunk, azt mutatja, hogy képesek vagyunk megtámadni, elkapni és megragadni valamit. Milyen érdekes ugye, ahogy az állat- tegnap éppen a kutyánknál láttam, ahogy a fogaival fog-ta meg a kis tálkáját és úgy hurcolta a lakás másik felébe a finom falatokat csócsálgatni, – a fogaival kapja el az áldozatát, azt megforgatja össze vissza maga körül, mintegy kábító injekciót adva neki, hogy aztán a már elkábult, félholt állatot egye meg. A rossz fogak azt mutatják, - mondja Dethlefsen - , hogy az illető nehezen tudja kifejezésre juttatni az agresszióját, illetve nehezen tud agressziójának megfelelően cselekedni. Manapság szinte mindenkinek rosszak a fogai, már a kisgyermekeknek is, ami kollektív problémákra utal.A szociális alkalmazkodás „ követelménye”, hogy „fojtsd el az agressziódat”. Kedves, békés szociálisan jól alakalmazkodó polgártársaink elfojtott agressziója aztán betegségként kerül napvillágra., s e perverz formában végül ugyanúgy megviseli a társadalmi közösségeket, mint eredeti formájában, írja a két D.; Dethlefsen és Dahlke. A klinikák valójában társadalmunk modern csataterei. Itt szenvedik meg embertársaink mindazt a bennük rejlő gonoszt, amelyet egy életen át nem mertek felfedezni magukban, s így feldolgozni sem állt módjukban.
Az agresszión kívül fogaink vtalitásunkról, életerőnkről is árulkodnak. ( milyen más asszociációkat kelt bennünk e két fog-alom: agresszió és vitalitás, pedig ez ugyanannak az erőnek két különböző aspektusa) Gondoljunk csak a szólásra: „Ajándék lónak ne nézd a fogát!” A szólás hátterében az a szokás áll, hogy lóvásárlásnál igenis belenéznek a ló szájába, a fogak állapotáról ugyanis a ló korára, életerejére lehet következtetni.
A pszichoanalitikus álomértelmezés szerint pedig a fog elvesztése energia és potenciaveszteséget jelent. Vannak, akik éjjelente csikorgatják a fogukat,- ez a tehetetlen agresszió kifejezésére szolgál. Aki nappal nem meri bevallani, hogy harapós kedvében van, annak éjszakánként addig kell csikorgatnia a fogait, mignem veszélyes fogait maga teszi élettelenné, maga gyalulja le.
Akinek rossz a foga, az ugye folyton rágódik valamin, nehezen rágja meg a dolgokat, nehezen ragadja meg az élet dolgait, hiányzik a vitalitása. A „hamis fogak” azt teszik lehetővé, hogy olyan vitalitást mutassunk a külvilágnak, amivel nem is rendelkezünk. A protézis sajnos csak „megvásárolt harapósság”.
A foghús biztosítja a fogak tartását, ahogy az ősbizalom, az életben való magabiztosságot. Akinek nincs ilyen, az nem tud elbánni a kemény dióval, és a legkisebb helyzetekben is érzékennyé, sebezhetővé válik, sok esetben még vérzik is az ínye. A vér az élet szimbóluma, a vérző foghús mindennél világosabban jelzi, hogy csökkent mértékű önbizalmunk, magabiztosságunk okán a legkisebb kihívás is életerőnket apasztja.
Na, de legyen elég ebből a sok emésztő gondolatból!
Ne rágódjunk már tovább a negativitásokon! Nekem most valami jó erős ételre „fáj a fogam” (pedig nem is fáj, hálistennek!)
Már érzem is a konyhánkból a bableves és a benne fővő füstölt csülök illatát. S habár alapvetően nem eszem húst – főleg az állatok megölése miatt, - de istenuccse ezután a cikk után egy hatalmasat fog-ok falatozni mindkettőből, ha bele nem törik a fogam (vagy a bicskám). Majd meglátjuk, ki az erősebb!
MIRA
Ahogy a bőrünk az első védőrétegünk és egyben elválasztónk (pont ezért!) a külvilággal szemben és a külvilágtól, úgy a fogaink az első állomása annak a folyamatnak, amelyet a
Tetszett a cikk?



