Természetes, hogy az, amit nem ismerünk, félelemmel tölt el. Az olyan helyzetek, melyekkel kapcsolatban nem rendelkezünk közvetlen vagy közvetett tapasztalattal, óvatosságra intenek, hiszen potenciális veszélyforrást jelenthetnek ránk nézve.
Manapság ez a fajta veszély elsősorban nem a testi épségünket, vagy az életünket fenyegeti, sokkal inkább az önbecsülésünk kapcsán okozhat sérüléseket.
A kudarc, a próbálkozást követő csúfos bukás az ego-t, az ént veszélyeztetik, ezért aztán hajlamosak vagyunk bármit megtenni – tudatos vagy tudattalan módon – annak érdekében, hogy elhárítsuk a sérülés lehetőségét.
Elkerüljük az új, vagy ismeretlen helyzeteket, nem vállaljuk fel a hibázás lehetőségét.
A „de mi lesz akkor, ha nem sikerül”, vagy az „és, ha nem leszek jó benne” kételyek mindannyiunkban ott élnek. A kérdés csak az, engedjük-e, hogy átvegyék az irányítást a döntéseink felett.
A bennünk élő bizonytalanság akadályát jelentheti annak, hogy nagy lendületet véve nekifussunk ismeretlen helyzeteknek. Új ismeretet azonban csak új tapasztalások révén szerezhetünk. A tanulás folyamata során pedig meg kell engednünk magunknak a hibázás lehetőségét.

A BIZTONSÁG SZEREPE
A félelem természetes reakció, a kihívások kerülése, vagy a kudarc lehetőségének fel nem vállalása azonban hosszú távon nem kifizetődő stratégiák. A kudarckerülő magatartás elszigetelhet embertársainktól, a sikerélmény hiánya pedig negatívan hathat az önbecsülésünk szintjére.
Mivel félelmet csak az ébreszt bennünk, amivel kapcsolatban a biztonságérzetünk nem biztosított, amint képessé válunk felismerni, megérteni és megteremteni ez utóbbi feltételeit, a félelem kihívássá válik, mely mögött márott rejtőzik a sikerélmény átélésének lehetősége.
A védekezés természetes reakció a fájdalommal, a veszteséggel, a kudarccal szemben. Abba a világba azonban, ahová börtönként zár minket, nem juthat be a jó sem.
Sokan vágyunk a változásra, ugyanakkor tartunk is tőle.
Változni, változtatni önmagunkon vagy az életünkön annyi, mint kilépni a komfortzónánkból.
A korábbiakban megszokotthoz képest eltérő módon kell szemlélnünk a világot. Másképp kell cselekednünk, reagálnunk adott helyzetben. Más módon kell élnünk az életünket,ez pedig – legalábbis míg meg nem tesszük az első lépéseket - bizony tűnhet félelmetesnek.
Ahhoz, hogy elindulhassunk a változás útján, szembe kell néznünk a félelmeinkkel, s fel kell tárnunk a megküzdést segítő – olykor rejtett – erőforrásainkat.
Kapcsolódó cikkek
A FEJLŐDÉS ÚTJÁN
A változás egy folyamat. A környezetünk csak akkor fog változni, ha mi magunk változunk, ehhez azonban túl kell lépnünk a félelmeinken.
Sokan követjük a következő stratégiákat: menekülünk, bezárkózunk, védekezünk. Meggyőzzük magunkat önnön tehetetlenségünk érvényességéről. Csakhogy a falakat, melyek elzárnak bennünket a siker átélésének lehetőségétől mi emeljük magunk köré, így lebontani, a védelmi pajzson lyukat ütni is csak mi tudunk.
A félelmet meg kell élni. Ki kell mondani. Szembe kell vele nézni. A bukás lehetőségét fel kell vállalni. Az alapos felkészülés azonban segíthet minimalizálni a kockázatot.
Ne feledjük, bárhogyan alakuljanak is a dolgok, minden történetből tanulhatunk valamit önmagunkról, másokról, vagy az adott probléma természetéről. Leginkább azt, hogy a fejlődés érdekében folyamatosan haladnunk kell előre, mindig új, ismeretlen, olykor félelmetesnek tűnő helyzetekkel farkasszemet nézve.
Mitől tartasz a leginkább?
Mi teszi félelmetessé?
Mi a legrosszabb, ami történhet?
Mi növelné a biztonságérzetedet?
Mi teszi félelmetessé?
Mi a legrosszabb, ami történhet?
Mi növelné a biztonságérzetedet?



