Egy emberről nagyon sok mindent elárul a külső, az arc, a tekintet, a mozdulatok, azok az apró gesztusok, amelyeket észrevétlenül, tudattalan tesz, és amelyek többet elmondanak róla, mint amit szavakkal kifejez. Amikor egy kliens belép az ajtón, már a belépés módja, a kézfogás beszél helyette. Néhány perces beszélgetés elég ahhoz, hogy fontos információk birtokába jussunk. Az arc, a mimika különösen beszédes. Biztosan találkozott már mindenki olyan emberrel, akinek az átlaghoz képest szélesebb arca, álkapcsa van. Ha ezekre az emberekre nézünk, legtöbbször az erő, az agresszió jut eszünkbe. Ő valójában önbizalmat sugároz, míg egy keskenyebb arcfelépítésű emberre sokkal inkább jellemző az önbizalomhiány. Az arc, és a testalkat különböző jellegű felépítéseit nevezzük a kineziológiában „Alkatfunkciónak”. Az arc felépítése sokat elmond a velünk szemben ülő emberről.

Ha velem szemben egy közel ülő szemű ember áll, akkor róla már tudom, hogy nagyon fontosak neki a részletek, és az azonnali cselekvés. Nem szereti a halogatást, szigorú magával és másokkal szemben is. Nem tud laza lenni, mindig mindent pontosan be kell tartania, és tartatnia. Ha ezekkel a tulajdonsággal tisztában vagyok, akkor nagyobb az esélye, hogy jól meg fogjuk érteni egymást, hisz tudom, hogyan beszéljek az ő nyelvén. Ugyanígy sokat elmond gazdájáról a száj, a szemöldök, az orr, a szem írisze, a homlok formája, vagy a törzs és a lábak egymáshoz viszonyított aránya.
Mindannyian egyediek vagyunk. Nincs két egyforma ember. Lehetnek hasonlóságok, de eltérés mindig van. Ha tudjuk azt, kivel állunk szemben, tudjuk azt is, mit várhatunk el tőle. A fenti széles/keskeny arc példájánál maradva, egy „bárány” típusú embertől nem fogjuk azt várni, hogy oroszlánként viselkedjen.
Előfordul, hogy bizonyos típusú embereket kerülni szeretnénk. Mint a fenti példában a hölgy, a szakállas férfiakat. Ilyenkor valójában nem a szakáll a probléma. A szakáll csak emlékeztet valamire, legtöbbször egy kora gyermekkori negatív élményre. Lehetett a trauma kiváltója bárki, aki szakállas volt, és a gyermeknek fájdalmat okozott, vagy félelmet keltett benne. Később ezek az emlékek a tudatalattiba süllyednek, és felnőtt korban már csak azt látjuk, hogy félünk, vagy ellenszenvesnek találjuk a szakállas embereket. Természetesen rengeteg féle tudatalatt elnyomott hasonló emlékünk lehet, ezért ha azt vesszük észre, hogy egy bizonyos típusú ember frusztrációt okoz nekünk, nézzük meg, vajon nem történt e velünk a fentiekhez hasonló élmény gyermekkorunkban.
Személyes tapasztalat, hogy sokáig nem kedveltem a vörös hajú embereket. Sem a vörös hajú nőket, sem a vörös hajú férfiakat. Természetesen az élet feladta nekem a leckét, hisz egy családtagom épp olyan vörösre festette a haját, amire ránézni is nehezen tudtam. Körülbelül 10 évig próbáltam meggyőzni, hogy más színt kellene használnia. Aztán feladtam. Elgondolkodtam azon, mi válthatja ki belőlem ezt az érzést, hiszem magával az emberrel semmi problémám nincsen. Csak hát az a szín!! Azt nem bírtam elviselni.
Később kiderült, a vörös hajszínt tudatalatt összekötöttem egy családi történettel, ami számomra minden alkalommal, ha egy vörös hajú emberrel találkoztam egy trauma emlékét idézte fel. Ma az egyik legjobb barátnőmnek vörös a haja...



