A fogyasztói társadalom normája szerint az vagyok, amit birtoklok. Annyit érek, amennyit életem során képes vagyok felhalmozni a rendelkezésre álló javakból, illetve amit a mindenkori státuszomat reprezentálva láttatni tudok.Csakhogy egy ponton túl ez a fajta törékeny életigazság hajlamos darabokra hullani. Amikor ugyanis ráébredünk, hogy a puszta tárgyak semmit nem tesznek hozzá ahhoz, akik vagyunk, amikor megtapasztaljuk, hogy mindaz, amit birtoklunk, nem gazdagít, nem tesz boldogabbá, és az életünket sem hosszabbítja meg, akkor jön el az a pillanat, mikor rájövünk, hogy a teljesség érzésének átélését nem ezektől a javaktól érdemes remélni.
Az ugyanis, ami igazán értékes és érdemes a továbbhagyományozásra, bennünk él.
MI VÁR A CSÚCSON?
A pszichológia úgy tekint az egyéni szükségletek rendszerére, mint amelyek hierarchikus módon egymásra épülnek. Eszerint a fiziológiai szükségleteink kielégítése – mint amilyen pl. a táplálkozás, az alvás, vagy épp a hőszabályozás – meg kell, hogy előzzék az olyan szükségletekre való fókuszálást, mint amilyen a csoporthoz való tartozás igénye, vagy az önbecsülés iránti vágy. Amíg üres a gyomrunk, biztosan nem az fog aggasztani, hogy az adott csoport, melynek a tagjai vagyok, esetleg nem becsül meg eléggé.
Abban a pillanatban azonban, ahogyan ezeket kielégítettük, lehetőségünk nyílik rá, hogy a szükségleteknek egy új dimenziójával ismerkedjünk meg, melynek csúcsán az önmegvalósítás iránti igény áll.

HOGYAN NEM ÉRDEMES?
Mindannyian vágyunk arra, hogy életünk során létrehozzunk valamit, mely egyrészről jól kifejezi azt, akik vagyunk, másrészről túlmutat önmagunkon. Vágyunk rá, az alapvető szükségleteink kielégítésének végeláthatatlan folyamatában azonban nem mindannyian jutunk el erre a szintre. Ameddig az önmegvalósítás eszközének a javak birtoklását tekintjük, és azt hajszoljuk, addig biztosan nem sikerülhet átélni az elégedettség és teljesség érzését.
MIBEN ÉLEK TOVÁBB?
Nem az számít, hogy mit szereztünk meg az életben, hanem az, hogy mit adunk tovább másoknak önmagunkból, a tapasztalatainkból, a meglátásainkból, a képességeinkből, a hitünkből.
Egy finom receptet? Egy fotót? Egy életbölcsességet? Egy verset? Egy eszmét? Egy zenei művet? Egy közösen megélt élményt? Egy gondolatot? Egy kézzel készített ékszert? Egy élettörténetet? Egy új képességet? Tudást? Ismeretet? Tapasztalatot? Vágyat? Érdeklődést?
Alkotni, nyomot hagyni, létrehozni hétköznapi helyzetekben is lehet. A fontos az, hogy bármit is tegyünk, mindig a saját örömünket, illetve mások gazdagodását szolgálja képességeink és tehetségünk ilyen módon történő kibontakoztatása.



