Váltál? Én is. Hányszor? Én kétszer.
Mit félszavakból? Mi már kézmozdulatokból, arcrándulásokból, szemvillanásokból is megértjük egymást.
Mi halálosan szerelmesek voltunk.
Mi sátorban, erdőben, templomban, vonaton, autóban, tengerben, előadóteremben, szénakazalban, télen-nyáron, hóban-fagyban is szeretkeztünk, mert lakásunk még nem volt.
A mi gyerekünk még leány-legénykorunkban fogant, de házasságlevél nélkül a társadalom, a tanács és az ótépé színe előtt nem lehetett gyereket nevelni.
Mi 35 évre kölcsönbe kaptuk a lakásunkat, leszerződtünk két gyerekre, majd később a lakás felét örökbe akarták adni, ha a másik felét kifizetjük.
Mi szerettünk volna GYES-re menni, de még nem lehetett, ezért maradtak a késői túlórák és átdolgozott hétvégék, vagy már lehetett, és ahogy kell, mostunk, főztünk, takarítottunk, bevásároltunk, biliztettünk, etettünk.
Mi a szomszéd párjánál vigasztalódtunk. Attól fogva féltékenyek lettünk mindenkire. Nemcsak a villanyóraleolvasóra, de még anyámra, apámra, a testvéremre, a gyerekemre és az egész világra is.
Mi gyakran veszekedtünk, ilyenkor gyakran napokig sem szóltunk egymáshoz, majd kibékültünk, de minek. Lassan, lassan rájöttünk, hogy nem tudunk együtt gondolkodni. Később arra is, hogy nincsenek közös terveink, majd hogy szeretkezni, aludni, inni és enni sem akarunk együtt.
Mi bíróságra jártunk, pereskedtünk, tanúkat hívtunk, vádoltunk és védekeztünk, bizonyítottunk és rágalmaztunk.
Mi feljelentettük egymást, kihívtuk a rendőrséget, a másik háta mögött elköltöztettük a gyerekeinket, majd elraboltuk őket onnan.
Vasárnap reggel szoktunk találkozni a város utcáin. Azonnal megismerjük egymást, bár talán még sose találkoztunk. Boldogok vagyunk és vidámak, gyerekeink csicsergését hallgatva visszük őket. Hogy hová? Ki albérletbe, ki szülőkhöz, ki kirándulni, vagy az állatkertbe, vidámparkba, cukrászdába.
Aztán este találkozunk újra. Komor arccal szorítjuk a gyermekeink kezét és félünk. Félünk az elválástól, az estétől, a következő héttől, a Várostól, az egyedülléttől, a hideg ágytól.
Újrakezdted, visszafogadtad, visszamentél? Én is, mert a gyermek a legfontosabb. Aztán minden ugyanúgy újra kezdődött, ugyanúgy folytatódott és ugyanúgy nem sikerült.
Ma én veled, ő velem, mi velünk, minden második hétvégén pedig a gyerekeinkkel játszunk papás-mamást. A körmagyar bezárult, a kilépés a halál.
Válni nem lehet.
Kilián Imre
Váltál? Én is. Hányszor? Én kétszer. Mit félszavakból? Mi már kézmozdulatokból, arcrándulásokból, szemvillanásokból is megértjük egymást.
Tetszett a cikk?



