Mára egész Európában, az amerikai kontinensen, de Kínában és Indiában is a nők köszöntésére használják e napot.

Vannak azonban, akik ma már idejétmúltnak tartják a nőnapot, a létrejöttével kapcsolatos előzmények miatt, mások úgy vélik, a kommunizmus egyik csökevénye csupán. Ám voltaképpen mégiscsak jó, hogy van a naptárban egy ilyen nap, amelyik arra figyelmezteti a férfiakat: hajtsanak fejet a feleségek, az anyák, a nagymamák és egyáltalán, minden nő előtt. Mondják el nekik – legalább évente egyszer – őszintén, hogy nélkülük mennyivel szürkébb lenne az életünk, hogy jólesik megcsókolni, megsimogatni őket.
A szocialista gyakorlatban megszokott szegfűs ünneplések szerencsére már elmaradtak. Szerencsére, mert annakidején ez sem a nőnek szólt elsősorban, s a legtöbbször a férfiak tivornyázásáról volt szó olyankor is.
A legtöbb nő ma is azt várná ettől az ünneptől, hogy egyszer majd ugyanúgy megbecsülik munkájukat, mint férfitársaikét. Talán egyszer már valóra válhatna ez a vágyunk is, nekünk, nőknek.



